Koncert

Olga Peretyatko áriaestje

Zene

No, igen, igen, igen… na de neeem! – az anekdota szerint hajdanán így reagált Tóth Aladár egy, az Operába beajánlott énekesnő erényeinek felsorolására. Valami ehhez hasonlót érezhettünk most a világhírű orosz szoprán pesti debütálásán: külön-külön sokféle jót megtapasztalhattunk Olga Peretyatkót látva és hallva, de az összhatás mégsem bizonyult optimálisnak. Pedig az operacsillag szép, sőt dekoratív, a hangszíne kellemes, a fellépése üde és imponáló, éppen csak a vokális produkciója nem tudott igazán átütővé válni ezen az áriaesten. Igaz, Peretyatko nem választotta a könnyebbik utat, hiszen több nehéz, sőt nyaktörő áriát is elénekelt, például a Lammermoori Luciából, az Anna Bolenából vagy a Szicíliai vecsernyéből. Ám, fájdalom, a koloratúrázása jószerint az egész koncert során problematikusnak bizonyult: hol a kibekkelés kényszerét, hol a büszkén felmutatott, azonban korántsem lenyűgöző technikát érzékletessé téve. S mi tagadás, összességében a csúcs- és záróhangokkal is inkább csak a megúszásra játszott a szoprán, aki amúgy az este során rendszeresen el-elvesztette maga mellől a Michelangelo Mazza által vezényelt operaházi zenekart. Azért Luisa Miller első, derűs hangulatú áriája, vagy épp a Szicíliai vecsernye híres Bolerója így is kedves perceket szerzett a mértéken felül hálás közönségnek. Akárhogy is, Peretyatko világsztár, aligha ez a mostani lesz az utolsó szavunk a teljesítményéről.

Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem, február 26.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.