Lemez

Kétszeres keverés

Peter Gabriel: i/o

Kritika

Kevés gyümölcsözőbb szakítás volt a könnyűzene történetében, mint amikor 1975-ben Peter Gabriel kiszállt a Genesisből.

Bár sokan temetni kezdték a frontember nélkül maradt zenekart, a progresszív rockegyüttes néhány éven belül stadionokat megtöltő produkcióvá nőtte ki magát, sőt igazi popsztár lett a dobosból énekessé avanzsált Phil Collinsból, miközben Gabriel szintén sikeres szólókarrierbe kezdett.

A hetvenes években két, remek dalokkal teli, de még erősen útkereső nagylemezt adott ki, de zenei hazaérkezése az 1980-as harmadik albuma volt, amely jóval kísérletezőbb, mint a korábbiak. A mainstream rockzene ötlettelenségével elégedetlen énekes új inspirációkat keresett az afrikai zenében, erre példa a dél-afrikai apartheidellenes aktivista emlékére íródott Biko című dal. Gabriel negyedik, meglehetősen rideg hangulatú nagylemeze után nagyobb szünet következett, 1986-ban jelent meg első, immár címmel is ellátott anyaga, amely a legnagyobb szólósikere lett. A So legismertebb dalai az úttörő videóklippel kísért Sledgehammer, a funkot kicsavaró Big Time, illetve a Kate Bushsal előadott duett, a Don’t Give Up.

Az 1992-es Us megjelenése után következett Gabriel első olyan turnéja, amely a hagyományos színpadképet megbontotta, és a látványos színpadi show – miként a korai Genesisnél – az énekes védjegyévé vált. Ezen a turnén a zenészek mellett állt egy telefonfülke és egy fa is, az énekes különböző szituációkba helyezve adta elő dalait, a színpad két végét pedig egy mozgójárda kötötte össze.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.