Kárpáti Judit
Kárpáti Judit cikkei
Mensáros László színművész 2026. január 26-án lett volna százéves. Ma még él néhány generáció, amely láthatta őt a színpadon, s több, amely nem. Hogy az emléke fennmaradjon, hozzájárulnak az olyan előadások, mint az Örkény Színház Mensáros XX. százada című emlékestje.
„Ér annyit ez a könyv, hogy mindannyian meghaljunk?” – a szarajevói Haggada története
Hétszáz év történelmének viszontagságait élte túl az a zsidó ereklye, amelyért boszniai muszlimok adták volna az életüket, s amely az egymás mellett élő kultúrák gazdagságának szimbóluma lett. A szarajevói Haggada regényes történetének nyomába eredtünk.
Horányi Gábor, a Lauder Javne iskola leköszönő főigazgatója: "Van hiteles és nem hiteles tanár. Ez a kulcskérdés"
Nagyon fontosnak tartom, hogy segítsek a diákoknak kihozni önmagukból azt, amire egyedül nem lennének képesek - mondja interjúnkban a szakember, aki negyedszázadon át vett részt az idén 35 éves, a rendszerváltással egyidős iskola munkájában.
Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor
2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról.
Tokaj-Hegyalját is fenyegeti az új szőlővész
Zalában teljes ültetvények estek áldozatul az országban évtizede jelen lévő, de csak most igazán elhatalmasodó szőlőbetegségnek, az aranyszínű sárgaságnak. Tokaj-Hegyalján viszont javában zajlik a késői szüret. Miként védekeznek azon a vidékünkön, amelynek borait mindenhol elismerik, s amely egyszer már elszenvedett egy pusztító kórt, a filoxérát. Riport.
„A probléma a mezőgazdaságban abból fakad, hogy olyan pályán akarunk versenyezni, ahol esélyünk sincs nyerni”
Bóna Szabolcs neve azóta ismert szélesebb körben, hogy a Tisza Párt mellett tűnt fel, illetve hogy áprilisban a ragadós száj- és körömfájással sújtott telepén minden marhát és sertést le kellett ölni. A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági elnökével politikai szerepvállalásról és a hazai agráriumról beszélgettünk.
„Lengyelországban az életmód politikai kérdés: ez benne van a lengyel karikatúra DNS-ében”
Hogyan formálódott története során és milyen ma a lengyel karikatúra, hogyan reflektál a múltra és a jelenre, mit vár a jövőtől, milyennek mutatja a nemzeti és a globális jelenségeket?
"Volt-e értelme olyan áldozatokat hozni, ami egy teljes város lerombolásával és százezrek halálával járt"
Nyolcvanegy esztendővel ezelőtt, 1944. augusztus 1-jén délután 5 órakor robbant ki a varsói felkelés. Tavaly megjelent, most mindenki számára elérhetővé tett riportunkkal emlékezünk a legyel történelem egyik legfontosabb eseményére.
„A sikeres siket emberek az eredményeiket három-négyszeres erőfeszítéssel érték el a halló emberekhez képest”
Hogyan tanul és hogyan találhat a képességeinek megfelelő állást a siket ember? Mit tehetne többet a hallók társadalma a siketekért? Egy Budapesten élő fiatal iráni férfi történetének darabkái betekintést engednek a halláskárosultak mindennapos, küzdelmes helyzeteibe.
Az apolitika diszkrét bája – miért nem szólalnak meg egyes influenszerek közéleti kérdésekben?
A véleménynyilvánítás napjait éljük, sokak gondolatait olvashatjuk. Sok olyan influenszerét, celebét azonban, akik önként váltak százezrek példaképévé, nem. Pedig a társadalmi kérdéseket kizárni azt jelenti, hogy valaki szántszándékkal befogja a fülét, s a száját is.
Forró helyzet Varsó hideg tavaszán: Európa vagy Moszkva a tét a lengyel elnökválasztásnál
A lengyel elnökválasztás első fordulójából szoros eredménnyel jutott a most vasárnapi másodikba a varsói liberális polgármester és a Fidesszel szövetséges PiS jelöltje. A választás tétje elemzők szerint most is az, hogy nyugat vagy kelet felé fordul-e Lengyelország. Tudósítás Varsóból az elnökválasztás előtti napokról.
Turistaként Auschwitzban: hogyan lehet így átélni a múltat, felidézni az emberi sorsokat?
Évente több mint másfél millió ember utazik Auschwitzba, hgy lássa a helyet, amely a világ számára a holokausztot jelképezi. De nem könnyű munka a múltat úgy őrizni, hogy az mindenkinek képes legyen aktuális üzenetet közvetíteni.


