Választások Japánban - Jó, de miből?

  • - kovácsy -
  • 2009. szeptember 3.

Külpol

Látványosan megdöntötte a konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) egyszeri kis megszakítással hat évtizeden át tartó egyeduralmát a középtől balra húzó Japán Demokrata Párt (JDP) a vasárnapi alsóházi választáson. A győztes mandátumainak száma a háború után első ízben lépte át a 300-as határt a tokiói törvényhozás nagyobb jelentőségű, 480 fős testületében (miután a felsőházban már korábban megszerezte a többséget).

Látványosan megdöntötte a konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) egyszeri kis megszakítással hat évtizeden át tartó egyeduralmát a középtől balra húzó Japán Demokrata Párt (JDP) a vasárnapi alsóházi választáson. A győztes mandátumainak száma a háború után első ízben lépte át a 300-as határt a tokiói törvényhozás nagyobb jelentőségű, 480 fős testületében (miután a felsőházban már korábban megszerezte a többséget).

Ezeknél is érdekesebb adat, hogy a 158 újonc képviselő közül 143 a JDP színeiben indult, a választókerületüket a felmenőiktől öröklő megválasztottak pedig itt csak 10, az LDP-nél viszont 46 százalékot tesznek ki, ami szintén az új szelek frissességét jelzi. Más kérdés, hogy elég erősek lesznek-e ezek a fuvallatok ahhoz, hogy átszellőztessék Japán pállott politikai rendszerét. A hidegháború kezdetekor kialakult politikai szerkezet az adott körülmények között teljesen érthető módon az amerikai érdekekhez kötötte az ország sorsát, miközben az újjáépítést, a gazdasági modernizációt és a jólét növelését egy olyan, lényegében korporatív, ugyanakkor a nyilvánosság elől elzártan működő, személyes kapcsolatokon alapuló intézményi hálózat irányította, amely a nyolcvanas évek óta nem képes a megújulásra, az új kihívások megválaszolására.

Maga az LDP is ennek a rendszernek a sajátos képződménye: két jobboldali párt fúziójaként jött létre, és nagy erejű frakciók egymás közötti viaskodásának eredőjeként alakította a politikáját. A pártalapítók között két egymást követő miniszterelnök is volt - történetesen a mostani győztes pártvezetőnek, Hatojama Jukiónak, illetve az előző, lemondott kormányfőnek, Aszó Tarónak a nagyapja. Ez a tény persze keveset mond a JDP majdani politikájáról, ahogy az is, hogy képviselői, de főleg a vezetői között szép számmal vannak kiugrott LDP-potentátok, illetve utódaik.

A JDP belpolitikai programjának egyik kulcseleme a rossz hatékonyságú és túlméretezett állami bürokrácia

felrázása és kiporolása,

miután Japánban a folyamatosan helyükön maradó minisztériumi főtisztviselők olyan hatalommal és a gazdasági élet csúcsain olyan, a pártfinanszírozásra is kiható kapcsolatokkal rendelkeznek, hogy a jövő-menő kabinetek (2006 óta minden évre jutott egy) intézkedései eddig nemigen tudták befolyásolni a tevékenységüket. Ez természetesen meghatározta a kormányprogramok megvalósulási esélyeit is.

Az évtizedek óta fennálló rendszert egyébként már az LDP radikális változásokra törekvő, a politika nagyurai helyett az alulról jövő nyomásra figyelő, 2001-től 2006-ig kormányfőként tevékenykedő politikusa, Koizumi Junicsiró is megpróbálta fölrepeszteni gazdasági liberalizációs intézkedéseivel és azzal, hogy új, fiatal, a megmerevedett érdek-összefonódásokkal szemben álló embereket hozott a törvényhozásba és az államigazgatásba. (Paradox módon éppen ezek a haladó szellemiségű "Koizumi-gyerekek" hullottak most ki nagy számban a törvényhozásból.) Az életre szóló munkahely és általában a megmerevedett munkaügyi szabályozás bevett, elfogadott, de a gazdaság felpörgetésére alkalmatlan rendszerét azonban nem helyettesítette semmiféle szociális hálóval, és ez így is maradt. Utódainak a tevékenysége nem hagyott maga után érzékelhető nyomot - így sikerült előretörnie a JDP-nek, amely most a nyugdíjrendszer átalakítását (a japán lakosság 21 százaléka 65 éven felüli), az elöregedés megállítására a családi pótlék bevezetését ígéri, és általában nagyot lökne a belső fogyasztáson, hiszen az exportközpontúság a kivitel hetedik hónapja tartó csökkenése mellett nem tűnik vállalható prioritásnak.

Jó, de miből? - kérdezte gúnyosan az LDP egy reklámspotban, ahol egy Hatojamára emlékeztető rajzfilmfigura házasságot ígér egy ártatlan hajadonnak, akinek a félénk részletkérdéseire magabiztosan csak annyit mond: "Ezt majd ráérünk tisztázni az esküvő után." Pedig az LDP is tudja, hogy a közpénzek eddig is bőségesen zubogtak mindenféle titkos csatornákon, elsősorban az építőipari és más gazdasági lobbik felé, anélkül, hogy ez újraindította volna a köhögő motorokat. Ráadásul az ő választási ígéreteik is végeredményben további költségvetési költekezésről szóltak, ami az éves GDP-t hovatovább kétszeresen meghaladó államadósság mellett eléggé vakmerő vállalásnak tűnik.

A japánok többsége azonban kiugróan magas (69,3 százalékos) választási részvétel mellett belement a frigybe - elemzések szerint a fiatal, jól képzett városi szavazók hathatós támogatásával. Eljött tehát a részletek megvitatásának az ideje, és a JDP-nek mindenképpen meg kell találnia a megtakarítási lehetőségeket, ha népszerűsége megőrzésére és a politikai establishment ellenében hosszabb távú - akár csak egy ciklust átvészelő - kormányzásra kíván berendezkedni. Úgy tűnik, hogy mindenekelőtt az állami bürokráciának szeretne a körmére nézni. Az eddig meglehetősen önjáró minisztériumi apparátusokat rá akarja kényszeríteni a beleszólásuk nélkül összeállítandó központi költségvetési előirányzatok tiszteletben tartására, és szemben a bevett gyakorlattal egyértelműen a kormány - tehát a miniszterek - alá rendelné őket. A programjából viszont nem derül ki - és Hatojamát személyesen a jelek szerint nem is foglalkoztatja különösebben -, hogy mit akar kezdeni a lassan fojtogatóvá váló deflációval, miképpen indítaná be hosszú távra a gazdaság növekedését.

Nem világos, mennyiben befolyásolták a választókat a JDP külpolitikai elképzelései, viszont tény, hogy a párt némileg átfazonírozná Japán külkapcsolatait, arccal a közvetlen, tehát kelet-ázsiai környezet felé. Hatojama egy múlt heti, a The New York Timesban megjelent szövegében hosszú távú regionális integrációs elképzelései mellett a japán nacionalizmus kívánatos önmérsékletéről ír, egyértelműen jelezve egyfajta önérdek vezérelte biztonsági együttműködés fontosságát Kínával. Tesz néhány elvontan bíráló megjegyzést az Egyesült Államok által irányított globalizációra is, de mindez aligha játszik majd érdemleges szerepet talán már két héten belül hivatalba lépő kormányának a tevékenységében.

Neked ajánljuk