Bár sokan temetni kezdték a frontember nélkül maradt zenekart, a progresszív rockegyüttes néhány éven belül stadionokat megtöltő produkcióvá nőtte ki magát, sőt igazi popsztár lett a dobosból énekessé avanzsált Phil Collinsból, miközben Gabriel szintén sikeres szólókarrierbe kezdett.
A hetvenes években két, remek dalokkal teli, de még erősen útkereső nagylemezt adott ki, de zenei hazaérkezése az 1980-as harmadik albuma volt, amely jóval kísérletezőbb, mint a korábbiak. A mainstream rockzene ötlettelenségével elégedetlen énekes új inspirációkat keresett az afrikai zenében, erre példa a dél-afrikai apartheidellenes aktivista emlékére íródott Biko című dal. Gabriel negyedik, meglehetősen rideg hangulatú nagylemeze után nagyobb szünet következett, 1986-ban jelent meg első, immár címmel is ellátott anyaga, amely a legnagyobb szólósikere lett. A So legismertebb dalai az úttörő videóklippel kísért Sledgehammer, a funkot kicsavaró Big Time, illetve a Kate Bushsal előadott duett, a Don’t Give Up.
Az 1992-es Us megjelenése után következett Gabriel első olyan turnéja, amely a hagyományos színpadképet megbontotta, és a látványos színpadi show – miként a korai Genesisnél – az énekes védjegyévé vált. Ezen a turnén a zenészek mellett állt egy telefonfülke és egy fa is, az énekes különböző szituációkba helyezve adta elő dalait, a színpad két végét pedig egy mozgójárda kötötte össze.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
