Két saját hang próbája Baráth Emőke szólólemeze, amely a Warner Classics kiadócsoporttal megkötött exkluzív szerződésének első gyümölcse. A 34 esztendős szoprán és a XVII. századi itáliai zeneszerzőnő, az úttörő érdemű Barbara Strozzi teljesítménye egyszerre kerül ugyanis mérlegre e lemez meghallgatása során. Büszkeségünk meggyőzőbben vizsgázik, hiszen egy-két elkent-elnagyolt futamot leszámítva Baráth hibátlanul énekel: az emberi hamvasság és az előadói kiműveltség elegye optimálisnak ítélhető. Baráth nemcsak – mint az olasz lemezcím sugallja – akar, de tud is, méghozzá nagyon tud énekelni, személyes jegyű hangszínt és tán még személyesebb szenvedélyeket érzékletessé téve. La Veneziana, vagyis Barbara Strozzi zeneszerzői rangja és alkotói eredetisége már valamelyest kérdésesebbnek tetszik. A lemezt indító ária (Che si può fare) első szakasza megrendítően hatásos, és utóbb a Sul Rodano severo kezdetű Lamento is izgalmas felfedezést nyújt, ám más számokban a melankólia uralkodó hangulata a korabeli zenei közhelyek példás ismeretét bizonyítva, de kevésbé originális módon válik hallhatóvá. Így aztán egyik tanítómestere, Francesco Cavalli még ezen a lemezen is leárnyékolja kissé Strozzit: az ő trackjei mind sokszori újrahallgatásra csábítanak. Baráth Emőke kíséretét az Il Pomo d’Oro régi zenés mintalakulat látja el, a magától értetődő hangszeres perfekció és az énekesnő működésével olyannyira rokon örömelvű játék élményét felkínálva.
Erato CD, 2019
