Szombaton lép fel Budapesten, a Trafóban egy olyan rendezvénysorozat keretében, amely autentikus hagyományokon alapuló szakrális, illetve transzzenéket mutat be. A klasszikus iráni zenének évezredes múltja van, az iszlám terjedését követően azonban visszaszorult. Talán ezzel is összefügg, hogy Európában kevéssé ismerik a perzsák zenei világát. Az iráni fővárosban élő, 31 éves énekest tolmács közvetítésével, e-mail útján értük el. Első kérdésünk rövid zenészmúltjára vonatkozott.
*
Mohammad Motamedi: Nem származom zenészcsaládból, de kicsi koromtól fogva szerettem énekelni. Amennyire vissza tudok emlékezni, mindig is énekeltem, és odavoltam a klasszikus zenéért. Egy hagyományőrző kisvárosból származom, ahol valahogy nem nézték volna jó szemmel, ha énekelni vagy zenélni tanulok. Mindenesetre gyakran hallgattam zenét, és így is sokat tanultam, a perzsa zene nagy mestereit hallgatva és utánozva. Később aztán már Teheránban laktam, ahol olyan mesterektől vehettem leckéket, mint Hamid Nourbakhsh vagy Mohammadreza Lotfi (az előbbi az egyik legjobbnak tartott iráni énekes, az utóbbi a tar és szetar nevű pengetős hangszereken játszik, és a perzsa klasszikus zene egyik nagy megújítójaként tartják számon - K. T.).
Magyar Narancs: Hogyan zajlik Iránban a zenei képzés: hivatalos, állami keretek között, vagy hagyományosabb módon, mesterektől tanulnak?
MM: Vannak zeneiskolák, amelyeket Teherán városa irányít, a konzervatórium pedig állami intézmény. Mégis az a jellemző, hogy a klasszikus perzsa zenét magániskolákban lehet inkább elsajátítani. Itt aztán vannak hagyományos foglalkozások, ahol egy mester egyetlen tanítvánnyal foglalkozik, de vannak csoportos tanórák is.
MN: Mennyire bevett dolog manapság, hogy fiatalok a hagyományos perzsa klasszikus zene iránt érdeklődnek?
MM: Egyáltalán nem mondható rendkívülinek. De általában véve is nagyon sokan akarnak zenét tanulni, nemcsak perzsa, hanem nyugati klasszikus zenét is.
MN: Hogyan tudná szavakban körülírni a zenei stílust, amit játszanak?
MM: Klasszikus perzsa zenét játszunk, de mivel fiatalok vagyunk, és a 21. században élünk, a mi zenénk természetes módon különbözik attól, amit egy évszázaddal ezelőtt játszottak. Megpróbálunk valahogy hűek maradni a hagyomány lényegéhez, hiszen ez az örökségünk, amelyet felhasználunk. Ugyanakkor persze meghatározza a zenénket a saját életünk, a tapasztalataink.
MN: Hol és milyen alkalmakkor játsszák ezt a fajta zenét Iránban? Családi körben? Koncertteremben?
MM: Alapvetően baráti, családi körben, de hangversenyek keretében is, sőt Teheránban minden évben van egy fesztivál, kifejezetten a hagyományos perzsa zene bemutatására.
MN: Miről szólnak a dalok, amelyeket előad? Mennyire fontos eleme a zenének a szöveg?
MM: Leggyakrabban 13-14. századi klasszikus verseket énekelek, Száditól, Háfiztól, Rúmitól (a kor Iránban mindmáig ismert és gyakran idézett költői - K. T.). Az ő munkásságuk tele van lírával és misztikummal. Vannak kortárs versek is a repertoáromban, amelyek már valamelyest társadalmibb jellegűek. Természetesen a szöveg értése nélkül is közel lehet férkőzni a zenénkhez, hisz' amúgy is sok olyan érzés, érzelem létezik, amely túlnő a szavak, a nyelv korlátain. Azt gondolom, hogy vannak általános emberi érzelmek, amelyek nem akadnak fenn a nyelv korlátain.
MN: Szigorúan és kizárólag a hagyomány határozza meg, vagy az énekesnek valamennyire szabadságában áll eldönteni, hogy milyen szöveget ad elő - netán éppen a sajátját?
MM: A hagyományos perzsa zenében az énekszólam három részre osztható. Úgy nevezik ezeket, hogy avaz, bedadeh és tasnif. Az utóbbi maga a minden részletében megkomponált darab, ahol a szövegről a zeneszerző dönt, aki lehet akár az együttes valamelyik tagja is, vagy bárki más. Az avaz - vagyis ének - és a bedadeh - improvizáció - esetében viszont az énekes dönti el, hogy mit adjon elő, mégpedig a pillanatnyi érzéseinek, a közönséggel alakuló kapcsolatának és a hangulatának megfelelően. Én nem adok elő saját költeményt. Írok ugyan verseket, de ezeket egyelőre nem szánom közönség elé.
MN: Mennyire fogékony az iráni közönség a nyugati zenére?
MM: Az iráni fiatalok rettentő kíváncsiak, úgyhogy szívesen hallgatnak bármilyen nyugati zenét, klaszszikusat éppúgy, mint modern vagy mondjuk világzenét. És ahogy bárhol másutt a világon, nálunk is az angolszász popzene az, ami a legkönnyebben hozzáférhető, így ez az, ami a leginkább jelen van a mindennapokban.
MN: Vannak olyan zenei irányzatok, amelyeket betiltottak Iránban?
MM: Inkább a szöveg az, amit ellenőriznek, nem annyira a zenei stílusok. Az engedélyezett témaköröket aztán már a legkülönbözőbb stílusokban elő lehet adni a poptól a technóig. Annyit azért ki lehet jelenteni, hogy a hard rock, a heavy metal nem tartozik a kifejezetten nagyra értékelt stílusirányzatok közé.
MN: Iránban él, és úgy tudom, főleg Franciaországban vannak külföldi fellépései. Szabadon utazhat?
MM: Igen - már amennyiben van vízumom az országba, ahová menni szeretnék.
*
A további, határozottabban politikai színezetű kérdésekre, amelyek az iráni helyzettel kapcsolatos tapasztalatait, meglátásait firtatták, sem Mohammad Motamedi, sem zenésztársai nem kívántak válaszolni. Rajta kívül egyébként ketten állnak színpadra szeptember 19-én: a már említett taron és szetaron játszó Hamed Fakouri, valamint a daf és a tombak nevű ütőhangszereket kezelő Ali Rahimi.
