Értelmiségi életpályák és életképek közül vett, szinte véletlenszerű mintát mutat be az Állatorvos-történeti Gyűjtemény időszakos kiállítása. Az eredeti dokumentumokat jórészt megsemmisítette a történelem egy második világháborús gyújtóbomba-találat formájában, viszont a nagyon aprólékos és mindenfelé szerteágazó, mindenhonnan csipegető műkedvelő kutatómunka alapján eljutunk egy polgárcsaládhoz, egyhez a számtalan hasonló közül, amelynek rákospalotai szalonját Liszt Ferenc néhány látogatása emeli ki az átlagból. A maesztró ugyanis két egész évre magántanítványai közé emelte a Vargáék Vilma leányát (akit előzőleg féltestvére, Nádaskay Béla tanítgatott), s így állandó európai jövés-menései közepette olykor tiszteletét tette a jeles állatorvos családjánál. A kiállítás nem sugallja kifejezetten, mégis úgy tűnik, hogy az épp csak felserdült tanítvány életének ez a kapcsolat mindhalálig ápolt legfőbb élménye volt - annál is inkább, mert férje, akitől egy évtizednyi együttélés után elvált, nem szívelhette az ő zongorázását. Különben miért emlékezett volna még fél évszázad múltán is, hogy Liszt első látogatásakor édesanyja a kedvenc ételével, békacombbal járt az imádott mester kedvében?
Varga Vilma komornak sejthető, bár egy fénykép és saját visszaemlékezései szerint derűsen viselt sorsa mögött további élettörténetek bomlanak ki, mindenekelőtt édesanyjáé, Tély Franciskáé, aki öt gyermekkel megözvegyülve kitanult szülésznőnek, majd pedig hozzáment a nálánál 12 évvel fiatalabb Varga Ferenc orvoshoz és állatorvoshoz. A Fejér megyei Mezőkomáromból elszármazott Varga ugyanennyivel volt csak idősebb az asszony legidősebb fiánál, Nádaskay Bélánál, aki művészi hajlamát háttérbe szorítva ez idő tájt történetesen szintén az állatorvosi akadémián tanult nagy szorgalommal (ahol Varga akkor még csak tanársegédkedett, később aztán igazgatta is az intézményt). Vélhető, hogy rajta keresztül ismerkedett meg édesanyja és a szegény családból jött szorgos doktor. Az említettek mind külön tárlót kaptak a kiállításon, ahol életük kiemelkedő mozzanatait korabeli tárgyak (bábafelszerelés, preparált kutyafej, egérboncasztal) illusztrálják, a család állatorvos-vonulatának alkotóerejét pedig olyan munkák jelzik, mint Varga 1866-ban megjelent Patkolástana vagy Nádaskay Béla munkája, A házi állatok összehasonlító leíró boncztana 1878-ból. Kettejük közös szellemi teljesítménye az első magyar állatorvosi szaklap, a Veterinarius beindítása és fenntartása.
Kulturált, műpártoló emberekről lévén szó (és a hírlapíró, lapszerkesztő, operalibrettókat fordító idősb Nádaskayról még szó sem esett), nem csoda, hogy a művelődés korabeli polgári intézménye, a szalon életük természetes tartozéka volt. A rákospalotai Villasor (ma Újpest, Vécsey Károly utca) a pesti szalonélet egyik központjának számított, nem véletlenül költöztek ide Vargáék, és kevéssel később Nádaskay Béláék is. A szalonban pedig ott állt a zongora, amelyen egyszer-egyszer Liszt is méltóztatott "egész negyedóráig" játszani, mielőtt a bécsi postavonattal visszatért Budapestre az őt kísérő kisasszonyok társaságában. Ott állhatott már a miskolci Vinterstern doktoréknál is, akik - egyenesen a hercegprímás kezéből - kikeresztelkedvén 1840-ben vették föl a Tély nevet, második leányuk pedig Bécsben lett operaénekes. Így burjánzik visszafelé a családfa gyökérzete, miközben a megbarnult fényképeken az arcvonások egyre homályosabbak. Kár, hogy nem szólal meg diszkréten egy-egy Liszt-darab, miközben a látogató a Varga-villa részleteit tanulmányozza egy maketten, vagy alig idegenkedve kutyacsontokat, lópatát, bélfogót vesz a kezébe.
A tapintás lehetősége kiemelt szerepet kap a kiállításon, nem kis részben az anyagot összegyűjtő szenvedélyes Liszt-kutató, Szilvási Miklós jóvoltából, aki maga is látássérült, kézenfekvő volt tehát, hogy a feliratok egy része Braille-írásban is olvasható, egyes szereplők arcvonásait halottimaszk-szerű térbeli portrén lehet kitapintani, a csontok és állatorvosi műszerek - bordavágó, bélkampó, csontkaparó, miegyéb - pedig egyfajta általános tájékozódást szolgálnak. Szilvási szenvedélyére (ha történetesen jelen van) a nyakláncán viselt kereszten függő Liszt-plakett utal, és szívesen kalauzol végig az állandó kiállítás terme mögötti kicsi szoba sokfelé indázó, képzettársításos tárlatán, ahol a tér bár szűkös, szál elvarratlan nem marad. Miközben elmondja, hogy Varga Vilma férje kaszinókból kipenderített züllött alak volt, máris a tárnoki Öregtemetőt felidéző, állítva elhelyezett sírkőfotók installációja felé terel (Orbán Éva kiállításrendező apró, kedves ötletekkel élénkítette a feltehetően szűkös anyagiakból született összképet). Ezen az Érd melletti településen élte ugyanis utolsó éveit a Varga házaspár, és itt áll erősen omladozó, viszont frissen koszorúzott síremlékük is.
A részletes kísérőfüzet még a kiállításnál is messzebb megy az asszociációs mező szélesítésében: megismerteti az érdeklődőt Mezőkomárom és Tárnok történetével, jeles szülötteivel. Így Radetzky Dezső ornitológus-tanítóval is, aki például azon fáradozott, hogy a Tárnokra telepített szlovákok nyelvére fordítsa le tréfás értelmezésben a madarak "beszédét". Emberek, események végeláthatatlan hálózatába bonyolódunk tehát, és az extenzív és tételes lajstromozás rokonszenvesen és naivan őszinte szándéka azt a játszi illúziót kelti, hogy képesek lehetünk megismerni, magunkba fogadni és ezáltal uralni a világ teljességét. S miközben derűsen és jól elvagyunk, még épülünk is a tevékeny, magán- és közjón osztatlanul fáradozó régiek példáján.
Állatorvos-történeti Gyűjtemény, Bp. VII., István u. 2. Nyitva 2010. március 15-ig, szerdánként 13.00-16.00; hétfőtől péntekig 8.00-16.00 - csak előzetes bejelentkezéssel: 1/478-4228
