Magyar Narancs: Ez az év biztosan emlékezetes lesz önnek: a rivaldafény után márciusban a rábapordányi telepét sem kerülte el a ragadós száj- és körömfájásvírus. Mikor és miként fedezték fel, hogy baj van, és hogyan zajlottak onnantól az események?
Bóna Szabolcs: Minálunk nagyon gyorsan zajlott minden. Egyik kora reggel, háromnegyed hatkor még otthon voltam, amikor fotók érkeztek a kollégáimtól. Az egyik tehén tőgybimbójáról, amelyről lejött a hámszövet, és hólyagokról a szájában. Reménykedtem, hogy fals riasztás, bár a tünetek alapján nem nagyon volt miben bízni. Amikor krízishelyzet adódik, azonnal akcióba lendülök és a megoldást keresem. Az első gondolatom az volt, hogy mit kell tenni, hogy a lehető legkisebb kárt szenvedjük el. Hat órakor már az irodában voltam és összehívtam mindenkit, aki nem volt a telepen. Felajánlottam azoknak a dolgozóknak, akik nem az állattenyésztésben dolgoznak és akinek odahaza állatuk volt, hogy hazamehetnek, mindenkire rábíztam a döntést, marad-e. Akik bent voltak a telepen, nekik már nem volt döntési helyzetük, ők karanténba kerültek. Azonnal jelentettük a hatóságoknak, mi a helyzet, hét óra előtt kint voltak a rendőrök, zárták a telepet, nyolc körül megérkezett az operatív törzs képviselője és a Nébih elnöke is, én hívtam fel, jó viszonyban vagyunk. Délután három órára eldőlt, mi a helyzet, a hólyagból vett minta kimutatta a vírust. Onnantól helyet kellett keresni a tetemeknek, minden helyszínt megnéztünk, amit alkalmasnak sejtettünk az elhantolásra. Sajnos, egyik sem felelt meg. Végül Peresztegre kerültek az állatok, olyan területre, amelyet még a ‘60-as években ilyen esetekre megfelelőnek ítéltek. A hatóság emberei hozták a kalodákat és másnap hajnalban elkezdték a leöléseket, a marhatelepen még aznap végeztek. Reggel 875 marha volt a telepen, estére egy sem élt. A következő nap végére a sertések leölése is megtörtént. Ezen a telepen nem voltak fertőzött állatok, de egyetlen kerítés választja el a fertőzéssel érintett teleptől, így az operatív törzs döntése egyértelmű volt. A kollégáim, engem kímélendő, nem engedték, hogy kimenjek és lássam mindezt. Beültem az irodába, végiggondoltam, mi ennek az egésznek az értelme. A mészárlás legvégére aztán mégis odamentem.
MN: A törvény bankcsőd esetén hét munkanapon belül ígér kártalanítást. Mi a helyzet egy ilyen káreseménynél egy agrárvállalkozás esetében? Hol tart most a folyamat?
BSZ: Május 6-án, amikorra eltelt az a 14–23 nap, ameddig a vírus lappangási ideje tarthat és már nem volt több bejelentés sem nálunk, sem Szlovákiában, elkezdődhetett volna a kártalanítás folyamata a talpra állás érdekében. Ezzel szemben május 12-én hívtak először össze bennünket a győri kormányhivatalba, hogy miben tudnának segíteni, és az egyik fő napirendi pont a részkártalanítás, az előleg kiutalása volt. A mi esetünkben a leölt állatok utáni kárérték nettó 1,1 milliárd forint lett. Szerettünk volna 500–600 milliót részkártalanításként kapni, abból már le tudtunk volna kötni egy új állományt, finanszírozni a mentesítéssel felmerült költségeket. Mindezt úgy, hogy közben jelentős áremelkedés is végbement. A teljes képhez tartozik, hogy a ragadós száj- és körömfájásvírusról a mi generációnk az iskolában azt tanulta, hogy úgysem lesz ilyen, hiszen ötven éve nem volt rá példa. Ennek is betudható, hogy a kártalanításra olyan feltételrendszert, paramétereket szab meg a szabályozás, amelyek csak baromfira és sertésre alkalmazhatók. A hatóságok felelőssége az lett volna, hogy május elején egy rendeletmódosítással értelmezhetővé teszik a marhára is a klauzulákat. Ezt követően azonban július 11-ig nem történt semmi, akkor ültünk le ismét a kormányhivatalban a minisztériummal tárgyalni, s bár a hivatal próbálta betartani a jogszabályban rögzített menetrendet, csúszott és csúszott az egész történet, valahogy nem sikerült a joghézagot orvosolni. Csak augusztus 22-én kaptuk meg a határozatot a részkártalanításra. Így a leölt állatok után megállapított kártalanítási összeget majd’ három hónap elteltével kiszámlázhattuk, végül szeptember első napjaiban kaptuk meg a pénzt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
