Interjú

„Legalább két generáció kell”

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz és a bátyja, Saron Sarabi

Külpol

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

Magyar Narancs: Családja jemeni és marokkói gyökerű. Mit reméltek a nagyszülei, amikor Izraelbe érkeztek? Mit adtak tovább – akár tudat alatt – ebből az örökségből?

Eli Sarabi: A nagyszüleim cionista meggyőződéssel érkeztek Izraelbe, amely olyan helyet jelentett számukra, ahol békében élhetnek, és senki nem akarja őket bántani, mint ahogy korábban, különösen a holokauszt idején annyi zsidót. A fő vágyuk az volt, hogy gyermekeik, unokáik a zsidó államban élhessenek. Úgy nőttem fel, hogy szeretjük Izraelt, a hazánkat, cionisták vagyunk. Számomra természetes volt, hogy három mérföldre Gázától élek, hiszen ez is Izrael része. Nem féltem a szomszédjainktól, békében akartam velük élni. Így, ebben a meggyőződésben és szemlélettel telt Be’eriben az életem.

MN: Azt írja a könyvében, hogy fogva tartása első helyszínén, egy palesztin család házában, kialakult egyfajta emberi kapcsolat elrablóival. Előfordult, hogy este kártyáztak, nagy tisztelettel tekintettek magára, amikor megtudták, hogy tanárként is dolgozott. Ugyanakkor a következő percben már a tévében vallásos megszállottsággal nézték a Hamász-propagandát, hallgatták Szinvart, Abu Obaidát, Harijét, a Hamász vezetőit. Beszélgetéseik során – amelyekre azért kerülhetett sor, mert beszél arabul – azt mondták önnek, hogy vissza kell mennie Jemenbe, ahonnan a nagyszülei jöttek, mert amíg egyetlen zsidó is él Izraelben, nem lesz béke. Mit gondol, van bármiféle esély arra, hogy változás történik?

Eli Sarabi: Sok beszélgetés után azt láttam, hogy teljesen agymosott emberekről van szó, dzsihádista mantrákat ismételgettek, és szinte semmit nem tudnak Izraelről vagy az izraeliekről. Kiderült, hogy az ismereteik szinte kizárólag a mecsetekből származnak; ott nevelik őket erre a gyűlöletre. Vallásnak nevezik, de nem vagyok biztos benne, hogy ez az. Minden egyes beszélgetés során elhangzott, hogy történjék bármi, jövőre vagy az azt követő évben, vagy azután, vissza fognak térni, és folytatják az öldöklést, míg el nem pusztítottak minden egyes izraelit, minden egyes zsidót. S ha végeznek velünk, izraeliekkel, elmennek az Egyesült Királyságba, Franciaországba, Németországba, az Egyesült Államokba, és ott is ugyanez lesz a céljuk. Mert szerintük a világon csak egy vallásnak szabad léteznie, az iszlámnak. Számomra világos, hogy amíg a Hamász vezeti a palesztinokat, Gázát, nincs esély a változásra. Ha pedig egyszer véget ér a hatalmuk, akkor is legalább két generáció kell, hogy az agymosás után valami másra neveljék a gyerekeiket. Talán akkor lesz esély a békére.

MN: Tapasztalta-e bármilyen nyomát annak, hogy a Hamász nem a teljes palesztin népesség képviseletében cselekszik?

Eli Sarabi: Biztos vagyok benne, hogy nem minden egyes palesztin Hamász-hívő. De sajnos őket választották meg, ki tudja, hány éve már. Ők kontrollálják a fegyvereket, a pénzt, az erőforrásokat és így az embereket is. Nem látom, hogyan változhatna ez külső beavatkozás nélkül, legyen az Izrael, az Egyesült Államok vagy más ország. Talán, ha ez megtörténhetne, jobb életük lehetne a palesztinoknak is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.

A választókban bízva

Párttámogatás nélkül, főleg a saját korábbi teljesítményükre alapozva indulnak újra a budapesti ellenzéki országgyűlési képviselők az egyéni választókerületükben. Vannak állítólag rejtélyes üzenetszerűségek, biztató mérések és határozott támogatási ígéretek is.

„Nem gondolom, hogy Mészáros Lőrinc át tudna állni”

A 2010 utáni kormányzati gyakorlat mélyreható változásokat hozott a honi tulajdonviszonyokban, ami nem csupán államosításokban, hanem az állami vagyon nyomott áron vagy ingyenes szétosztogatásában nyilvánult meg. Az e folyamatot nemrég akadémiai előadásban, illetve megjelenés előtt álló szaktanulmányban elemző közgazdásszal beszélgettünk.

„Azt álmodtam, hogy filmet írok”

Rövidfilmjei az egész világon sorra nyerték a díjakat. Első nagyjátékfilmjét, a nemzetközi koprodukcióban készült Tegnapot Locarnóban mutatták be 2018-ban – állami támogatást azóta sem kapott, így most kerülőúton, kisfilmről kisfilmre lépeget. Ennek első darabját, a No.3 (The Spectacle)-t az idén mutatták be Cannes-ban, ahol egyetlen magyar alkotásként versenyzett.