Opera - Aspirál - Arrigo Boito: Mefistofele

Zene

Bár operasláger akad benne, azért slágeroperának éppen nem ítélhető a zseniális Verdi-librettista, Arrigo Boito első - és egyszersmind egyetlen befejezett - saját dalműve, a Mefistofele, Goethe Faustjának leghívebb és legambiciózusabb operai adaptációja. Az olasz dalszínházi hagyománytól rugalmasan elszakadó, újító szándékú és mélyen filozofikus opera nem mindennapi koncentrációt igényel előadóktól és befogadóktól egyaránt, s így a korántsem minden pillanatában vonzó mű színrevitelét rendszerint két indok szokta magyarázni: a démoni címszerep megformálására alkalmas reprezentatív férfiénekes fellelése, illetve a rendezői mondanivaló és ügyszeretet fokozott jelenléte. Minden - alább körvonalazandó - fenntartásunkkal együtt is bízvást kijelenthetjük, hogy az új évad első operaházi bemutatóján mindkét komponens megléte bebizonyosodott, ráadásul egyértelmű és hamisítatlan, zajos operai sikert aratott.

Bár operasláger akad benne, azért slágeroperának éppen nem ítélhető a zseniális Verdi-librettista, Arrigo Boito első - és egyszersmind egyetlen befejezett - saját dalműve, a Mefistofele, Goethe Faustjának leghívebb és legambiciózusabb operai adaptációja. Az olasz dalszínházi hagyománytól rugalmasan elszakadó, újító szándékú és mélyen filozofikus opera nem mindennapi koncentrációt igényel előadóktól és befogadóktól egyaránt, s így a korántsem minden pillanatában vonzó mű színrevitelét rendszerint két indok szokta magyarázni: a démoni címszerep megformálására alkalmas reprezentatív férfiénekes fellelése, illetve a rendezői mondanivaló és ügyszeretet fokozott jelenléte. Minden - alább körvonalazandó - fenntartásunkkal együtt is bízvást kijelenthetjük, hogy az új évad első operaházi bemutatóján mindkét komponens megléte bebizonyosodott, ráadásul egyértelmű és hamisítatlan, zajos operai sikert aratott.

Bretz Gábor hangja, meglehet, valamelyest világosabb a szólamhoz vélelmezett optimálisnál, ám egész színpadi kiállása, játékintelligenciája, átütő muzikalitása és nem utolsósorban férfiúi szexepilje imponáló, nagystílű bukott angyalt mutatott. Nem a sátáni vonásokat hálás jutalomjátékként magára öltő Samuel Ramey harsány ereje, s nem is a csupán lemezről ismerős Nicolai Ghiaurov hangjának - démon helyett már-már isteni jelenlétet idéző - fensége árad Bretz Mefisztójából, hanem valamiféle pallérozott ártó szándék, a teremtőt és a teremtett világot egyként megvető, gúnyos okosság érzik játékából s az elemi erőt kiművelt technikával kiváltó énekszavából. Oldalán a bemutató estéjén némiképp feszített hangon éneklő s végül érezhetően kifáradó, ám váltig formátumos Fekete Attilával (Faust), valamint a Margheritaként az előadás legtisztább pillanatait és a végső elveszettség torokszorító érzését nekünk adományozó, nagyszerű Létay Kiss Gabriellával - Bretz Gábor remek irányítónak és valóságos csapatjátékosnak bizonyult. A zenei irányítás főterhe természetesen Kovács János vállaira nehezedett, s benne ezúttal sem kellett csalódnunk: nagy operakarmester ő, bizony, még akkor is, ha e tényt olykor a zenekari produkciótól függetlenül vagy éppen annak ellenében kell felismernünk. Az árokból felhangzó zenekari összjáték most mindenesetre igen koncentráltnak tetszett, bár több ponton, így különösen a csellók környékén néha meglehetősen komoly problémák váltak kellemetlenül érzékletessé. A kórus és a gyermekkar ugyanakkor igen kulturált, sőt szerethető teljesítményt nyújtott.

Kovalik Balázs 1997-es, nagy sikerű szegedi rendezését követően immár másodszor vállalkozott e többszörösen nehéz opera színrevitelére. Nem kétséges, Kovalik rendezői pályakezdése a kilencvenes évek közepén új korszakot nyitott a magyar operakultúra történetében: működésével újfajta szemléletmód, az opera műfajának új és eredeti, s hozzá szemtelenül okos megközelítése hódított teret zenés színjátszásunkban. Valósággal új minőséget hozott az operába és az Operába Kovalik, s másfél évtized elteltével jószerint és komolyan vehetően még mindig egymaga aspirál a rendezői dalszínház hazai megteremtőjének címére. S noha a DVD-felvételek és a fapados repülőjáratok mára valamelyest közelebb hozták hozzánk a világ operajátszásának kurrens kísérleteit, azért ez a kultúrhéroszi egyedülállás akaratlanul is problematikussá válhat - a rendező, a közönség és utolsósorban a kritikusok számára egyaránt. Sokszínű és sokszereplős közeg hiányában ugyanis a referenciák elbizonytalanodnak, a színpadi és a színpadon kívüli gesztusok kimerevednek, s a nézői-bírálói állásfoglalás is egykönnyen a haladás versus maradás opcióira egyszerűsödik, pláne, hogy a képletbe még a politika is beviszi a maga szimplifikáló szempontjait. (Csak színleg ironizálva: a tény, hogy a rendező által rendre kevés bizalommal emlegetett magyar operapublikumi nyitottság immár többedszer emeli az egekbe Kovalik munkáját, magában is a tájékozódási pontok és az [ön]értelmezések bizonytalanságait igazolja.)

A Mefistofelére térve, a friss előadás több ponton is felidézi a szegedi produkciót, akár a mennyei előjátékot a nézőtérről szemlélő s a színpadra a széksorok közül érkező Faustra, akár a zárókép angyali kivetkőzésére gondolunk. Ám ami akkor üdítően frissnek tűnt, az mára kesernyéssé változott, s nem pusztán az ismétlés okán: a rendező ma keserűbb, s alkalmasint kevesebbet tart az emberi fajról és a teremtés egészéről, mint egykor. A díszletként felmagasodó DNS-spirál (díszlet: Antal Csaba) nemcsak a színpad, de a teljes létezésünk felett uralkodik, s az emberi társadalom már az I. felvonás kezdetén gonoszul gyermekdednek bizonyul: a játékházaival bevonuló frankfurti nép erőszakosságtól sem ment' mulatsága a maga kisszerűségében is ellenszenvet ébreszt. A II. felvonásbeli boszorkányszombat azután újfent ismerős, ám a mindkét nembeli go-go táncosokkal megszórt kétszintes játéktermi és mulatójelenet sajna inkább csak közhelyesen, mint infernálisan meghitt ismerősünk. Mindazonáltal a gondosan kitalált látvány majd' mindvégig leköti a figyelmet, és olykori kimódoltságában is meggondolkodtató élményt kínál, legyen szó akár a trójai jelenet óriás strandlabdákban kalimpáló férfijairól, akár a kedvezményes esőköpenyvásárt követő finálé levetett ruhadarabjainak artisztikusan aláhulló záporáról.

Operaház, szeptember 14.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.