Musical

Bányásztütü

Sir Elton John–Lee Hall: Billy Elliot – a Musical

Zene

Játsszon-e az Opera musicaleket? – erre a kérdésre hosszú időn át határozottan nemleges volt a válasz.

A praktikus válasz éppúgy, akárcsak az elvi, hiszen az intézmény újabb kori történetének talán legnagyobb bukása éppen egy musicalhez, Sondheim Nyakfelmetszőként magyarított Sweeney Toddjához fűződött: 1992-ben az Erkel Színházban, Koós Jánossal és Miller Lajossal a címszerepben. A 2015–16-os évad során azonban láthatóan komoly erőfeszítéseket tett a Ház, hogy ezt a zord nemet igenre fordítsa át: még tavaly ősszel a West Side Story bemutatójával és klasszikusi rangjának felmagasztalásával, s most, az évad legeslegvégén a Billy Elliot musicalváltozatának behozatalával. Az eredmények meglepőnek és némiképp ellentmondásosnak tűnnek, mert amíg Bernstein múlt századi remekműve a vártnál sérülékenyebb produkcióban jutott a közönség elé, addig Elton John 2005-ös, filmalapú musicalje zajos sikert aratott a múlt pénteki helyre-pofás bemutatón. Viszont a West Side Storyval ellentétben a Szirtes Tamás által rendezett Billy Elliotban csupán kisebb szerep jutott az Opera saját erőinek, olyannyira, hogy nemcsak a szöveges szerepek megformálói között nem lelhettünk operaházi művészt, de még a fellépő táncosokra és zenészekre vonatkozóan is az alábbi talányos megfogalmazást olvashattuk a színlapon: közreműködik a produkció tánckara és zenekara.

A Madách Színház vendégjátéka az Operaházban – az igazat megvallva tehát akár így is észlelhettük az előadást, melynek kreatív team­jét a világítástervezőig és a hangmérnökig bezárólag a saját szokott munkatársai közül válogatta össze Szirtes. Ezt persze könnyű szívvel mellékesnek ítélhetjük a magyarországi bemutató két főkérdéséhez képest: vajon mennyit ad vissza az ezredfordulón készült remek filmből a musicalváltozat, illetve mennyit ad vissza a musicalből a hazai produkció? Az első kérdés megválaszolásán kezdve: Elton John és Lee Hall közös munkája szellemében és tettleg is hűen kezelte a film történetét, ám két ponton mégis érdemi különbségeket észlelhettünk. Mert miközben az 1984–85-ös nagy angliai bányászsztrájkok története nem vált a musicalszínpadokon bevett, háttérteremtő-zsánerező kulisszatémává, azért mégis erősen másodlagossá lett a „mindig légy önmagad” szent falvédőigazságának megdicsőüléséhez képest. Valamint a musicalben paradox, ám természetes módon azok is táncolnak, akik eltiltják a tánctól a 11 éves Billyt, aki viszont a klasszikus balett iránti vonzalmát a legtöbbször nyomatékosan nem balettozással, hanem a musicalszínpadon bevettebb táncformákkal bizonyítja.

Szirtes Tamás rendezése, akárcsak Tihanyi Ákos koreográfiája, elsősorban tömegével és rutinjával hat. A sok ember mozgatásának mutatós biztonsága, a csoportos kalóriaégetés alakzatba rendezése a legtöbbször elfedi a kidolgozatlanabb egyedi részleteket. Az előadásba, melyben nyüzsögnek a 10 év körüli bájos gyermekek, biztos, ami biztos, még náluknál kisebb csöppség is kerül, s értelemszerűen az előadás egyik legkimunkáltabb részlete a hosszú tapsrend. Ahol korántsem mellesleg mindenki tütüszoknyát ölt magára, hogy bányászok és rendőrök is együtt tegyenek hitet a boksz helyett balettozó címszereplő és jó barátja, a transzvesztita irányultságú Michael önmegvalósító álláspontja mellett (lásd fentebb!).

Hajdan a film sikere elsősorban a két gyermekszereplő, Jamie Bell és (az ekkor már valójában 18 éves) Stuart Wells tökéletes kiválasztásának az eredménye volt. A hírekből tudható, hogy e téren Szirtesék is sokat fáradoztak, ám a bemutató szereposztásának ismeretében úgy tetszik, csupán félsikert értek-érhettek el. Mert bár a címszerepet alakító John Bailey McAllister és Kamarás Zalán (Michael) is tehetséges gyerekszínésznek bizonyult, s McAllister ráadásul még a koreográfiákkal is ügyesen megbirkózott, épp csak azt nem lehetett elhinni nekik, hogy a kőkemény brit valóságból jönnek elénk – és nem a takarásból. Ezt egyébként a fölnőtt színészeknek is csak részben hihettük el: a leginkább még talán Stohl Andrásnak (Apa), aki ezúttal is jóval érdekesebb színpadi alaknak bizonyult olyankor, amikor nem kiabált. A Billy tánctehetségét felfedező Mrs. Wilkinson szerepében Auksz Éva egyrészt jól énekelt és mozgott, másrészt rokonszenvesen elegyítette a sprődséget a szívhangokkal. Csákányi Eszter viszont egyszerre volt sok és kevés a habókos nagymama kis szerepére: jelenléte mintha nem lett volna igazán kompatibilis a szereppel, a darabbal és a helyszínnel.

A magyar közönség számára alighanem közömbös Mrs. Thatcher és a szakszervezetis Scargill hajdani nagy csatája, s ezen az előadás alkotói sem tudtak, s tán nem is kívántak érdemben változtatni. A Vasladyt kigúnyoló karácsonyi képpel induló második rész egyebekben időhúzásra látszott játszani, s ezt a vélelmet a hosszú Hattyúk tava-jelenet (magnóról bejátszott Csajkovszkij-zenével!) éppúgy igazolta, akár Billy felvételijének és búcsúzkodásának elnyújtása. Itt a magyarítás (fordító: Bárány Ferenc és Puller István) gyengéinek lajstromozására is több idő akadt, habár a nagymama dalának prozódiai botlásait (pl. di-i-i-sznó) már az előadás elején észlelhettük. E második részben, s közelebbről a felvételi körül ki kellett derülnie, hogy Billy apja egészen más angolt beszél, mint a művelt középosztály. A fordítók ezt túlhajtott szlenggel próbálták érzékeltetni, mely szleng viszont a korábbiakban egyáltalán nem jellemezte Stohl megszólalásait.

Elton John dalai nem állítják lehetetlen feladat elé sem a gyerekeket, sem a felnőtteket, s több értelemben is populáris hangvételükkel remekül beválnak – épp csak az igazi nagy slágerrel marad adós az Aida – a Musical komponistája. Köteles Géza karmester és muzsikusai remekül szólaltatták meg a rezeseknek komoly szerepet szánó zenét, amely nem hozott szégyent a Házra. De persze az Opera is legyen csak inkább önmaga!

Magyar Állami Operaház, július 29.

Figyelmébe ajánljuk

Halál kasmírpulóverben

Almodóvar öregszik. E tény új dolgokra sarkallja: megjött az étvágya, hogy az öregedésről és a halál egyre nyomasztóbb közelségéről meséljen, és el-elkalandozik spanyol anyanyelvétől.

Mi végre, mi végre?

A Láthatáron Csoport új produkciójának az alcíme – részvételi boldogulás 90 percben – csak első pillanatban tűnik furcsának, hisz’ mindenki próbál valahogyan boldogulni. Együtt, külön, akárhogy. De van-e értelme az egésznek?

Dubček dadogása

2023. október 17-én Pekingben, ahová Kína önfényező „Egy övezet, egy út” fórumára Orbán Viktor egyedüli uniós politikusként utazott el, a magyar kormányfő Vlagyimir Putyinnal is tárgyalt.

Sorcsere Brüsszelben

Az Európai Parlament október 27-én jóváhagyta az Ursula von der Leyen vezette második Európai Bizottság névsorát, rajta a magyar Várhelyi Olivérrel. Az EU új végrehajtó szerve, „kormánya” december 1-jén kezdte meg munkáját, és a 2029-es európai választásokig lesz hivatalban. Ugyanekkor történt őrségváltás az állam- és kormányfők testületében, az Európai Tanácsban is, ahol a belga liberális Charles Michel helyére a portugál szocialista António Costa lépett elnökként. Ezzel teljessé vált a tisztújítás az uniós intézmények élén.

Digidemokrácia

  • Bretter Zoltán

Az elmúlt években sokszor tettem fel magamnak azt a kérdést, hogy vajon hol marad a „román Orbán Viktor”? Az elnökválasztás november 24-én tartott első fordulójának másnapján Romániában mindenki azt kérdezte, hogy honnan bukkant föl Orbán Viktor románsággal súlyosbított változata?

A tétovák és a rutinos betartók

Két hónap után sem jutottak dűlőre egymással a frakciók a Fővárosi Közgyűlésben a főpolgármester-helyettesek ügyében, és nem tűnik úgy, hogy közelednének az álláspontok. A Tisza Párt mintha továbbra is keresné a helyét a fővárosi politikában.

Mennyek és poklok

Jövő márciusban lejár Matolcsy György mandátuma az MNB élén, utóda Varga Mihály pénzügyminiszter lesz. Mit köszönhetünk Matolcsy jegybankelnöknek a Pallas Athéné Alapítványokon, a „kőgazdag” fián és a még mindig magas alapkamaton kívül?

„Ezt ma egy magyar bíró nem meri kimondani”

Másfél évtizede dekorálja ki a kormány társadalmi célú hirdetéseknek álcázott propagandaplakátjait a pécsi jogász, akit ezért elmarasztalt a bíróság. Nem adja fel, az elzárást is vállalja a szabad véleménynyilvánításért. Örül annak, hogy az „óbaloldal” eltűnőben van, de szerinte a Tisza Párt nem tud választást nyerni ellenállási mozgalom nélkül.

„Megjelent egy elefánt”

Mit tesznek a szakemberek a hortobágyi őslovak védelméért, s hogyan kell elaltatni a Budapesti Állatkert egyik rinocéroszát – a Spektrum új, saját gyártású műsorából ez is kiderül, de a nézők a jegesmedvéktől kezdve a bölényeken át a viperákig rengeteg állattal találkozhatnak a nyolc epizódban. A Dr. S.O.S. – Vészhelyzet a vadonban két főszereplőjével beszélgettünk.

Felöltözhet, Mrs. Robinson

Miközben a média és a művészet a feminizmustól hangos, észre sem vesszük, hogy női egyenjogúság címen néha még mindig férfivágyakat kiszolgáló képeket, történeteket adnak el. A gerontoszex témáját feldolgozó filmeket olykor már önmagukban progressziónak tekintik – de vajon valódi reprezentálást nyújtanak-e az érintett nőknek, vagy csak mélyítik a problémát?