Utcai harcosok - Anthropolis 5.1-2 - Street art különszám

  • - kovácsy -
  • 2009. október 8.

Könyv

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.

A közterek artgerillái szívesen pécézik ki a multikat és logóikat, egyéb témáik is egybegyűjthetők bármely globalizációellenes nemzetközi megmozdulás transzparenseiről. Mégis valahogy jobban mutat, mert áttételesebb, szélesebb értelmű, derűsebb, főleg pedig kreatívabb és közérzetbarátabb ezeknél a feliratoknál mondjuk egy mélybe zuhanó, rémült kicsi angyal ötágú csillaggal a mellén, vagy egy olyan ábrázolás, amelyen a klasszikus zokogó asszonyok nem a megfeszített Krisztusra, hanem az árleszállítás végét jelző táblára emelik könnyek fátyolozta tekintetüket.

A közölt szövegek többsége fordítás, de tartalmaz a kötet két eredeti szöveget is. Frida Balázs (a kötet szerkesztője) lendületes elméleti áttekintése olykor inkább emlékeztet kiáltványra, mint elmélyült alapvetésre: "Amikor a közösségi kérdések megvitatásának formái és hagyományos csatornái eltűnnek, erodálódnak vagy kiüresednek (a képviseleti demokrácia deficitje, a neoliberális kapitalizmus morális és szociális csődje, a környezeti kataklizma előjelei, az elüzletiesedett konzumerkultúra szélsőséges uralma), akkor is lehetséges, sőt akkor igazán helyénvaló kérdéseket vagy kritikát megfogalmazni" stb., stb. A hangütéshez voltaképpen jól illeszkedik, ránézésre tetszetős, az olvasást viszont megnehezíti a sok színes alányomás, miközben persze megfelel a kötet fanzinos küllemének, amelynek csúcspontja a példányonként más és más, egyedileg - hullámpapír hátoldalára - készült címlap. (Bemutatott példányunkat egy eredetileg prágai falakra sokszorosított ábra díszíti.)

A másik hazai írás szerzője, Döme Zsuzsanna a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alkotójaként azonosítja magát. Ennek a csoportnak a pár évvel ezelőtti felbukkanásától eltekintve a magyar nagyvárosi utcák és terek mintha egyáltalán nem is kínálnák mostanában friss nyomait "a kritikával szemlélt aktuális jelenségeket érintő önálló, külső felkérés és minden anyagi érdek nélküli cselekvési potenciál és az ebben megmutatkozó ötletesség" definíciójával leírható alkotói gesztusnak; még az apró, vicces matricák is eltűntek a közlekedési táblák oszlopairól. Ez az áttekintés érthetőbben és gyakorlatiasabban taglalja a street art kapcsán felmerülő művészetelméleti kérdéseket, műfaji kapcsolódásokra mutat rá, majd a dolgozatot mindvégig átható, kikerekedett szemű lelkesedés hevében joggal teszi fel a műfaj létét féltő mentő kérdést: "...miért nem hisszük, hogy lehetséges egyénileg hatni? Miért nem streetartozik mindenki?"

Na, még csak az hiányozna! - kiáltják kórusban a felújított házak társtulajdonosai, akik persze nem tudják, hogy nem minden graffiti street art, viszont egy életnagyságú csókolózó rendőrpárt, de még egy vigyorgó macskát sem látnának szívesen az utcafronton.

116 oldal, 1800, megrendelésre 1500 Ft (office [at] anthropolis [dot] hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.