A Justin Sullivan vezette együttes már az első albumán (Vengeance, 1984) megteremtette a saját univerzumát: baljós hangulatú dalaikban a metál marconasága és a punk dühe keveredett, és az azóta megjelent, nagyrészt egyenletes színvonalú albumaikon is maradtak ennél az esztétikánál. A nálunk is hűséges rajongótáborral rendelkező Sullivanék több mint tíz alkalommal jártak Magyarországon, legutóbb 2022 őszén az A38-on egy maratoni hosszúságú szettel bizonyították, hogy lendületükből mit sem veszítettek az évek során. A most kiadott Unbroken alapján sem tűnik úgy, hogy lassítanának. A 2019-ben megjelent From Here az utóbbi évtized legerősebb NMA-lemeze volt, az új album pedig ehhez hasonlóan erősen indul. A First Summer After/Language/Reload daltrió elég nagy erővel rúgja be az ajtót, és ezek bármelyikének jó esélye van arra, hogy évek múlva is előkerüljenek koncerten. Innentől kezdve van pár kevésbé lebilincselő pillanat: a Cold Windnek remek refrénje van, de kissé rétestésztaként nyúlik a vége felé; az utolsó előtti dal, a zongorás intrótól a katartikus női kórusig jutó Idumea pedig kevéssé működik, pedig az NMA erős szokott lenni a folkos balladákban is, de ezeket leszámítva az Unbroken megállja a helyét a diszkográfiában. Az együttes márciusban ismét Budapestre érkezik, s a magyar közönségnek is bemutatja tizenhatodik nagylemezét.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
