Utcai harcosok - Anthropolis 5.1-2 - Street art különszám

  • - kovácsy -
  • 2009. október 8.

Könyv

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.

Azt, hogy az autonóm köztéri művészet - mert valami effélét jelent a street art - egészen pontosan micsoda, a kötet (valójában folyóiratszám) tanulmányai egyfajta rendetlen átfedésben végül is elég jól körvonalazzák, de többre megyünk, ha előbb magát a "könyvtárgyat" lapozgatjuk a vizuális megértés céljából. Ez persze máris ellentmondás, hiszen a graffitik, stencilek, plakátok és matricák a kötetbe zárva már el is szakadnak önnön céljuktól és bájuk elsődleges forrásától, amely az aktuális fennállóval, a Rendszerrel szembeni dühödt, kíméletlen vagy éppen szellemesen csúfolódó, jelen idejű és nyilvános dac, ellenállás. Katalógust azért senki se várjon, hiszen a kötettervezői szépérzék ("Bieder Anikó, Gelsei Balázs - cadmium" ez áll hivatkozásul a megfelelő helyen) egyértelműen felülírja a pontos tájékoztatás igényét. Így aztán az olvasói kíváncsiság sokszor kielégítetlen marad: a szövegekben emlegetett művészek és az illusztrációk között csak véletlenszerűen érzékelhető a kapcsolat, ami viszont és másfelől nem megy szembe a street art amúgy is álnevekbe burkolózó anonimitásával. Az interjúk és történeti áttekintések aztán e nevek mögé (mint az immár több mint híres Banksy vagy Blek le Rat) felrajzolnak több hús-vér alkotót, akik egy részét a mainstream - sőt ideig-óráig saját maguk - nemtetszése mellett az utcáról már rég a galériákba tuszkolt a műkereskedelem.

A közterek artgerillái szívesen pécézik ki a multikat és logóikat, egyéb témáik is egybegyűjthetők bármely globalizációellenes nemzetközi megmozdulás transzparenseiről. Mégis valahogy jobban mutat, mert áttételesebb, szélesebb értelmű, derűsebb, főleg pedig kreatívabb és közérzetbarátabb ezeknél a feliratoknál mondjuk egy mélybe zuhanó, rémült kicsi angyal ötágú csillaggal a mellén, vagy egy olyan ábrázolás, amelyen a klasszikus zokogó asszonyok nem a megfeszített Krisztusra, hanem az árleszállítás végét jelző táblára emelik könnyek fátyolozta tekintetüket.

A közölt szövegek többsége fordítás, de tartalmaz a kötet két eredeti szöveget is. Frida Balázs (a kötet szerkesztője) lendületes elméleti áttekintése olykor inkább emlékeztet kiáltványra, mint elmélyült alapvetésre: "Amikor a közösségi kérdések megvitatásának formái és hagyományos csatornái eltűnnek, erodálódnak vagy kiüresednek (a képviseleti demokrácia deficitje, a neoliberális kapitalizmus morális és szociális csődje, a környezeti kataklizma előjelei, az elüzletiesedett konzumerkultúra szélsőséges uralma), akkor is lehetséges, sőt akkor igazán helyénvaló kérdéseket vagy kritikát megfogalmazni" stb., stb. A hangütéshez voltaképpen jól illeszkedik, ránézésre tetszetős, az olvasást viszont megnehezíti a sok színes alányomás, miközben persze megfelel a kötet fanzinos küllemének, amelynek csúcspontja a példányonként más és más, egyedileg - hullámpapír hátoldalára - készült címlap. (Bemutatott példányunkat egy eredetileg prágai falakra sokszorosított ábra díszíti.)

A másik hazai írás szerzője, Döme Zsuzsanna a Magyar Kétfarkú Kutya Párt alkotójaként azonosítja magát. Ennek a csoportnak a pár évvel ezelőtti felbukkanásától eltekintve a magyar nagyvárosi utcák és terek mintha egyáltalán nem is kínálnák mostanában friss nyomait "a kritikával szemlélt aktuális jelenségeket érintő önálló, külső felkérés és minden anyagi érdek nélküli cselekvési potenciál és az ebben megmutatkozó ötletesség" definíciójával leírható alkotói gesztusnak; még az apró, vicces matricák is eltűntek a közlekedési táblák oszlopairól. Ez az áttekintés érthetőbben és gyakorlatiasabban taglalja a street art kapcsán felmerülő művészetelméleti kérdéseket, műfaji kapcsolódásokra mutat rá, majd a dolgozatot mindvégig átható, kikerekedett szemű lelkesedés hevében joggal teszi fel a műfaj létét féltő mentő kérdést: "...miért nem hisszük, hogy lehetséges egyénileg hatni? Miért nem streetartozik mindenki?"

Na, még csak az hiányozna! - kiáltják kórusban a felújított házak társtulajdonosai, akik persze nem tudják, hogy nem minden graffiti street art, viszont egy életnagyságú csókolózó rendőrpárt, de még egy vigyorgó macskát sem látnának szívesen az utcafronton.

116 oldal, 1800, megrendelésre 1500 Ft (office [at] anthropolis [dot] hu)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.