Az ilyen-olyan távol-keleti kultúráru megítélési praxisai azonban olyan rengeteg variációt soha sem kínáltak. Az egymástól legmesszeesőbbnek tűnő vélemények is többször fakadnak közös vagy közeles tőről annál, hogy akár köztük kereshetnénk ki saját szempontunkat. S ahogy szűkítjük a kört, ahogy koncentrálunk a rendelkezésünkre álló műfajokra, lesz egyre soványabb a tánctér: a végén mindig egy zsebkendőn bokázunk.
Tanácsos talán a kritikátlan áhítatnál kezdenünk a kereskedést, leginkább azért, mert a tükörfordítottjával magam úgyszólván soha nem találkoztam, pontosabban csak ugyanott mindig: benne a tömjénben. Ha tetszik, ez maga a rasszizmus. Hogy is szól? Nekünk, begyepesedett agyú európai befogadóknak, mert nem vagyunk hajlandók a megértésre a legkisebb fáradságot sem fordítani, bármi, ami onnan jön, giccses, érzelgős, patetikus, frázisokba fojtott, pedig csak tudomásul kellene vennünk, hogy az a kultúra nem olyan, mint a mienk. Hát milyen? Másmilyen - ez ugyan nem válasz, de legtöbbször be kell érnünk ezzel. Ugyanakkor hogy is lehetne túltekinteni például az érzelgősségen, ha az egyszer műfaji követelmény? Most van vagy nincs?
A Repülő tőrök klánja úgynevezett vuhszia (olvastam valahol, majd' minden tárgyba vágó leiratban kardozós, röpködős, szerelmes távol-keleti akrobataparádé meghatározott számú hősi halállal). Nagy tapasztalatú majsztró munkája, bár a Vörös cirokmezőkből éppenséggel nem következett egyenesen a Hős, amiből viszont jelen művünk nagyon is. Bár a legtöbb leegyszerűsítésre hajlamos rendszerezői indulat meg nem áll ilyenkor a Tigris és sárkányig (amit viszont a még híresebb Ang Lee rendezett), nem is ok nélkül. És épp ezen okok közt van a kutya elásva.
Ha tehát adott mozizására vuhsziát választ magának az ember, semmi esetre ne csodálkozzék, illetve mondjon le egyéb alkalmakkor használatos szempontjairól. Magyarán: szeme se rebbenjen, ha valaki helyből felpattan a pagoda tetejire vagy a bambusz legvéknyabb hajtására, de akkor sem, ha a friss havat lassan befutja feketén a hősnő gyenge vére, épp mikor már majdnem révbe értek a szerelmesek... Ám, ha így jár el, nem marad neki más, mint az összevetés a Tigris és sárkánnyal, továbbá a gyanú, hogy annak kiugrónak mondható financiális sikere és a pillanatnyi élményei alighanem szoros oksági összefüggésben állanak - ám ezzel még nem mondtunk se jót, se rosszat a Repülő tőrökről...
Azzal még meg kell várnunk a megtermékenyítő erő és mesterséges megtermékenyítés kényszerű metaforájának feloldását. Vannak sarkalatos filmjei a mozitörténetnek, amelyek később iskolának szolgáltak alapul. És vannak ezerszer hivatkozott remekek, amelyek megálltak önmagukért, de ami belőlük, utánuk következett, azt jobb nem emlegetni (nem mondok példákat, nekem is kedves az életem). Én nem tudom, hogy gyerekkorom egyik borzongató kedvence, A kardforgató nő (és folytatása, a szinte tökéletes című Fogjátok el Oichit, élve vagy halva!) mi volt a címkék tükriben (gyártmánynak persze japán), de abban szinte biztos vagyok, hogy a Tigris és sárkány nem az első vuhszia ezen a földön. Ennek ismeretében viszont az is biztos, hogy az össznépi bizonytalankodás a műfaj értékeinek jelentős vagy kevésbé jelentős voltát illetően eddig mégsem vezetett helytelen ítélkezéshez, kommerciális szempontokból semmiképpen sem.
Tehát, ha valami attól jó, hogy vuhszia (western, pornó, road-movie, anyámkínja), azt megette a fene. A Tigris... pedig valószínűleg jó film, és felőlem lehet akár vuhszia is vagy egyéb szobanövény.
Egy szó mint száz, a jó nevű Zhang Yimou ezúttal egy professzionálisan kivitelezett zsánerfilmmel hozakodott elő (s ez önmagában sem lebecsülendő szórakozás), melyben jól érzékelhetően a műfaji sajátosságok adagolása a legfőbb megkülönböztető erő. Most a szerelem és az akrobatika közül a szerelem a hangsúlyosabb, nem is annyira mennyiségi alapon, mint informatikailag. A dramaturgiai haladás elősegítése van sokkal inkább a szerelemre, mint a harci jelenetekre bízva. Lehet, hogy ettől valóban más a dolog, de ha végigtekintünk mondjuk a kínaitól "oly messze eső" európai romantikus, kosztümös, kalandos, történelmi vagy áltörténelmi szcénán, akkor se tapasztalunk nagyon mást. Sőt semennyire sem. A szerelmek itt is elébb gerjesztenek háborúkat, mint viszont. Hogy hol állok a harcban, azt előbb súgja meg a szív, mint az egyéb természetű megfontolások - már ha a lét egy kalandfilm.
Ugyanakkor a Távol-Kelet lehet, hogy tényleg messze van, meg roppant misztikus is...
Forgalmazza az Intersonic
