- kovácsy -

A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ezen a héten kezdte tárgyalni két, háborús és egyéb bűnökkel vádolt egykori kongói milíciavezető ügyét. Ezzel párhuzamosan Németországban elfogták a Ruandából Kongóba menekült hutuk milíciájának (Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért - FDLR) első és második emberét.

Az információs technológia fejlődése, a globális nyilvánosság hatalma átalakítja az elnyomó rendszerek elleni küzdelem módszereit. A burmai "gerillák" gépfegyverek helyett digitális kamerákkal harcolnak a katonai diktatúra ellen, amelynek összeomlásában utoljára a nagy 1988-as tüntetések idején lehetett reménykedni - aztán a fegyveres erők lemészároltak háromezer tüntetőt, és minden maradt a régiben.

Amíg létezik kirekesztettség, amíg léteznek előítéletek, márpedig ez is, az is egyre inkább létezik, időszerűek és fontosak maradnak még a kevéssé átütő cigány tárgyú dokumentumfilmek is. És miután a nyomort, a kilátástalanságot már számtalanszor bemutatták az évek során, talán többet használnak azok a filmek, amelyek nem felháborítani, elborzasztani akarnak (joggal sugallva, hogy ha nem is idejében, hiszen már késő, de lépni kell), csak megmutatják roma családok hétköznapjait, amelyek ugyanúgy, legfeljebb másfajta külsőségek között zajlanak, mint a többségé: születés, halál, öröm, bánat, munka, szórakozás. Fontosak, mert megértést, rokonszenvet ébresztenek, legyűrik az idegenkedést - már amennyiben eljutnak egyáltalán olyan közegbe, ahol a rasszizmus tenyészik, aminek persze nullához közelít az esélye.

Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból. A maesztró ugyanis két egész évre magántanítványai közé emelte a Vargáék Vilma leányát (akit előzőleg féltestvére, Nádaskay Béla tanítgatott), s így állandó európai jövés-menései közepette olykor tiszteletét tette a jeles állatorvos családjánál. A kiállítás nem sugallja kifejezetten, mégis úgy tűnik, hogy az épp csak felserdült tanítvány életének ez a kapcsolat mindhalálig ápolt legfőbb élménye volt - annál is inkább, mert férje, akitől egy évtizednyi együttélés után elvált, nem szívelhette az ő zongorázását. Különben miért emlékezett volna még fél évszázad múltán is, hogy Liszt első látogatásakor édesanyja a kedvenc ételével, békacombbal járt az imádott mester kedvében?

Ilyenkor, ősz derekán nehéz megítélni, mekkora fürdőélet zajlik a szezonban Sóstón, vagyis Sóstófürdőn (a még tovább pontosított helymegjelölés szerint Sóstógyógyfürdőn). A régi víztorony köré rendezett kis téren és környékén, a Pazár István által tervezett, 1910-es években épült, kétségkívül fürdő-hangulatot sugárzó egykori kisvasútállomás, fürdőház és a nagyvonalú, elegánsan impozáns Krúdy Szálló közötti sétányokon csak ritkásan bukkannak föl hétvégi látogatók az utolsó napfényes, kabát nélküli őszi délelőttön. Az idén 30 éves, megyei illetékességű múzeumfaluig még gyalogolni kell pár száz métert a 8-as busztól, a fogadóépületben az alapító Erdész Sándorra emlékező tárlók: munka- és leckekönyv, publikációk.

Nem sikerülnek jól a függetlenségi évfordulók Guineában. A tavalyi ötvenediken a szegénység fél évszázadát emlegették az emberek, most pedig, október 2-án ezrek próbálták felismerni katonák által lemészárolt családtagjaikat Conakryban, a nagymecset előtt.

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.

Oliver Stone, a híres és idegesítő amerikai rendező új filmje állítólag az (őszerinte) igazi, Washington által méltatlanul túldémonizált Hugo Chávezt állítja elénk, akinek a társaságában végig is lépdelt a hónap elején a velencei filmfesztivál vörös szőnyegén. Ezután a venezuelai elnök folytatta körútját, amely érintette például Líbiát, Szíriát, Iránt és Fehéroroszországot (itt már negyedszer járt három év alatt), a hab a tortán azonban kétségkívül Oroszország volt.

Szombaton lép fel Budapesten, a Trafóban egy olyan rendezvénysorozat keretében, amely autentikus hagyományokon alapuló szakrális, illetve transzzenéket mutat be. A klasszikus iráni zenének évezredes múltja van, az iszlám terjedését követően azonban visszaszorult. Talán ezzel is összefügg, hogy Európában kevéssé ismerik a perzsák zenei világát. Az iráni fővárosban élő, 31 éves énekest tolmács közvetítésével, e-mail útján értük el. Első kérdésünk rövid zenészmúltjára vonatkozott.

Augusztus 30-án elnökválasztást tartottak a nyugat-afrikai Gabonban. A győztes, Ali Ben Bongo Ondimba, az előző államfő fia a hivatalos számlálás szerint a szavazatok 42 százalékát szerezte meg, a második és a harmadik helyezett durván 25-25 százalékot. Az utóbbiak szerint már a választói névjegyzék összeállításától kezdve durva csalások és hamisítások alakították ki a végeredményt, és további tizennégy, messze lemaradt induló társaságában újraszámlálást követelnek. Az eredmények közzététele zavargásokat váltott ki a fővárosban, Libreville-ben és az olajtermelés központjában, Port-Gentil-ban. Főleg itt, az ország második legnagyobb, úgy nyolcvanezres városában (amelyet csak hajón vagy repülőgépen lehet megközelíteni az őserdők miatt) szabadultak el az indulatok. A tüntetők megrohamoztak egy börtönt, ahonnan kiengedték a rabokat, aztán egy rendőrőrsről fegyvert zsákmányoltak, felgyújtották a TOTAL francia olajvállalat több épületét és a francia konzulátust, aztán mintegy kétszázötven ember napokig gyújtogatta-fosztogatta a boltokat, gépkocsikat. Három halottról szóltak a hírek. Múlt vasárnapra a megerősített helyőrség úgy-ahogy rendet teremtett, viszont a főleg francia kézben lévő élelmiszerboltok kiürültek, lapzártánkkor még nem lehetett tudni, hogyan alakul végül a helyzet.

Látványosan megdöntötte a konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) egyszeri kis megszakítással hat évtizeden át tartó egyeduralmát a középtől balra húzó Japán Demokrata Párt (JDP) a vasárnapi alsóházi választáson. A győztes mandátumainak száma a háború után első ízben lépte át a 300-as határt a tokiói törvényhozás nagyobb jelentőségű, 480 fős testületében (miután a felsőházban már korábban megszerezte a többséget).

Nagy felzúdulást keltett világszerte, hogy Líbiában valóságos rokonszenv-tüntetés fogadta a skóciai börtönéből könyörületességből hazaengedett Abdel Baszet Ali el-Megrahit, a Lockerbie-ügy egyetlen elítéltjét, közel háromszáz ember gyilkosát. Líbiai részről ezt a tágabb család, illetve nemzetség rokoni érzelmeinek természetes túlcsordulásával magyarázták, a skót kormányzat lépésével elégedetlen brit politikai körök, a döntést határozottan elítélő amerikai vezetők és az egykori áldozatok hozzátartozói viszont igazságérzetük látványos sárba taposását látták a történtekben.