Az utolsó abora - Sóstói Múzeumfalu

  • - kovácsy -
  • 2009. október 15.

Lokál

Ilyenkor, ősz derekán nehéz megítélni, mekkora fürdőélet zajlik a szezonban Sóstón, vagyis Sóstófürdőn (a még tovább pontosított helymegjelölés szerint Sóstógyógyfürdőn). A régi víztorony köré rendezett kis téren és környékén, a Pazár István által tervezett, 1910-es években épült, kétségkívül fürdő-hangulatot sugárzó egykori kisvasútállomás, fürdőház és a nagyvonalú, elegánsan impozáns Krúdy Szálló közötti sétányokon csak ritkásan bukkannak föl hétvégi látogatók az utolsó napfényes, kabát nélküli őszi délelőttön. Az idén 30 éves, megyei illetékességű múzeumfaluig még gyalogolni kell pár száz métert a 8-as busztól, a fogadóépületben az alapító Erdész Sándorra emlékező tárlók: munka- és leckekönyv, publikációk.

Ilyenkor, ősz derekán nehéz megítélni, mekkora fürdőélet zajlik a szezonban Sóstón, vagyis Sóstófürdőn (a még tovább pontosított helymegjelölés szerint Sóstógyógyfürdőn). A régi víztorony köré rendezett kis téren és környékén, a Pazár István által tervezett, 1910-es években épült, kétségkívül fürdő-hangulatot sugárzó egykori kisvasútállomás, fürdőház és a nagyvonalú, elegánsan impozáns Krúdy Szálló közötti sétányokon csak ritkásan bukkannak föl hétvégi látogatók az utolsó napfényes, kabát nélküli őszi délelőttön. Az idén 30 éves, megyei illetékességű múzeumfaluig még gyalogolni kell pár száz métert a 8-as busztól, a fogadóépületben az alapító Erdész Sándorra emlékező tárlók: munka- és leckekönyv, publikációk.

A skanzen persze nem falu, nem folyik benne munka, élet, nincsenek nehézségek, gondok, ezért annyira derűs, szép, szinte emelkedett és megnyugtató. Hiányzik belőle a földeken, az udvaron bajlódó ember, aki összejárja a tökéletesen felsöpört, a külön erre a célra gyártott edényből vizesnyolcasokkal gyönyörűen fellocsolt padlót, bekoszolja a meszelt paticsfalat, összeételmaradékozza a mintás cseréptálakat, szétheveri a szépen beágyazott fekvőhelyeket, koptat, koszol, gyűr, aztán persze javít és helyrehoz, összevissza él.

Ettől még a skanzen nem rideg, nem élettelen, ez pedig, a sóstói nagyon is barátságos, kisebb falunyi (annál viszont sokszínűbb) hely, nem kicsi, nem is átláthatatlanul nagy, bejárja az ember, mire elunná a sok szépen faragott kiskaput, a pitvartól boltívvel (vagy éppen sehogy) elválasztott konyhákat, a csűröket, tyúkházakat, ólakat. Szatmári épületegyüttesekkel kezdődik a séta; egy-egy hasonló, meredek szalmatetővel borított épületet látni még itt-ott az Erdőháton, de már csak roskatag végállapotukban, és lehet, hogy a le-föl mozgatható tetejű, oldalt nyitott szénatartó aborából a való életben nincs már egy darab sem. Olyan konyha pedig biztosan nincs, ahol földbe mélyített gabonatartó üreg volna a kemence előtti szabad tűzrakó hely tövében, odébb pedig szalonnásláda és lábon álló fa krumplinyomó.

Rétköz, Nyírség, Nyíri-mezőség; Pócspetri, Jánkmajtis, Paszab, Kállósemjén - inkább a gazdagság (pontosabban a szegénység) fokozatait érzékeltetik a lakóházak, semmint látványos életformabeli különbségeket: taposott föld-, tégla-, deszkapadló, hol egyszerűbb, hol díszesebb textilnemű. Az őszi napfényben

a temetőcsősz háza vagy a földbe vájt cigánykunyhó

egy egészen keskeny, de csinosan hosszú lábú asztalkával éppen olyan barátságos, mint a módosabb tirpák porta. A temetőcsősz élethű temetőt gondozna, ha volna, olyat, ahol az öngyilkos sírjele a temetőárok túlfelén áll, ahogyan kell, a zsidó sírkövek pedig az átellenes oldalon tömörülnek, távol a református kopjafáktól, amelyek persze egyszerűek, semmi közük a mostanában divatozó iszonyatosan túldíszített, karakterhiányos emlékoszlopokhoz. Ha csősz nincs is, kiskertje azért van, káposzta terem benne, a szilvafa alatt pedig ott áll a cefréshordó. A tirpákoknál (akik ugye a XVIII. században részben Békésből, részben a Felvidékről Nyíregyháza közelébe telepített szlovákok) a baromfiudvar is üzemel. A konyhában a tűzhely kiemelhető karikáinak helyére illeszthető kávépörkölő jelzi a modernizációt, akárcsak a református paplakban a százéves bútorzatot kiegészítő ötvenes évekbeli néprádió.

Jó volna lepihenni egy kicsit a napon, de a paraszti háztartásokból sajnálatosan, bár érthetően hiányzott a nyugágy, nem árultak Lefkovits Jakab Barabásról ideköltöztetett szatócsboltjában sem, ahol a berendezés a régi, van süvegcukor és mosószappan, de vásárolni fájdalmunkra csak emléktárgyakat és tájékoztató füzeteket lehet, nem adnak rőfre zsinórt, decire olajat, nem eladó a Sidol, sem a Tangó paszta, a tűzhely lapjának tisztítására való vasporra rá sem kérdezünk. Ugyanebből a beregi faluból telepítették át az iskolát: a padok mérete mutatja, hogy balra elöl ültek az elsősök, jobbra hátul meg a hatodikosok, akik az előtérben takarékosan bár, de kezet moshattak egy bádogtartályból. A szemléltető eszközök között tehénből van a legtöbb, különböző méretű és foltosságú változatokban, pedig a barabási gyerekek biztos szívesebben nézegettek volna tigrist vagy zsiráfot.

Az orsó formájú "főtér" közepén, ahogy kell, templom áll: mindkettő élethű rekonstrukció - tessék csak megnézni egy igazit Csarodán vagy Tákoson!

A legérdekesebb látnivaló azonban még hátravan: a kismesterségek műhelyei már nem a falvak életét idézik, de a mezővárosokba szekerező parasztok hétköznapjait is szolgálták a csizmadiák, kötélgyártók, kalaposok, kerékgyártók és a többiek, akiknek a műhelyében ott sorakoznak a régi szerszámok és berendezési tárgyak. A borbélyműhelyből fényképészműterem is nyílik: miután

elkészült a csikófrizura,

az elsőáldozó kisfiú már át is ülhetett a festett háttér elé a komoly barna székre, a lányok pedig fehér padon pompázhattak hatalmas masnijukkal.

A kádárműhelybe éppen érkezik a szakmát prezentáló mester, és kérdezés nélkül már veszi is elő a módlit, a donga ívét kimérő alapeszközt. A vonókéssel csak imitálja a munkafolyamatot, miközben a családban harmadik nemzedék óta öröklődő mesterség szépségeit emlegeti föl.

A suszternál viszont valóban munka folyik, és megcsodálhatjuk egy népi táncosok számára készülő félcipőn, milyen egyenletesen tűzte meg a bőrt a kézzel már alig művelt foglalkozás nyolcvan-egynéhány éves kiválósága. A mézeskalácsosok is serénykednek, de csak utólag, az egyik kiadványból tudjuk meg, hogy hiába öregbíti nemzetünk hírnevét minden nyalka mézeskalács huszár, még azt is burkusföldön sajátították el első készítőik, mi fán terem az ejzolt és a lédigtészta, mire való a gárb meg a tutni. A néhai Erdész Sándort és kollégáit viszont ezúton is tiszteltetjük.

Nyíregyháza-Sóstófürdő, nyitva október 31-ig és április 1-jétől 9-17 óra között, hétfő kivételével mindennap

Neked ajánljuk