Visszhang: lemez

Future Islands: People Who Aren’t There Anymore

Visszhang

Nem adták könnyen a sikert a Future Islands több mint húsz éve együtt zenélő tagjainak.

A baltimore-i együttes a negyedik lemezéig nagyrészt a radar alatt volt, a 2014-es Singles album viszont egy csapásra széles körben ismertté tette őket. Samuel T. Herring énekes kígyótánca a David Letterman Show-ban azonnal mémmé vált, az itt előadott Seasons (Waiting on You)-t pedig több zenei szaklap is az év dalának választotta. A zenekar azóta két egyenletes színvonalú, de különösebb meglepetést nem tartalmazó és kissé fásultabb anyagot hozott ki (The Far Field, 2017; As Long as You Are, 2020).

A Future Islands melankolikus, de táncolható szintipopban utazik, amiben visszaköszön az OMD és a korai Talk Talk is, de az együttes szuperfegyvere egyértelműen a soulból erősen táplálkozó Herring, aki bármit képes megcsinálni a hangjával. Az eszköztár alig változott a tíz éve megjelent Singles óta, de más zenekarokkal ellentétben az efféle hangzáshoz való ragaszkodás nem gyávaságnak, inkább természetesnek hat. A szakítások által inspirált új anyag jobb formában mutatja a kvartettet, mint az előző két album, ismét van néhány azonnal dúdolható sláger, például a nyitó King of Sweden, a Say Goodbye vagy a szívbe markoló Peach. Az elmúlt hónapokban kiadott felvezető kislemezek között voltak súlytalanabbnak tűnő számok (The Fight, Deep in the Night), de az album tipródó, szorongó hangulati ívében ezek is létjogosultságot nyernek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.