Haiti - Gyülekező

  • - kovácsy -
  • 2011. február 3.

Külpol

Két hónapon át tartó zűrzavart követően a múlt hét végén kitűzték az elnökválasztás időpontját (március 20-ára) és a végeredmény bejelentésének a napját is (március 31-ére). Most már csak az első forduló hivatalos eredményét kell nyilvánosságra hozni, de a tervek szerint lapzártánk után egy nappal ez is megtörténik.

Két hónapon át tartó zűrzavart követően a múlt hét végén kitűzték az elnökválasztás időpontját (március 20-ára) és a végeredmény bejelentésének a napját is (március 31-ére). Most már csak az első forduló hivatalos eredményét kell nyilvánosságra hozni, de a tervek szerint lapzártánk után egy nappal ez is megtörténik.

Legfőbb ideje - mondhatnánk, miután a szavazás már több mint két hónapja, november 28-án lezajlott. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy az előzetes adatok megjelenése rögtön közfelháborodást keltett. Az élen végzett három jelölt közül kettő juthat tovább. A legtöbb szavazatot a 70 éves Mirlande Manigat ellenzéki jelölt kapta. Az eredmények közzététele előtt a szavazás érvénytelenítését követelte különféle visszaélésekre hivatkozva, de sikere láttán visszatáncolt. Nem így a szintén ellenzéki színekben induló népszerű énekes, a rajongók körében csak Sweet Mickyként, egy helyi tánczenei stílus, a kompa sztárjaként ismert Michel Martelly. Amikor az első jelentések a harmadik helyre sorolták, lelkes ifjú támogatói rögtön tüntetni kezdtek, végül a (minden remény szerint) távozó államfő, René Préval az Amerikai Államok Szervezetéhez (OAS) fordult a vita eldöntése érdekében. Az ellenzéki vádak szerint ugyanis a kormánypárt jelöltje, az államfő strómanjának tekintett Jude Célestin csalással lett második. Az OAS egyébként felügyelte a választást, a szavazatszámlálás folyamatát viszont nem.

A január közepére tervezett második fordulót törölték, miután látszott, hogy nem lehet idejében tisztázni, kik indulnak végül. Aztán az utóbbi három héten besűrűsödtek az események. Már január 10. körül híre ment, hogy az OAS szerint Célestin vesztett, aztán ezt cáfolták, Préval pedig utalt rá, hogy a döntés a hazai választási bizottság kezében van, amit egyébként az OAS is megerősített. Célestin és Martelly között az eredeti adatok szerint is csak néhány ezer szavazatnyi volt a különbség, a legújabb eredmények sem mutatnak nagyságrenddel többet, csak éppen helyet cseréltek, amivel kapcsolatban az új vesztes annyit jegyzett meg, hogy a törvény szerint nem léphet vissza.

Január közepén maga az OAS főtitkára, a chilei José Miguel Insulza jelent meg Haitin, hogy elfogadtassa a szervezet ajánlását, most vasárnap pedig egy villámlátogatás keretében megjelent maga Hillary Clinton is, hogy mindhármukkal beszéljen. Felröppentek olyan rémhírek, hogy az Egyesült Államok a segélyek befagyasztásának a fenyegetésével igyekszik dűlőre vinni az elakadt választási folyamatot, ezeket Clinton határozottan elutasította. Nem is volna értelme egy efféle szankciónak, hiszen a tavaly januári földrengés (a goudou-goudou) után a szigetországban még a romok eltakarítása is alig halad előre: úgy tudni, hogy jó, ha a munka felével októberig végeznek. A külföldről ígért közel hatmilliárd dollárnyi segélynek eddig a fele érkezett meg, de jelentős részét korábbi adósságok rendezésére fordították. Civil szervezeteknek küldött szállítmányok sora várakozik adminisztratív akadályok miatt az elvámolásra, vagyis, ahogy a helyismerettel rendelkezők gyanítják, a szokásos kenőpénzre. Ráadásul kolerajárvány tört ki, és az áldozatok száma december végi adat szerint 3500 körül jár. A lakosság meggyőződése szerint az ENSZ-békefenntartók, mégpedig a nepáliak hozták be a betegséget, ami nem segíti elő az ország közrendjét évek óta kizárólagosan biztosító csapatok népszerűségét. Három héttel ezelőtt, a földrengés első évfordulóján a miniszterelnök azt mondta, hogy a korábbi - szerényebb - becslésekkel szemben több mint 316 ezren haltak meg a természeti katasztrófa következtében. A tízmilliós lakosság egytizede fedél nélkül vegetál.

Ilyen körülmények között az elnökválasztást övező bonyodalmak a végsőkig fokozzák a zűrzavart, hiszen legitim vezetés híján nem lehet meghozni az újjáépítés körül zsúfolódó hosszabb távú politikai döntéseket - például a kiadások szerkezetét meghatározó prioritásokról. Az OAS, valamint Washington, a legfontosabb donor tisztában van azzal, hogy Haiti mindenkori vezetői

a közpénzek megdézsmálását

tekintették a legfontosabb feladatuknak, miközben képtelenek voltak megteremteni a minimális belső stabilitást is. Ehhez képest előrelépés, hogy a jelenlegi elnökkel szemben eddig csak a tetterő hiányának a vádját lehet felhozni. Viszont nem világos, miért ragaszkodik a hatalmához - márpedig a választás körüli kavarodásnak ez is egy elterjedt magyarázata. A legújabb hírek szerint most május közepéig, második hivatalba lépésének ötödik évfordulójáig kíván a helyén maradni.

De hogy még bonyolultabb legyen a helyzet, két hete - 26 év után - váratlanul hazatért franciaországi emigrációjából az egykori diktátor, Jean-Claude "Baby Doc" Duvalier. Egyesek azt tippelték, hogy politikai szerepet remél magának a káoszban, ő maga is azt nyilatkozta, hogy "segíteni szeretne" hazáján. Pár nap után azonban őrizetbe vették egykori bűntetteinek - elsősorban iszonyatos mennyiségű közpénz eltulajdonításának - a vádjával. Más források szerint csak azt szerette volna kiügyeskedni, hogy néhány napi tartózkodás után visszatérve Európába hozzájuthasson svájci számlán zárolt vagyonához, aminek az lett volna a feltétele, hogy hazájában felmentsék a vádak alól. Ha a zavaros helyzetnek hála bántatlanul távozhatott volna, ez elegendő lett volna anyagi helyzetének a fellendítéséhez - legalábbis ebben reménykedett. Várható viszont egy újabb hazatérő: Jean-Bernard Aristide, akit többször is elnökké választottak, majd puccsal elüldöztek. A szegények gyámolítója, más nézőpontból a hatalom veszedelmes populista megszállottja már évek óta haza akar térni (most Dél-Afrikában él), és a múlt héten döntött úgy a kormány, hogy diplomáciai útlevelet ad neki. Hazatérése aligha segíti elő a köznyugalmat Ayitin - ahogy az ország nevét a helyi kreol nyelven írják.

Figyelmébe ajánljuk