Tunézia - Gyújtó hatás

  • - kovácsy -
  • 2011. január 20.

Külpol

Nem biztos, hogy az új kormány megalakulása - amelyből néhány miniszter máris távozott - helyreállítja a nyugalmat az észak-afrikai országban. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a változásokat követelő tüntetők elfogadják: a "jázminforradalomnak" nevezett eseménysorhoz illeszkedő változások csak fokozatosan mehetnek végbe.
Nem biztos, hogy az új kormány megalakulása - amelyből néhány miniszter máris távozott - helyreállítja a nyugalmat az észak-afrikai országban. Ehhez mindenekelőtt az kell, hogy a változásokat követelő tüntetők elfogadják: a "jázminforradalomnak" nevezett eseménysorhoz illeszkedő változások csak fokozatosan mehetnek végbe.

Zine al-Abidin Ben Ali államfő és több családtagja január 14-én hirtelen döntéssel távozott az országból. Francia hírszerzési forrásokból származó, Tuniszban viszont hivatalosan cáfolt hírek szerint másfél tonnányi aranytéglát vittek magukkal, és valami titkos alagúton hagyták el az elnöki rezidenciát. Előző este, a megmozdulások december 17-i kezdete óta harmadik tévészózatában még a tüntetőkkel szembeni erőszakos fellépés befejezését, teljes információs szabadságot, az internettel kapcsolatos korlátozások teljes felszámolását ígérte, továbbá azt, hogy a három év múlva esedékes választáson - 77 éves korában - már nem indul elnökjelöltként. Eközben többször is hangsúlyozta, hogy megértette a tiltakozókat. Utólag már akár azt is gondolhatjuk, hogy bukásának elkerülhetetlenségére célzott.

Egy szilárd diktatúra

Ben Ali és maga Tunézia is a stabilitás és kiszámíthatóság békés szigetének számított Észak-Afrikában. Õ maga nem bosszantotta állandó provokációival a Nyugatot, mint a szomszédos Líbia diktátora, Kadhafi, országában nem kellett olyan súlyos belső konfliktusokkal számolni, mint Algériában, és utódlásának a kérdése sem látszott olyan aggasztónak, mint az egyiptomi elnök, Mubarak esetében. Tunéziát a féltucatnyi feltörekvő afrikai gazdaság között tartották számon, tartósan évi ötszázalékos gazdasági növekedéssel, viszonylag képzett népességgel, amit az analfabetizmus alacsony, a felsőfokú végzettségűek magas aránya jelez - a nők körében is.

A tunéziai elnök, aki a tunéziai nemzeti függetlenség karizmatikus vezetője, Habib Burgiba uralma idején a titkosszolgálatot és a belügyminisztériumot irányította, akkor vette át a hatalmat, amikor idősödő elődjét az orvosok alkalmatlannak ítélték a kormányzásra, jóllehet örökös elnökké neveztette ki magát. Ez egy olyan időszakban, a nyolcvanas évek végén történt, amikor Tunéziában szélsőséges fundamentalista csoportok tevékenykedtek, akikkel Burgiba egy kivégzési hullám keretében számolt volna le. A hatalomváltásban állítólag az olasz titkosszolgálatnak is szerepe volt, amely úgy ítélte meg - és gyaníthatóan joggal -, hogy ez csak elmérgesítette volna a helyzetet az országban. Ben Ali kormányzását alapjában véve a diktatúra lassú puhítása jellemezte, amely azonban sohasem tartott lépést a részben betiltott, részben az állampárt pórázán tartott legális ellenzék követeléseivel. Ez egyrészt a választási rendszer óvatos kozmetikázásában, másrészt a korábban nem létező sajtószabadság formális kezdeményein keresztül mutatkozott meg. Időnként kiengedtek a börtönből néhány ellenzéki aktivistát, mások külföldre menekültek. A köznép jó magaviseletét a nagy létszámú rendőri erőket kiegészítő civil ruhás ügynökök és hálózati személyek garantálták, ahogy ez már lenni szokott.

Tunézia stabilitása elfedte a tényt, hogy az ország gazdasági fejlődése inkább csak a prosperáló tengerparti üdülőövezetet érintette, hogy a lakosság elégedetlenségét rendőri eszközökkel fojtják el, miközben az elnök - és főleg a felesége - családja hovatovább maffiaként telepszik rá a gazdasági életre, miközben a hétköznapokat áthatja a korrupció, valamint az, hogy bármiféle előrejutás elemi feltétele az állampárt tagsági igazolványa. Az elmúlt években egyre több lett a fiatal diplomás munkanélküli. Közéjük tartozott az a Mohamed Buazizi nevű fiatalember is, aki utcai árusként igyekezett megélni. Miután nem volt ehhez engedélye, őrizetbe vették, a rendőrségen megverték és leköpdösték, ő pedig december közepén tiltakozásul felgyújtotta magát. A temetése jelentette a megmozdulások - és erőszakos elfojtásuk - kezdetét.

Rapperek, bloggerek

A tüntetéseken egyre többen vettek részt, miközben egyre emelkedett a rendőrsortüzek halálos áldozatainak a száma is - az utolsó adatok szerint 78 főre. A tiltakozás első számú céltáblája a munkanélküliség volt, a felháborodás fokozódásához pedig hozzájárultak az elnöki klán gazdasági visszaéléseit taglaló Wikileaks-kiszivárogtatások, amelyekből kiderült, hogy amerikai diplomaták jelezték a korrupció és a hatalmi önkény túlhabzását. A forradalmi hangulat fokozásában ezen felül is fontos szerepe volt az internetnek: bloggerek váltak egyik napról a másikra nagy hatású véleményvezérré, rapperek foglalták közérthető szavakba az elemi felháborodást a YouTube-on elérhető, mozgósító erejű klipjeikben.

A kemény hatósági fellépés hatástalannak bizonyult: a félelem hiánya, az "Ide lőjetek!" nyitott ingű vakmerősége az elkeseredés mértékén felül a változások követelésének engesztelhetetlenségét is jelezte. Ennek ellenére néhány nappal az előzőleg már átalakított kormány feloszlatása és Ben Ali menekülése előtt még egyáltalán nem tűnt úgy, hogy a hatalom meghátrál. Tudós elemzők a legjobb esetben is folyamatos engedményeket, lassú átmenetet tippeltek. De már nem használt sem az éjszakai kijárási tilalom, sem egyes kormánytagok menesztése. Az elnök pedig nem vállalta tovább az események féken tartásának reménytelen feladatát.

Aztán hétfőn megalakult az új kormány, amelynek a régi pártállami vezetők mellett már ellenzéki tagjai is vannak. (Kedden három miniszter a folytatódó tüntetések közepette máris lemondott.) Egy korábban őrizetbe vett és csak előző nap szabadon engedett ellenzéki bloggert, Szlim Amamut például a sport- és ifjúsági ügyek államtitkárává nevezték ki. Amamu szerint nemigen van más választás, mint elfogadni az állampárti vezetők részvételét az átmenet levezénylésében.

Lehet, hogy ez a tüntetők radikalizmusa felől nézve megalkuvás, viszont tény, hogy a rendszer bírálóinak elhallgattatása következtében nem áll rendelkezésre Tunéziában alternatív irányító garnitúra. A térség stabilitása és a reménybeli jogállam szempontjából egyenesen megnyugtató, hogy - legalábbis eddig - nem bukkantak föl az iszlamista radikalizmus képviselői sem. Így is feszült nyugtalanság észlelhető az egész térség vezetői körében, hiszen Algériában és Egyiptomban is követték Mohamed Buazizi öngyilkos példáját, Jordániában pedig ezrek - köztük iszlamisták is - tüntettek gazdasági követelésekkel.

A Tunéziában történteknek többféle lehetséges olvasata van. Kínában például egészen Ben Ali távozásáig hallgatott a sajtó az észak-afrikai országban történtekről. Az iráni hivatalos megnyilatkozások viszont arra a következtetésre jutnak, hogy a népharag a tunéziai elnök Nyugat-barát politikáját utasította el. De nézhetjük a történteket egészen más látószögből is. Emmanuel Todd francia történész és demográfus vizsgálatai szerint alapvető összefüggés állapítható meg a termékenység csökkenése, az írni-olvasni tudás terjedése és a társadalmi változások között, amelyet erősít, ha enyhül a csoporton belüli házasodás (endogámia), a társadalmi csoportok vele járó zártsága és az intézmények ehhez kapcsolódó merevsége. Todd a vonatkozó tunéziai adatok alapján azt valószínűsíti, hogy az ország visszavonhatatlanul átlépte a modernitás küszöbét, bármilyen nehézségekkel néz is szembe a következő hetekben-hónapokban.

Neked ajánljuk