A merénylet körülményeiről lapzártánkig annyi derült ki, hogy az elkövető - aki (kérdés, mennyire megbízható) szemtanúk szerint szakállt nem viselt, szemüveget viszont igen - először be akart lépni a Szent Márk- és Szent Péter-templomba, de látva, hogy a kapuban katonák állnak, inkább kívül maradt, és a mise végén kiáramló tömegben oldotta ki a robbanószerkezetet. Más beszámolók nem egy, hanem két, röviddel a robbanás előtt autóval érkező gyanús alakról beszélnek. Az utolsó jelentések 23 halottról és közel száz sebesültről számolnak be.
Hoszni Mubarak, aki immár harmincadik éve tartja ingatag egyensúlyban az egyiptomi "irányított demokráciát", már órákkal később televíziós üzenetben ítélte el a vérontást, szigorú vizsgálatot ígért, egyben leszögezte, hogy a merénylet körülményei egyértelműen külföldi elkövetőkre utalnak. Erre ugyan nincs semmi kézzelfogható bizonyíték, de a kairói vezetés számára Egyiptom egységének és stabilitásának egyik legfontosabb biztosítéka a vallási ellentétek féken tartása - amit nem könnyít meg, hogy eközben viszont az elfojtott ellenzéki politikai indulatok gőzét állítólag éppen a vallás szelepén keresztül próbálja óvatosan kiengedni. Akik ezt állítják, azok arra a koptellenes kicsengésű sajtópaláverre hivatkoznak példaként, amely két, moszlim hitre tért, ám kopt kolostorba zárt nő állítólagos története körül bontakozott ki a közelmúltban. Feltűnő, hogy az ügy részleteiről még csak közelítőleg pontos hírek sincsenek, miközben az al-Káida már a késő őszi, iraki keresztények elleni merényletek előtt és az ezeket követő fenyegetéseiben is ezt az esetet idézte. A kopt egyház a merényletet követő nyilatkozatában az utóbbi hónapok folyamatos hitbéli hangulatkeltésével magyarázza a történteket.
A nyolcvanmillió lakosú Egyiptomban, ahol még további, kisebb keresztény felekezeteknek is vannak híveik, tíz százalékra becsülik a koptok arányát. 'k amúgy az arabizáció előtti őslakosok közvetlen leszármazottainak tekintik magukat (elnevezésük is Egyiptom görög nevéből ered). Évezredes történelmük során bőven volt részük erőszakos mohamedán térítésben, elnyomásban. A nyelvüket már századokkal ezelőtt elhagyták, istentiszteleteik is arabul zajlanak. Egyházukat, amely annak idején dogmatikai ellentétek miatt tért külön útra, és amelynek élén 1971 óta III. Senuda pápa áll, Szent Márk evangélistától eredeztetik. III. Senuda általában csatlakozik a világi hatóságok békítő hangvételű nyilatkozataihoz, amelyek a vallási hátterű, egyáltalán nem ritka összeütközések során kerülni szokták egyik vagy másik fél felelősségének a megállapítását. Ezúttal azonban a szokottnál élesebb hangot ütött meg, fölvetve, hogy akár meg is lehet változtatni a koptok vallásgyakorlását korlátozó törvényeket.
Kettős szorítás
Az egyiptomi keresztények helyzetét ugyanis nem csupán egyes mohamedán hívők és csoportok türelmetlensége, erőszakos fellépései nehezítik, hanem azok a jogszabályok is, amelyek hitéletüket korlátozzák, miközben a fenyegetettségük az utóbbi években látványosan fokozta vallásos buzgalmukat. A példátlanul véres merénylet miatti elemi erejű felháborodás mellett e kettős szorítás nyomásával, továbbá a hatóságok tehetetlensége miatti ingerültséggel is magyarázható, hogy a koptok haragja újév napját követően sem csillapodott, Alexandria mellett Kairóban és másutt is tüntettek, egy mecsetre támadtak, mígnem könnygázzal fékezték meg őket.
A hasonló, habár jóval kevésbé véres korábbi események után általában az volt a szokás, hogy nagyjából egyenlő arányban veszik őrizetbe a tettleges hitviták résztvevőit, majd megbékélésre intik őket, a konkrét tettesek pedig megúszszák - ha egyáltalán kiderül, hogy kik ők. A belső béke imperatívusza most is mindenek felett áll. Nem véletlen és nem is feltétlenül spontán fejlemény, hogy minden ellenzéki erő és az egyiptomi mohamedán klérus is felháborodott hangon nyilatkozik. Az Egyiptomban hivatalosan betiltott, de a korlátozások, bebörtönzések ellenére működő, önmagát erőszakmentesként meghatározó iszlamista mozgalom, a Muzulmán Testvériség szerint nem létezik olyan vallás, amely megbocsáthatónak tartana egy ilyen bűncselekményt.
A koptok ezen a hétvégén ünneplik a karácsonyt. Egy évvel ezelőtt ekkor, január 7-én támadtak rá feldühödött mohamedánok az éjféli miséről távozó keresztény hívekre egy dél-egyiptomi városban. Az ezt követő események hasonlatosak voltak a mostaniakhoz, aztán lassan elcsitultak az ellentétek. Most annyiban más a helyzet, hogy egy iraki iszlamista ernyőszervezet, amely magába foglalja az al-Káida helyi szárnyát is, erre az alkalomra is merényleteket helyezett kilátásba. Nem világos, hogy a célpontok között ismét szerepelnek-e egyiptomi templomok, a nyugat-európai kopt közösségek vezetői viszont nyugtalanító üzenetekről számolnak be. Egyiptomban annyival súlyosabb a helyzet, hogy a feszültségek immár kellőképpen felhalmozódtak ahhoz, hogy egy újabb szikra még pusztítóbb lángokat lobbanthat fel. Az egyiptomi vezetés, miután létfontosságúak számára a nyugati kapcsolatai - hiszen részben ezek infúziója táplálja -, a Washingtonból, Berlinből és a mérsékelt arab sajtóból érkezett felháborodott nyilatkozatok után aligha engedheti meg magának, hogy felkészületlenül álljon szemben egy újabb merénylet kitervelőivel.
