lemez - STEPHEN SONDHEIM: A LITTLE NIGHT MUSIC

Zene

Művészfilmből művészmusical - gondolhatnánk elsőre, hiszen a sokoldalúan zseniális, ám kissé mindmáig a vájtfülűek és egyéb Broadway-connaisseurök kedvencének megmaradó Stephen Sondheim 1973-as műve egy Ingmar Bergman-film nyomán íródott. S rögvest tévednénk is persze, méghozzá kétszeresen: részint mert az Egy nyári éj mosolya még korántsem számítható tipikus Bergman-opusnak, részint mivel az 1955-ös, szolidan kacagtató - igaz, utóbb Woody Allent is megihlető - komédiából megvesztegetően elegáns, s egyszersmind kicsattanóan színpadias, telivér musical vált.
Mûvészfilmbõl mûvészmusical - gondolhatnánk elsõre, hiszen a sokoldalúan zseniális, ám kissé mindmáig a vájtfülûek és egyéb Broadway-connaisseurök kedvencének megmaradó Stephen Sondheim 1973-as mûve egy Ingmar Bergman-film nyomán íródott. S rögvest tévednénk is persze, méghozzá kétszeresen: részint mert az Egy nyári éj mosolya még korántsem számítható tipikus Bergman-opusnak, részint mivel az 1955-ös, szolidan kacagtató - igaz, utóbb Woody Allent is megihletõ - komédiából megvesztegetõen elegáns, s egyszersmind kicsattanóan színpadias, telivér musical vált. A 2009-es New York-i felújítás idén januárban rögzített stúdiófelvétele is fényesen igazolja ez utóbbi állításunkat, még azzal együtt is, hogy a vizuális élményt ezúttal értelemszerûen legfeljebb a kiadós booklet fotói körvonalazhatják számunkra. Két szavatolt csillag ékesítette a Broadway-produkciót, s így a lemezfelvételt is: Catherine Zeta-Jones és Angela Lansbury. Az elõbbi filmdívának a még bõven szépséges, ám már lassacskán öregedõ színésznõ, a régi kedvesénél révbe érni vágyó Desirée Armfeldt szerepe, valamint a Sondheim-életmû tán legnagyobb slágere, a Send In The Clowns jutott, s bár e könnyes számot bizonnyal halványabban teljesítette, mint Barbra Streisand, Glenn Close vagy Judi Dench, azért a Tony-díj éppen nem érdemtelenül találta meg ezt a szikár, s mégis érzéki alakítást. Míg a 85 esztendõs Angela Lansbury teljesítménye maga az egyszerre ámulatra késztetõ és elérzékenyítõ csoda: a Broadway nagyasszonya (akit a magyar tévénézõ elsõsorban a Gyilkos sorok bájosan kotnyeles szériadetektívjeként ismer - félre) mint pikáns múltú agg dáma csemcseg, panaszolja a sikkes romlottság gyászos tovatûntét (Liaisons), s hozzá bölcs, amilyen bölcs csak egy idõs, sok mindent látott musicalszínésznõ lehet.

Nonesuch, 2010; 2 CD

*****

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.