Nekrológ

Nyersen, zsigerből

Shane MacGowan (1957–2023)

Zene

Hatvanhat éves korában elhunyt a The Pogues frontembere. 

Shane MacGowan az ír kultúra egyik legfontosabb alakja volt az elmúlt évtizedekben, nélküle az ír kocsmapunk aligha vált volna ennyire népszerű műfajjá. Pedig nem volt klasszikus sztáralkat: elálló fülei és rettenetes fogai voltak, koncertjein és nyilvános szereplései alkalmával rendszerint látványosan részeg volt, rekedten és néha kissé hamiskásan énekelt, de dalszerzőnek és frontembernek is elsőrangú volt.

MacGowan 1957-ben született, és bár családja néhány évig Írországban lakott, fiatalkora nagy részét már Londonban töltötte. Először nem is zenészként, hanem nézőként szerzett magának hírnevet: 1976-ban a befutás küszöbén álló Clash londoni koncertjén egy barátnője (a későbbi Mo-dettes zenekar basszusgitárosa, Jane Crockford) a legenda szerint leharapta a fülcimpáját. A valóságban a fülcimpa a helyén maradt, de a vérző fülű MacGowanről készült fotóra ráharapott a sajtó, és napokig cikkeztek róla.

MacGowan nem sokkal később beszállt az első zenekarba is. Ez volt a Nipple Erectors (később The Nips), amely a nyolcvanas évek elejéig létezett, a feloszlás után pedig a csapat két fő dalszerzője külön utakon folytatta, noha mindketten az ír folkhoz szerettek volna visszanyúlni. Shanne Bradley megalapította a mai napig létező Men They Couldn’t Hanget, MacGowan pedig a The Pogues (kezdetben Pogue Mahone) frontembere lett.

A hivatalosan 1982 óta létező Pogues az ír zene nyers és zsigeri szellemét igyekezett feleleveníteni. Hamar híre ment az együttesnek, köszönhetően annak, hogy 1984-ben az akkor már szupersztárnak számító Clash turnéján voltak vendégek. A Waxie’s Dargler című dalukhoz készített videójuk pedig igen népszerű lett a tévénézők körében, amiben már megmutatkozik a Pogues szellemisége: a tagok punkzenekarhoz illő vehemenciájával adják elő a számot, az együttes második frontemberének számító Spider Stacy csörgődob helyett egy sörtálcával ütötte a ritmust – a saját fején.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.