László Ferenc

Eljátszotta Hamletet, Bicska Maxit, Sztálint és a Mágnás Miska címszerepét; volt ügyeletes „csinos zseni”, a magyar színházi élet tán leggyűlöltebb alakja, valamint a megújulását vidéken kereső középkorú színész. Szüntelenül önelemző – és néha öntetszelgő – intellektusa egyszerre ártott is, használt is Gábor Miklós (1919–1998) művészetének.

1945. március 24-én este úgynevezett „bajtársi ünnepet” rendeztek a burgenlandi városka, Rechnitz, vagyis Rohonc kastélyában, melyet gróf Batthyány Iván és neje, Thyssen-Bornemisza Margit uralt. A jórészt az SS és egyéb gyilkos náci szervezetek képviselőiből álló vendégsereg a hosszúra nyúlt és orgiasztikus jellegű összejövetel záróaktusa gyanánt lemészárolt 180, Magyarországról deportált munkaszolgálatost.

Orosz módi, új mesepolitika és honvédő világforradalmárok: a 100 éve kikiáltott Tanácsköztársaság az utópiától a terrorig sok mindennel megpróbálkozott eleve reménytelen helyzetében.

Görgei Artúr még így is jócskán tartogat számunkra meglepetéseket. Interjú Hermann Róbert történésszel.

A balszerencse közismerten kitartó társa a „skót darabnak”: századok óta sorozatos balesetek, rejtélyes halálozások, sőt mi több, színészsztrájkok kísérik a boszorkányok által megátkozott Shakespeare-tragédia előadásait.

Alighanem ő a 20. század második felének legelevenebb utóéletű magyar előadóművésze. Nézzük, hallgatjuk és idézzük, istenítjük és ócsároljuk, értjük – és félreértjük.

„Azzal azonban, úgy érzem, számot kell vetnem, hogy amikor a felszín mentén közelítem meg Bach zenéjét, vagyis egyszerűen csak hallgatom vagy játszom, mindaz, amit tudok róla, nincs – illetve talán pontosabb úgy fogalmazni: nincs feltétlenül – összefüggésben azzal az elementáris élménnyel, amit zongorázás vagy zenehallgatás közben érzek.”

A Nemzeti Múzeum új, Az ismeretlen Görgei című kiállításának szakértője a bűnbakképzésről, a kémikus Görgeiről és Haynau hadvezéri képességeiről is beszélt nekünk.

Volt idő, amikor a Liszt Ferenc Kamarazenekar számított a magyar komolyzenei élet sztáregyüttesének és első számú exportcikkének.

Az első pillanattól több volt szimpla táncdalénekesnél: a humorérzéke, a színjátszó készsége s éppen nem mellesleg a bombabiztos muzikalitása rögtön kiemelte ebből a sűrű mezőnyből. A svádája prózában is lehengerelt, így aztán nemcsak elhittük, de irigység nélkül el is fogadtuk, hogy Koós János az élet császára.