László Ferenc

Kutya nehéz az uralkodók leánygyermekeinek élete! A magyar történelem a legjobb példa rá.

Úgy lehet, ha példát keresnénk az idők során bizonytalan jelentésűvé, sőt kétessé vált szavakra, nemigen találhatnánk jobbat és érzékletesebbet a „közszolgálati” kifejezésnél.

Játsszon-e az Opera musicaleket? – erre a kérdésre hosszú időn át határozottan nemleges volt a válasz.

Az ösvény, amelyet hajdan Leonard Bern­s­tein, Lukin László és mások kezdtek kitaposni, mostanra főútvonallá szélesedett: a zenei ismeretterjesztés ma már sokak által kedvvel gyakorolt, változatos műfaj.

Hosszú évek össznépi tapasztalása szerint a nyár kimondottan káros hatással van a televíziózás színvonalára.

A szombat esti főműsoridőben nem csupán perverz, de egyszersmind roppant váratlan döntés lehet az Echo Tv-re átkapcsolni, amire minden jel szerint maguk Széles Gáborék sem igen számítanak.

A kalapos király türelmetlen szignatúrája a türelmi rendeleten, a szabadkőműves-páholyba jelentkező Ady önérzetes ákombákomja vagy épp a Gorbacsovnak levelet fogalmazó idős Kádár göcsörtös betűi: múzeumi tárló láttán ritkán érezheti magát közelebb az ember a kis- és nagybetűs történelemhez, mint amikor a múlt nagyjainak (hőseinek és szörnyetegeinek, mártírjainak és balekjainak) a keze vonását találja a vitrin mögött.

A hagyományos nyári tévés uborkaszezont idén két nagy sportesemény is megszakítja: a foci-Eb és a riói olimpia, s így aztán nem csoda, ha e rendkívüli napokban, amikor politológusoktól a költőnőkig mindenki fölfedezte magában a sportrajongót, a tévé­kritikus figyelme is a futballközvetítések felé fordul.