A tűzzel játszanak - mármint hogy komplett tűztáncot és fáklyás felvonulást produkálnak Szomor György és Miklós Tibor közös musicaljének nyitójelenetében, s bár a pirotechnikai effektusok utóbb is vissza-visszatérnek, az új műre egészében mégsem jellemző a művészi kockázatvállalás. Valóságos békebeli közhely-dzsembori táborozik a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon az ősbemutató estéjén, ami tán nem is oly meglepő, hiszen az angol erdei hős maga is toposz, vagy amint az internetes beharangozó fogalmaz: "Az angol származású, a szegények pártolója és igazság osztó középkori hős Robin Hood, a világ szinte minden táján ismert. Talán leginkább a filmvászonra álmodott nagy játékfilmek, Kevin Costnerrel a címszerepben hozta meg a történet igazi sikerét" (sic!). És tán stílszerű is az egyenlősítő gesztus - elvenni a gazdagoktól és szétosztani a szegényeknek: a populáris kultúrkincs filmes és zenei remekeiből csak úgy áradnak felénk a javak, hol a Spamalot stílje, hol a Spartacus-film felemelő nagyjelenete, hol egy ivartalanított Edda-motívum, hol meg a Szépség és a Szörnyeteg hangzó emlékfoszlánya libben elénk. Csak győzzük szétválogatni.
A fő kérdés persze az, hogy mit tudnak kezdeni az alkotók a tán túlságosan is kézre eső közhelyekkel. Nos, a szövegezésért felelős Miklós Tibor a jelenre kacsintgatással és az iróniával próbálkozott - inkább kisebb, mint nagyobb sikerrel. Így az első részt többé-kevésbé végigkísérő, ám a szünet után már csak egyszer felbukkanó, a történetet humorizálva narráló csuhás-kvartett szövegszerű humora nagyjából a Spamalot és a Mit csinált felséged 3-tól 5-ig? mértani felezőpontját célozta meg: sok poénos gesztussal, de igen kevés valódi szellemességgel. Míg a dalszövegekben a "lenyúlni Angliát" jellegű fordulatok sulykolták az "itt és most" érzetét, melynek kínosságát mindazonáltal részben ellensúlyozta a tény, hogy a Miklós költészetétől nem éppen idegen faramuci rímpárok ezúttal meglepően csekély számban kerültek elénk.
Szomor György zeneszerzői működése nyilvánvalóan az innen-onnanista stiláris változatosság megvalósítását célozta, s nem is eredménytelenül. Azt azonban csak sajnálni lehet, hogy a változatos előképek által ihletett, hol klasszikus musicalegyüttest, hol bluest, hol gospelt idéző számok rendre mindössze szorgalmasan abszolvált stílusgyakorlatoknak hatottak. S mivel Szomor György egyszersmind a rendezői feladatokat is ellátta, itt kell említenünk, hogy több szám színpadi elhelyezkedése merőben problematikusnak bizonyult: említsük csak azt a lírai, "hiába, túl szép volt minden, hogy így igaz legyen" típusú szerelmi dalt, melyet Lady Marian, Robin kedvese a frissen felégetett játéktéren indít el, miközben hullákat vonszolnak ki a háttérben. Apropó, hullák, a produkció a legnagyobb műgondot a harci jelenetek kivitelezésére helyezte, s a felléptetett kaszkadőrök helyt is álltak a csaták során. Nem úgy, mint egy-két botforgatásra betanított főszereplő vagy mint a teljes férfitánckar, akik - Fincza Erika túlstilizált koreográfiáját végezvén - a megszokottnál is kevesebb hitelt mozgósítva próbáltak marcona erdei keménylegényeknek tűnni.
Az ősbemutató úgynevezett celebszereposztást kínált a közönség számára, s ennek jeléül a címszerepet éppenséggel egy táskanyitogatásban jeleskedő tévés műsorvezető, Kovács Áron alakította. A kezdő színésznek nyilvánvalóan kijár a türelem, így prózai ténykedéséről legfeljebb annyit mondhatunk, hogy a dikciójában rendre felbukkanó orrhang és a félszavanként kihelyezett hangsúly nem eredményez értékelhető jellemábrázolást. Kovács ugyanakkor - mint a brosúrából kiolvasható - profi énekes, ilyesformán dalolásának értékelése már nem igényel különös tapintatot, s így elmondható, hogy hangja a középfekvésben meglehetős bizonytalansággal keresi a helyes intonációt, s hogy a kezdettől lankatag vokális teljesítmény az este végére egészen alacsony szintre zuhant. Robin ellenlábasát, a népirtásban utazó nottinghami bírót a jobb sorsra és kevésbé előnytelen jelmezre érdemes Forgács Péter alakította - komoly drámai erőt kifejtve, zordan ármánykodva, ám nem a legvonzóbban formálva szólamát. Lady Marian szerepében Andrádi Zsanett ezúttal is szépnek és egyszersmind szép hangúnak bizonyult, de szövegének suta mondatait és a rendezés durva elnagyoltságát e két tény csak elvétve tehette észrevétlenné.
Az előadás színészileg legerősebb alakítását Hajdu Istvánnak, vagy mint immár a plakátokon is bevetté vált, Hajdu Steve-nek köszönhettük. A Madách Monty Python-musicaljéből átszöktetett figurája a színészi igényesség váratlan jelenlétével örvendeztetett, s Hajdunak jutott az előadás alkalmasint legjobb betétszáma is a csavargólét rusztikus örömeiről. (S mindehhez jutott még neki egy belső poén is, midőn világgá kiálthatta, hogy szereti a külföldi nőket.) Amíg Hajdu az igényességével, addig Gesztesi Károly a színészi deklasszálódás vigasztalan ismertetőjegyeivel keltett feltűnést. Jószerint egyetlen énekszámra korlátozódó, egyébiránt viharos tetszéssel fogadott szereplése olyan kényszermegoldások révén menekedett meg a kínos fölsüléstől (így egy ponton szövegét tábláról olvasta le, a táblát az erdei sereg liliputi tagja tartotta elé), melyek utoljára tán az öregedő Csortos Gyula esetében számítottak, ha nem is legitim, de menthető eszköznek.
Az ősbemutatón Puskás Peti is föllépett.
Margitszigeti Szabadtéri Színpad, augusztus 13.
