Padlón

Tod Williams: A titkos ajtó

  • - ts -
  • 2005. május 12.

Film

Szokvány melodrámát készíteni nyilván valami lenézett foglalatosság, illik az olyat megbolondítani kicsit. Mostanában mindent illik megbolondítani egy kicsit, mintha alapjáraton nem lenne elég hülye a világ.

A John Irving (Garp szerint a világ; Árvák hercege) 1998-as A Widow for One Year című regényéből készített film pofonegyszerű megoldást talál saját s nézői bolondítására azzal, hogy önmegtermékenyít. Melodrámáját melodrámával fűszerezi, csak egy kicsit másmilyennel. A szemünk láttára házasodik a Nem félünk a farkastól a Kamaszkorom legszebb nyarával, talán azért, mert említettek elég régi darabok ahhoz, hogy kevesen emlékezzenek rájuk. Vagy azért, mert alkotó nagy művész - találják ki. Mindenesetre vall némi bátorságra, hogy a kettő közül feltétlenül az utóbbi a domináns. Ha moziban nézzük kamaszkori nyarainkat, az mind meglehetősen érzelgősre sikeredett, és szinte mindig az utolsó az a bizonyos legszebb közülük, amikor felnőtté vált az ember - mintha nem lenne még néhány lehetséges köztes stáció.

Jeff Bridges ezúttal - úgy is, mint kosztümtervezői jutalomjáték - szenvedélyeibe fagyott írót ad, Kim Basinger pedig a nejét. Együtt cipelnének egy szörnyű családi tragédiát, fiaik elvesztését - ha bírnák. De ki bír el ilyet? Hozzájuk érkezik Jeff segítőjének egy iskolás írópalánta, hogy az illőn fotografált tengerparti nyár idején letudja a neki szánt fejlődésregényt, Kim odaadó segedelmével. S ugyan miféle természetű lehet a szép Kim támogatása? De alkotó tudja, hogy egy (hatvan) dugástól még nem válik valaki automatikusan felnőtté, ehhez kellenek a családi dráma utóhatásai.

A film legjobb pillanatai viszont kétségtelenül azok, amikor Williams egy kis börleszket is kever koktéljába: Jeff menekül egy indulatos modellje elől (mert nem csak ír, rajzol is). Mindazonáltal mindenre elszánt giccsel van dolgunk, ami szórakozásnak ugyebár nem utolsó.

Forgalmazza a Budapest Film

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.