- ts -

Nyilván nem tudom, hogy a komcsiban kik forgalmaztak Magyarországon mozifilmeket, de őket is meg lehet érteni. Bár könnyű lenne mindent determinált mozgásterükre kenni, mégis egyre többször érzem úgy, hogy értették a dolgukat. Nem néztem utána, de elég biztos vagyok benne, hogy a hivatalos moziforgalomban minálunk e jó nevű filmrendező az Aki legyőzte Al Caponét című műalkotásával vétette először észre magát. Csinos kis zsánerdarab, tömve idézetekkel, most is adta valamelyik vendéglátó-ipari tévé.

Messze megelőzte a híre a jónevű (Noe) francia művész munkáját. Cannes-ban ment nemrég, s a fesztivál kimondottan úri közönsége dobott egy hátast a láttán, hogy milyen egy erőszakos film. Az, és eléggé ostoba is, ez persze senkit sem szokott zavarni.

Muskétásnak lenni, azon túl, hogy akarat és képzet (illetve képzettség, nyelvismeret), legfőképpen életforma, nekem elhihetik, a múltkor is visszahoztam az ékszereket. Igaz, nem Londonból, csak innen a központi zálogházból, de higgyék el, az se volt egy könynyű futam. Mi, muskétások fél szavakból is megértjük egymást.

Amit látunk: fehér bőrű rapper bontogatja a szárnyát egy Detroit nevű városban, lehetne akár Eminem története is, mint ahogy a 8 mérföldet mondják sokan Eminem-filmnek, noha szó sincs róla. Ha nem kifejezetten a mondott popcsillagnak írják a mozit, akár véletlen egybeesésről is beszélhetnénk. A 8 mérföld már akkor rég kész volt, amikor a figyelemreméltó fiatalember még meg sem született, csak akkor az volt a címe, hogy Csillag születik, Út a sikerhez, Hogyan lett belőlem énekes halott - az első tíz év, Funny Girl, Heintje, A plébános elindul a bádogvárosból.

Az ám a nagy szám, ha a legnagyobbak, akik maguk is amolyan szuperhősök, mint Spielberg, egy igaz történettől inspirálva fejtik ki mondandójukat. Semmi űrkamu, semmi klónbébi visszavág, semmi majd én a semmiből ott teremve elkapom az égő vonatból fejedre eső, kolerás téglát az utolsó pillanatban, mint az Indiana Jones vagy az apja. Hanem egy közülünk, ha nem is csak úgy találomra vétetik, s mint afféle muszáj Hermész válik a nemes üzenet hordozójává.

Bájos, ártatlan performansz rögtön az elején. A műsorvezető egy összehajtott papírlapot vesz fel, kihajtja: 11, "az új műsorstruktúra" tizenegyedik adása.

Ha azt mondom, hogy karácsonyi vásár (év végi kiárusítás) van az Új Budapest Filmstúdió háza táján, semmiképpen sem tévedek, legfeljebb igazságtalan vagyok, nem ezt érdemelnék, hisz az őszön pár különösen figyelemreméltó darabbal bizonyították, hogy félreeső vetítőtermekben is eshetnek néha csodák (Fény hull arcodra vagy egy kellemes kis Triffonova). Mindemellett letagadhatatlan, hogy utóbbi premierfilmjeik eddig valamiért nem voltak Pesten moziban, noha egyik sem egy mai darab. A rövidfilmjéért épp idén Cannesban díjazott Mészáros Péter Tifliszre néz (A bolond gránátalmafa), Mészáros Márta pedig

Fel Romániára! - mondtam én mindig. Már gyerekkoromban is alig vártam, hogy végre bemutassák a Felhőtlen vakációt. Úgy emlékszem, csúszott, egyre csúszott a bemutató, mintha menet közben a rendezőt is lecserélték volna, de csak kivártam. Mondhatom, megérte, Sztankay István és Ernyei Béla egy mérsékelten mozgásképes oldtimeren vitt csajokat a Fekete-tengerre. Az volt ám az ereszd el a hajamat!

Zsánerfilmet csinálni divat, de továbbmegyek. Mert eszembe jutott egy toposz: "milyen jól van megcsinálva", akkor szokták mondani, rögtön egy "de" után, ha a mozimű dramaturgiai gyengeségeiről akarják átterelni a figyelmet a kivitelezés profizmusára. Megengedhetetlenül hirtelenkedünk, ha azt állítjuk, hogy az előbbi invenció, az utóbbi pedig pénz kérdése. Ez a jól megcsináltság talán valamiféle képi hitelességet jelent, hogy a műanyagból és fémépítőből készített marslakó pont úgy viselkedik a vásznon, mint az életben, na jó, akkor a fehér cápa.

Nincs olyan ember, se gazdag, se szegény ezen a tájon, akiben ne lenne valamiféle atavisztikus utazásélmény, nyilván még a kerék föltalálása előtti időkből vagy a háromévenkénti 70 dollár korszakából, hogy világot járni nagyszerű, csodálatos, ám nehezen elérhető dolog. Persze kinél-kinél hogy csapódik le: őszintén szólva már azt is sajnálom, hogy a Jorgosz Travel kellemetlenségei óta mintha megcsappantak volna némileg a feltörekvő popdívák Krétán készített videoklipjei, de az kifejezetten boldoggá tesz, ha egy amerikai filmet véletlenül nem Prágában forgatnak, hanem valahol máshol Európában.

Az Orbán-kormány 1999-ben határozattal jelölte ki a fővárosi millenniumi rendezvények helyszínét, a volt Ganz Művek üzemterületét. Az elképzelés szerint a felépülő ideiglenes kulturális centrum üzleti utóhasznosításából megtérült volna a befektetés. A terület - amely Bel-Buda legértékesebb telekegyüttese - számos spekuláció tárgya lehetett (lásd: Holt telkek, Magyar Narancs, 2001. június 7.). A kulturális centrum létrehozása és üzemeltetése körüli visszaélések gyanúja viszont akkor merült fel először, amikor a feladattal megbízott Millenáris Kht. élén csere történt: a társaság új ügyvezetője, Mizsei Zsuzsanna átvilágítást rendelt el, majd nemrég feljelentést tett.

1. Mindenki mentse, ami menthető! Az amerikaiak már a spájzban vannak, ám nem Doxa karórát keresnek, de visznek mindent, amiből filmet lehet csinálni, regényt, naiv festményt, végrendeletet, de legelsősorban is: filmet. Bár cáfolták többfelől, én mégis biztos vagyok benne, hogy csak a nyár beköszöntére várnak, hogy az első magyar alapanyagból forgatni kezdjék a Nyári örömeink Krétán című filmet, melynek eredetijét Kovács Ferenc (rendező és operatőr), Kovácsné Hajnika (forgatókönyvíró) készítették a Jorgosz Travel támogatásával, főszerepben Kovács Timi és Zsolt.