László Ferenc

Bár operasláger akad benne, azért slágeroperának éppen nem ítélhető a zseniális Verdi-librettista, Arrigo Boito első - és egyszersmind egyetlen befejezett - saját dalműve, a Mefistofele, Goethe Faustjának leghívebb és legambiciózusabb operai adaptációja. Az olasz dalszínházi hagyománytól rugalmasan elszakadó, újító szándékú és mélyen filozofikus opera nem mindennapi koncentrációt igényel előadóktól és befogadóktól egyaránt, s így a korántsem minden pillanatában vonzó mű színrevitelét rendszerint két indok szokta magyarázni: a démoni címszerep megformálására alkalmas reprezentatív férfiénekes fellelése, illetve a rendezői mondanivaló és ügyszeretet fokozott jelenléte. Minden - alább körvonalazandó - fenntartásunkkal együtt is bízvást kijelenthetjük, hogy az új évad első operaházi bemutatóján mindkét komponens megléte bebizonyosodott, ráadásul egyértelmű és hamisítatlan, zajos operai sikert aratott.

"Nézd a gúnyhatár / Széttiporva már" - énekelték hetven esztendeje az Erdély-induló vitéz Somogyváry Gyula, azaz Gyula diák által írt szövegét a II. bécsi döntés felett örvendező magyarok, s az öröm össznemzeti jellegét most megannyi fotó igazolja az OSA Archívum évfordulós kiállításán.

Egy 1978-as bécsi Trubadúr Karajannal, egy 1982-es milánói Ernani Mutival, valamint egy 1992-es londoni Otello Soltival - a közelmúlt operajátszásának osztályon felüli régiójából kínál többszörösen reprezentatív antológiát Plácido Domingo három Verdi-előadása, mely most kedves Puccini-szerepeinek nyomában egyetlen dobozba zárva várja a 69 esztendős dalszínházi imperátor rajongóit. A már jó ideje karmesterként és operaigazgatóként, újabban pedig immár baritonként is tevékeny Domingót tenorpályafutásának viruló teljében mutatja ez a három előadás, míg a három szerep jószerint páratlan zenés színészi tehetségének különb-különbféle oldalait bámultatja velünk.

Hogyan hat a kócos, fegyelmet nem ismerő ifjúsági lázadás a szegedi Dóm tér rendezett, ünnepien kifésült, érett korú közegében? Klasszikussá patinásodik-e az immár 43 éves rockmusical? Elegendő-e vajon a musicalszínészet a Hair előadásához? Ezeket a kérdéseket forgathatta a fejében a néző Bagó Bertalan formás, ügyesen kivitelezett s amúgy döntően Milos Forman filmjére támaszkodó rendezése láttán, melynek ütemesen pergetett kétórás játékideje végtére mégis jócskán felemás érzéseket ébresztett az ismerős dallamok nívós felidézésén túl egyéb elvárásokat is támasztó jegytulajdonosban.

A tűzzel játszanak - mármint hogy komplett tűztáncot és fáklyás felvonulást produkálnak Szomor György és Miklós Tibor közös musicaljének nyitójelenetében, s bár a pirotechnikai effektusok utóbb is vissza-visszatérnek, az új műre egészében mégsem jellemző a művészi kockázatvállalás. Valóságos békebeli közhely-dzsembori táborozik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az ősbemutató estéjén, ami tán nem is oly meglepő, hiszen az angol erdei hős maga is toposz, vagy amint az internetes beharangozó fogalmaz: "Az angol származású, a szegények pártolója és igazság osztó középkori hős Robin Hood, a világ szinte minden táján ismert. Talán leginkább a filmvászonra álmodott nagy játékfilmek, Kevin Costnerrel a címszerepben hozta meg a történet igazi sikerét" (sic!). És tán stílszerű is az egyenlősítő gesztus - elvenni a gazdagoktól és szétosztani a szegényeknek: a populáris kultúrkincs filmes és zenei remekeiből csak úgy áradnak felénk a javak, hol a Spamalot stílje, hol a Spartacus-film felemelő nagyjelenete, hol egy ivartalanított Edda-motívum, hol meg a Szépség és a Szörnyeteg hangzó emlékfoszlánya libben elénk. Csak győzzük szétválogatni.

Közel járt a hatvanhoz, amikor szépíró vált belőle, ám Eötvös Károlyt már művek híján is az elbeszélés valóságos mesterének tekintette a korabeli közvélemény. Legjobb írásai az élő beszéd természetességével hatnak, ami nem is oly meglepő a korszak első számú parlamenti és kávéházi adomázójától.

Erkel szülővárosa rendesen kerek évforduló híján is buzgó kegyelettel ápolja a zeneszerző emlékezetét, ám idén mintha valóban minden Erkel Ferencről szólna Gyulán. Így hát a jófajta lokálpatrióta büszkeség és a bicentenáriumnak méltán kijáró gondos figyelem együttes jelenléte jellemzi azt a szolid kivitelezésű, azonban jócskán kiadós tárlatot is, amely most plakátok, díszlet- és jelmeztervek, valamint elkészült jelmezek egybegyűjtésével kínál áttekintést Erkel operai életművének előadástörténetéhez.

Bölcs és megvesztegetően bájos férfiú volt. A bölcsesség már jóval az aggkor előtt társául szegődött, a férfibáj pedig még pár éve is ott játszott ábrándos tekintetében. Tudatosan kerülte a színészfejedelem szerepét, noha talán csak rajta múlt, hogy érvényesítse megalapozott trónigényét. Ám Kállai Ferenc inkább megmaradt szeretetreméltóan hétköznapias, póztalanságával hódító nagy színésznek.

Művészfilmből művészmusical - gondolhatnánk elsőre, hiszen a sokoldalúan zseniális, ám kissé mindmáig a vájtfülűek és egyéb Broadway-connaisseurök kedvencének megmaradó Stephen Sondheim 1973-as műve egy Ingmar Bergman-film nyomán íródott. S rögvest tévednénk is persze, méghozzá kétszeresen: részint mert az Egy nyári éj mosolya még korántsem számítható tipikus Bergman-opusnak, részint mivel az 1955-ös, szolidan kacagtató - igaz, utóbb Woody Allent is megihlető - komédiából megvesztegetően elegáns, s egyszersmind kicsattanóan színpadias, telivér musical vált.

"Az előadás dalait Varró Dániel friss, zseniális fordításában hallhatja a közönség" - tán restellni kéne a dolgot, de mi tagadás, számunkra ez a reklámízű mondat körvonalazta a Szegedi Szabadtéri Játékokon ígérkező My Fair Lady leginkább reményteljes mozzanatát.