Lótenyésztés, folyamszabályozás, gőzhajózás, hitelügy, sport, malomipar, selyemhernyó-tenyésztés, korszerű mezei gazdálkodás - szinte nincs is a XIX. század gazdasági életének olyan területe, amelyhez ne kapcsolódna kezdeményezőként, szervezőként, a bécsi udvartól várt engedélyek kijárójaként Széchenyi István neve.
*
Az érdemdús császári katonatisztből és bécsi társasági aranyifjúból szorgos önműveléssel széles látókörű reformerré váló, eközben mindenféle betegséggel és hosszú időn át beteljesületlen szerelemmel viaskodó, tépelődő arisztokrata életét alighanem csak valami grandiózus, lényegében a reformkor egészét tárgyaló állandó kiállítás keretében lehetne bemutatni a maga extenzív teljességében. A halálának 150. évfordulója alkalmából rendezett időszaki kiállítás rendezői egy jóval szűkebb, viszont érdekes perspektívát választottak, és négy metszetét mutatják be Széchenyi életének. Ez lehetővé teszi, hogy előtérbe kerüljenek bizonyos, kevésbé közismert mozzanatok - különösen a Döblingben töltött esztendők, ami már csak azért is indokolt, mert életének 69 évéből egy bő évtizedet töltött az ausztriai elmegyógyintézetben, erősen változó kedélyállapotban, hol elzárkózva, hol élénk kapcsolatot tartva a külvilággal. Továbbá kiemelt rendezői szándék Széchenyi utóéletének a bemutatása - ami persze nem könnyű feladat tárgyakra hagyatkozva, hiszen ez leginkább történészi és politikai álláspontokon keresztül alakult, és főleg a Kossuthtal történő szembeállításban-összevetésben, illetve elnevezések, szoborállítások és hasonlók ritkulásában-szaporodásában nyilvánult meg.
A kiállítási helyszínt megalapító Széchényi Ferenc legkisebb fiának "első világa" az ifjúkori tapasztalatszerzés időszaka, kezdve a formás kis gyerekkarosszékkel, egyéb bútorokkal, tudós nevelői arcképével illusztrált korai évektől (mintaszerű kézírásáról és modoráról egy 12 évesen atyjának írt levele tanúskodik), melyeknek
hirtelen fordulattal
vetett véget a napóleoni háborúk kora. A Habsburg-dinasztia - és a család által is élvezett előjogok - védelmére összetrombitált nemesi felkelésben a bátyjaival együtt részt vett. Még a nagy megfutamodásként ismert 1809-es győri csatában is sikerült érdemeket szereznie: a francia vonalakat megkerülve, a Dunán Győrtől Komáromig evezve vitt fontos üzenetet, négy évvel később pedig a lipcsei "népek csatájában" vitézkedett, és vakmerő hírvivőként az ütközet Napóleon totális vereségével végződő kimenetelében is volt szerepe. A csataterek hangulatát szúró- és lőfegyverek idézik, a legbrutálisabb a kakasfejes markolatú, fűrészes élű francia "műszaki szablya". De nem ártott volna valami térképvázlat vagy ügyes komputeranimáció sem, hogy megértsük, mit jelent az ellenség vonalain keresztül eljutni (miért nem hányták kardélre közben?) Schwarzenberg hercegtől Blücher tábornokhoz, majd a svéd trónörököshöz.
Széchenyi a katonáskodás révén is sokfelé eljutott, de tanulmányutakat is tett Angliától Kis-Ázsiáig. "(...) férfinak lenni, ez a fődolog, s akaraterősnek (...)" - jegyzi föl naplójába 1818-ban, nem sokkal Szmirnába indulása előtt. Az útitársa, Johann Nepomuk Ender által készített portré inkább álmatag tekintetű, hányaveti fiatalembert mutat Byron-utánérzésű öltözékben, csövénél fogva hanyagul a vállára vetett puskával. Viszont már négy évvel korábban is gúnnyal ír egy magyar főúrról, aki ringlispílt óhajtana magának az életörömök betetőzéseként. Ám a főúri allűröket ő sem vetkőzi le könnyen. 1823-ban, két angliai utazással a háta mögött bevallja a naplójában: "Vadászomat arcul ütöttem: emiatt rendkívül megharagudtam magamra." Már ekkoriban
"mindenestül rokkant és rozoga"
állapotban érzi magát, pedig még csak most következnek a tevékeny évei, amelyek első nagy gesztusa birtokai egyévi jövedelmének felajánlása a majdani tudományos akadémia céljaira. A következő éveit egyre aktívabb politizálással, nagy tervek előmozdításával - és szerelmes vágyódással tölti Zichy Károlyné Seilern Crescence iránt, akivel 12 évi várakozás és szerelmének megözvegyülése után házasodik össze.
Széchenyi "második világa", a tevékeny férfikor egyfajta jelképes összegzéseként a kiállítás a Lánchíd építését mutatja be tervrajzok, látképek és a műtárgy nyugati előképeinek ábrázolásai segítségével. Nem csupán a híd látványos - és természetesen fölöttébb hasznos - volta indokolja ezt, hanem egyrészt az a civilizatorikus törekvés, hogy a magyar nemesség adakozzon a közhaszonért, és a politikai reformeri szándék, hogy hídvámot viszont előjogoktól függetlenül minden áthaladó fizessen. A tíz éven át tartó előkészületeket követő alapkőletétel kiemelkedő társadalmi eseménynek számított, és a rendezők itt - Barabás Miklós inkább történeti, mint művészeti jelentőségű óriási festményének magyarázatára - érintőképernyős interaktivitásra teremtenek lehetőséget az ábrázolt személyek egy részének felismertetése céljából. (Dicséretes szervezési ötlet egyébként, hogy a gyerek látogatók egész "kutatófelszerelést" kapnak, hogy kérdésekre válaszolva felfedezhessenek mindenféle apró részletet ruhákon, tárgyakon, metszeteken a fellelkesült szülők segítségével. Megállapíthatják például, hogy az 1848-as első felelős magyar minisztérium, vagyis a kormány tagjai közül kik nem viselnek szakállt.)
A térképek, portrék mellett mindenféle korabeli hídelemet láthatunk, de a legelképesztőbb az az émelyig túldíszített ezüst "vakolókanál", amellyel Károly főherceg "méltóztatott végbevinni" az alapkő ünnepélyes letételét. A munkálatok még 1848 nyarán is tartottak, miközben Széchenyi egyre-másra vette a mind feszültebb politikai helyzetről szóló híreket. Amikor a híd utolsó "láncszemét" nem sikerült elsőre beemelni, az utólagos feltevések szerint borderline szindrómában szenvedő gróf összeomlott. "Most már világosan látom, hogy el vagyunk veszve, visszasüllyedünk a barbárságba" - írja naplójában, amelyben hamarosan hosszú időre megszűnnek a bejegyzések.
1848 szeptemberében ugyanis bevitték a döblingi elmegyógyintézetbe, amelyet a kiállítás Széchenyi élete harmadik világaként szemlél, főként az egy idő után megélénkülő társadalmi életére és politikai tevékenységére összpontosítva. A homályos teremben kihúzható irattartó polcok sokszorozzák meg a teret, üveglap alá helyezett levelekkel, feljegyzésekkel. Kár, hogy a kézírásos, nehezen olvasható szövegeket még a katalógus sem közli nyomtatott változatban, pedig szívesen követnénk nyomon Széchenyi itteni hétköznapjait, beszélgetéseit, politikai gúnyiratszerzői munkásságát. De így is érzékelhető, milyen intenzív társadalmi életet élt betegsége jobb szakaszaiban, amikor naponta olykor több vendéget is fogadott a lakosztályában intenzív beszélgetésre. És itt láthatjuk különc öltözékének néhány darabját, így a furcsa inget, amelyben főbe lőtte magát.
A kiállítás zárótétele az utóélet, amelyből a halálát követő felzúdulásszerű országos gyász emelkedik ki erőteljességével. Allegorikus képek, zeneművek, emelkedett megemlékezések dicsőítik a "magyar Prometheust", a "nagy jóltevőt", a "leghívebb magyart", akinek arcmását, nevét bankjegyek, szobrok, bélyegek, emléktárgyak, díjak viselik azóta is.
Magyar Nemzeti Múzeum, nyitva március 6-ig
