Miért éppen Japánban megy túl minden határon a képregény- és rajzfilmfigurák, az ember-, állat-, emberállat-, gépember- és egyéb kabalák, szóval a mindenféle "karakterek", a velük díszített tárgyak iránti lelkesedés, amely töretlen piaci kereslet formájában nyilvánul meg? Jó, belátom, hogy erre csak valami nagyon homályos, tépelődve pszichologizáló választ adhatott volna a Japán Alapítvány utazó kiállítása. Igazából adott is, mert az elvehető (kár, hogy csak angol nyelvű, kár, hogy túlságosan kis betűs, viszont nagyon rózsaszín címlapú) füzetkében van pár mondat arról, hogy ezeket a figurákat lelki támaszul, vigaszul, egyfajta szeretet- vagy társpótlékként használják nemcsak a serdületlen korosztályok, hanem érett felnőttek is, akik - főleg olvasmányaikban - közelről és átélten követik kedves hőseik nemes kalandjait, életük regényes fordulatait. De a stressz, a kudarcok elől mindenhol mindenki menekül - miért van az, hogy a japánoknál ennek ilyen kizárólagos (amilyennek a kiállítás is sugallja) ez a mesterséges világokba vezető útja? Nem érzem úgy, hogy választ kaptam volna.