A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ezen a héten kezdte tárgyalni két, háborús és egyéb bűnökkel vádolt egykori kongói milíciavezető ügyét. Ezzel párhuzamosan Németországban elfogták a Ruandából Kongóba menekült hutuk milíciájának (Demokratikus Erők Ruanda Felszabadításáért - FDLR) első és második emberét.
A Nyugat-Európányi méretű ország pacifikálására folyamatos nemzetközi erőfeszítések történnek - itt állomásozik például minden idők legnépesebb ENSZ-békefenntartó ereje. Az 1996 óta már több millió halálos áldozattal járó polgárháború - Afrika világháborújának is szokták nevezni - azonban még nem ért véget. Az elmúlt hetekben például egy új helyszínen, az ország északnyugati részében kezdődtek harcok, tízezrével kényszerítve menekülésre a lakosságot.
A 2002-ben alakult, hágai székhelyű ICC afrikai fegyveres konfliktusokat vizsgál, és tavaszi, idén áprilisban kezdődött első tárgyalásának vádlottja mindjárt egy kelet-kongói milíciavezér, Thomas Lubanga volt. (Az ügy azóta sem mozdult előre.) A mostani per vádlottjainak személye is ugyanebben a térségben elkövetett rémtettekhez kapcsolódik. Mathieu Ngudjolo Chui és Germain Katanga más-más fegyveres csoportot vezetett, de a konkrét esetben, amelyre a vád épül, csapataik - köztük elrabolt és felfegyverzett kiskorúak - együtt támadtak meg egy települést, ahol alapos mészárlást végeztek, a nőket pedig elhajtották "szexrabszolgának". Nyilván rajtuk kívül még ezrek vádolhatók hasonló bűncselekményekkel, csak éppen a bizonyítékok és tanúk hiányoznak.
Egy további feltételezett háborús bűnöst is szívesen látna az ICC a vádlottak között, Bosco Ntaganda azonban még nem került kézre, hiába tudják róla, hogy valahol Kelet-Kongóban rejtőzik?, grasszál? A hozzájuk mint parancsnokokhoz kötődő bűntetteket 2002-2003-ban követték el, amikor Kelet-Kongóban nem egyszerűen népcsoportok harcoltak egymás ellen, hanem a szomszédos országok (Uganda, Ruanda) a saját regionális pozíciószerzésük érdekében mintegy képviseltették magukat egy-egy milíciával. Ha lehetséges egyáltalán kezdőpontot keresni ebben a zűrzavarban, talán a bevezetőben említett, vezetőitől immár megfosztott, ma már csak mintegy ötezer fős FDLR megalapítása tekinthető ilyennek, hiszen a legtöbb további kelet-kongói milícia a velük szembeni védekezést jelölte meg fő céljának.
Amikor utoljára foglalkoztunk a kongói helyzettel (Gyújtópont, MaNcs, 2008. november 6.), a kormánycsapatokat éppen a Nemzeti Kongresszus a Nép Védelmére (CNDP) elnevezésű felkelők alázták Laurent Nkunda, egy fölöttébb ambiciózus és reflexív fiatalember vezetésével, akiről mindenki tudni vélte, hogy a ruandai kormányzat támogatását élvezi. Már csak azért is így tűnt, mert az egykori ruandai népirtó hutuk kongói fegyveres milíciája volt a fő céltáblája (akiket, ugye, annak idején a - még Ugandában megerősödött - tuszik űztek el). De aztán éppen a ruandai hadsereg fogta el, ami seregének a végét jelentette, pontosabban azt, hogy az ő katonái is csatlakozhattak a kongói hadakhoz, amelyek azóta is a ruandaiakkal együtt próbálják kifüstölni a még harcban álló fegyveres csoportokat. Ezek egy-egy támadás idején nem mindig különböztethetők meg a polgári lakosságtól. Az történt ugyanis, hogy Joseph Kabila, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnöke amerikai nyomásra elfogadta a két szomszéd ország hivatalos katonai jelenlétét abból a célból, hogy itt szorongassák meg elmenekült, de hazavágyó lázadóikat, akiknek a jelenléte áttekinthetetlenné bonyolította a kelet-kongói helyzetet. Dél-Szudán még nem is vált hivatalosan függetlenné, de már onnan is érkeztek reguláris csapatok Kongóba, mert Kabila el szeretné érni, hogy jövőre, a fél évszázados függetlenségi évfordulóra már ne állomásozzon az országban a 17 ezer ENSZ-katona.
Nem lesz könnyű, és a hadseregnek meg a lakosságnak sincs könnyű helyzete, amikor az utóbbi épp a közrendet teremti. A katonák logisztikai problémákkal és felszerelésük hiányosságaival küszködnek. A lakosság pedig kevéssé érzékeli, hogy a kormánycsapatok másfélék, mint az őket eddig sanyargató milíciák. Egy segélyszervezet a minap panaszolta el, hogy október közepén kanyaróoltást szervezett a hutu menekültek körében, mire a kormánycsapatok az oltóállomásokra támadtak. A helyi milicisták persze visszalőttek, a Határok Nélküli Orvosok meg szégyellik magukat, hiszen a csali kínos szerepébe csöppentek. Egy hónappal korábban pedig az ENSZ-békefenntartók vezetője volt kénytelen elhatárolódni egy kongói katonai egység atrocitásaitól: tucatszám gyilkoltak le fegyvertelen hutu menekülteket.
Minthogy a Kongói Demokratikus Köztársaság alapvetően egy hatalmas csatatér, alig lehet tudni valamit arról, hogy történik-e bármi a jövő érdekében kormányzati szinten. A jelentések legfeljebb a nagyüzemi korrupció változatlan jelenlétéről tudósítanak, arról, hogy az ország felmérhetetlen értékű ásványkincseinek a haszna kivételezettek zsebében landol. Ifjú és vehemens bírálók a külföldi bányásztársaságok engedékeny, haszonleső félrenézését is behozzák a képbe lehetséges magyarázatként.
Eközben az északnyugati Équateur (Egyenlítő) tartományban az elmúlt hetekben törzsi villongások bontakoztak ki halastavak használati joga körül. Máris mintegy ötvenezer emberről, köztük aránytalanul sok magányos gyerekről és terhes nőről hallani, akik a szomszédos Kongói Köztársaságban ("Brazzaville-Kongóban") kerestek menedéket. Sokan vízbe fulladtak. Egy ENSZ-vizsgálócsoport kiürült falvakat, holttestekkel szegélyezett utakat talált a környéken. Itt is egy lefegyverzett egykori milícia emberei állnak a háttérben, amelyet mint politikai szervezetet Jean-Pierre Bemba vezetett. 2006-ban még államfőjelölt, aztán alelnök volt, de szembefordult a kormánnyal. Brüsszelbe utazott, ahol elfogták. Most ő is az ICC-n kitűzendő tárgyalására vár. Történetesen nem kongói, hanem a szomszédos Közép-afrikai Köztársaságban elkövetett háborús bűnökkel vádolják.
