Ki-ki azzal foglalkozik ideje java részében, amivel akar, vagy amihez tehetséget érez, legyen szó akár szépségápolásról, divatról, életmódról vagy hobbi tevékenységekről. A közös történetünk – nevezhetjük történelemnek – azonban nem kérdőjelezhető meg, ezért
vannak kérdéseim azok felé, akik úgy gondolják, témaválasztásuk meghatározza, megnyilvánulhatnak-e közéleti kérdésekben.
Hogy egyáltalán mi számít szerintük „közéletnek”, és mikor vált a politika olyan dologgá, mint a matematika, amihez „hülyék vagyunk”, ezért hát nem szólunk bele „ilyesmibe”. Azzal foglalkozni, állást foglalni, ami az életünk valósága, nem politizálás, hanem erkölcsi norma. A százezres közönséggel rendelkező meg nem szólalók úgy döntöttek, hogy számukra a valóság másként fest. Pénzért a porszívót tologatni a szőnyegen, meg egy másik, praktikus, kutyaszőr elleni fejjel a rekamién, az helyénvaló. Nem devalvál. Ellenben felszólalni mindannyiunkat érintő kérdésekben, az igen.
Léteznek afféle értékmérő influenszer listák, amelyek megmondják, kik a legbefolyásosabbak annak alapján, hányan sereglettek köréjük az interneten, s mivel jelentős hatással bírnak, ezért fontos számításba venni ténykedésüket. Éppenséggel ők, a színpadon állók fognak a szomszéd nő és a házmester számára példát mutatni. Utóbbiak ahhoz fognak igazodni, amit ezen hírességnek álcázott porszívóügynökök mutatnak nekik. Meg fogják venni azt a modellt, amihez kutyaszőr elleni fej tartozik, ha nincs kutyájuk, akkor is – és elgondolkodnak azon, amit a porszívózás témáján túl közölnek velük. Ha azt, hogy éljen a magyar szabadság, éljen a haza, akkor azon; ha azt, hogy Budapest szeret, akkor azon; ha pedig azt, hogy love is love, akkor azon fognak elmélázni.
Liptai Claudia, Ördög Nóra, Kasza Tibor Roland, Csobot Adél, sorolhatók tovább e nevek, rá lehet találni a lajstromra és meg lehet vizsgálni, mi mellett tették le voksukat. Gyereknevelésről, főzésről, porszívókról meg rúzsokról nem bűn tereferélni, és pénzért tereferélni sem bűn. Ám ha nagy plénum elé állunk, a választásaink egyike az is, hogy felmérjük, lesznek helyzetek, amikor nem maradhatunk csendes megfigyelők.
Éles szavak ezek békeidőben – már ha az van –, de épp ezért emlegettem a történelmet: mindannyian helyet foglalunk a jelenben is a skálán, melyen elkövetők, csendes megfigyelők, áldozatok vagy akár embermentők vannak. Visszamenőleg látjuk, ki hova került ezen másik lajstromban, eklatáns példaként egykor, a vészkorszakban. Abban a jelenben is mindenki döntést hozott róla, akaratlanul vagy tudatosan, melyiket választja.
A morális döntés normája, ha nagy plénum elé állunk, még nagyobb felelősség, egyúttal kötelesség. Az, hogy ki mi mellé áll, választás kérdése, de még cseppet sem bátorság. Gyakorolni mindezt akkor kell, amikor még nem közvetlenül élet és halál kérdése a kiállás, hanem kockázattal nem járó cselekvés. Megkérdezni önmagunktól, elkövető leszek a skálán a megfigyelő státuszommal vagy segítője azoknak, akik mellé állni a jövőből nézve majd magasztos cselekedet lesz? Mert bármennyire is szigorúnak tűnhet ez a megítélés ebben a pillanatban, a csendes megfigyelők maguk is elkövetők, az általuk alkotott sokaságon múlhat minden.
Vajon amikor ezek a szelektíven, csak társadalmi ügyekben csendes, apolitikus véleményvezérek Budapest rakpartjain furikáznak a szponzorált gépkocsikkal, jelent-e valamit számukra, ahogyan a GPS szenvtelen hangon a vészkorszak embermentőinek a nevét kimondja? Amikor elhangzik, hogy forduljon jobbra a Slachta Margit rakpartra, akkor felrémlik-e előttük, hogy egy olyan ember rajzolt történelmet a Duna mellett haladó útszakaszra, aki a maga életét mások életéért kockára tette? S hol van ettől a tőlük elvárható elvi kiállás?
Néhány napja az erdőben sétáltattam a kutyámat, a hőségben egymagunk poroszkáltunk a jótékony árnyékban. Messze, a távolban feltűnt egy alak, lassanként egyre élesebbé váltak körvonalai. Rövidnadrágos, hatvanas férfi gyalogolt erős, határozott tempóban, mígnem egymás mellé érve felismertem a szemüveges arcot: Tölgyessy Péter volt az. Megszólítottam, s beszélgetés kerekedett. Elárulta, egy másnapi nyilvános beszélgetésre készül fejben, a séta közben.
Az életről, életünk epizódjairól kezdtünk beszélgetni, mai létünk, társadalmi kérdéseink kontextusában. Hogy az emberek meggyőződéssel hiszik, most esély mutatkozik a rosszat jobbra váltani. Valójában egyik politikust egy másikra cserélni. Helyzetüket mindennél keservesebbnek érzik, s tarthatatlan mivoltában bármit jobbnak ítélnek, mint a jelenlegi rosszat. Megfeledkezve azokról az időkről, melyet nagyszüleik éltek, és melyek valóban mindennél rosszabb idők voltak. A beszélgetés örömével búcsúztunk el, nem sejtve a közeli jövőt.
Hogy eltelik néhány nap, és
százezrek határoznak úgy, hogy nem maradnak megfigyelők, kiállnak egymásért. Függetlenül a politikától, mégsem apolitikusan.
Esélyt adva és példát mutatva arra, hogy nem politikusok közt választunk, hanem a jó mellett voksolunk. A csendben maradók, ha megszólalnak, dönthetnek a sorsunkról.
(Borítóképünk illusztráció.)
