Úgy lehet, talán nincs is nagyobb, vagyis széltében elterjedtebb közhely az irodalmi alkotás vulgárlélektanáról, mint az örökös írói önarcképgyártás, a megrögzött, habár bújócskázó önábrázolás toposza. "Bovaryné én vagyok" - ezt a fordulatot rendesen a francia irodalom legeslegtávolabbi ismerősei is készségszinten alkalmazzák, s az sem tekinthető forradalmian újszerű felismerésnek, hogy - immár tárgyunkhoz közelítve - Móricz Nyilas Misi alakjába csakúgy magamagát rajzolta bele, mint a Sárarany Turi Danijába. Sőt Móricz Zsigmonddal kapcsolatban már rég bevett dolog a Míg új a szerelem című regényt az írói életút kiemelt válságperiódusának kibeszéléseként, sikerült vagy sikerületlen művészi szublimációjaképp tekinteni. Mégsem tűnik túlzásnak, hogy valóságos szenzációnak ítéljük a most megjelent vaskos naplókötetet, mely az író 1924-25-ös életeseményeit, a magánéletét fenekestül felforgató két év, "a konvulziók végtelen sora" krízistörténetét - lehető teljességgel - tárja elénk. A Naplók ugyanis beigazolják mindazon várakozásokat, melyeket 2006-ban, egy irodalomtörténeti konferencia záró szakaszában Tverdota György ekként formulázott: "Létezik egy Móricz-univerzum, melynek az író könyvei és kéziratai egyaránt szerves részei. Annyi bizonyos, hogy a hagyaték izgalmassá vált a szakma számára, polarizálódott a móriczi univerzum, s akár akarjuk, akár nem, a szövegek már csak mennyiségüket tekintve is alakítják, átalakíthatják a Móricz-képet. Ennek az univerzumnak összetevői külön-külön is szemlélhetők, ám egymásba kapcsolásuk teszi igazán dinamikussá azt az újra fellendülőben lévő folyamatot, melyet általában véve Móricz-értelmezésnek nevezhetünk."
A Móricz-kép tehát, úgy tetszik, jócskán átalakul majd e szövegek hatására, s ezt az ígérkező fejleményt még az a paradox látszat sem fedheti el előlünk, hogy a Naplók most valóságtartalommal töltik fel a köztudatba bevésődött móriczi álarctalanság vélelmét, melyet Szilágyi Zsófia így foglalt össze: "Bajszos, őszinte magyar ember, aki nem visel álarcot, nem alakoskodik. Megírja, megmondja." A Naplók Móricza valóban őszinte betekintést enged legbelsőbb titkaiba, ám jócskán téved az, aki elsődlegesen a naturalisztikus hálószobai magánügyek kitudásáért veszi a kezébe e könyvet. Persze nehéz lenne elvitatni, hogy pikáns és korántsem hétköznapi dolog egy kanonikus nagy magyar író kopulációiról, férfierejének aktuális állapotáról olvasni, mondjuk egy ilyesforma rímgyakorlat strófáiban: "De jó ez a két hét mit itt töltöttem / Impotencia őrködött fölöttem. / egész éjjel meg se mozdult a drága, / nappal pláne elsikkadt a nadrágba. // No de majd a jövő hétre állítás: / ha megindul újra a fa szállítás! / hogyha nekem az én szívem kínálja, / úgy ellátom szétszakad a ..." Mégis, a Naplók vonatkozó passzusai valójában éppoly kevéssé érintik Móriczról való tudásunk mélyebb rétegeit, mint akár a napi jegyzetek lapjain ritkásan elszórt, apróbb, minden ártó indulatot nélkülöző, inkább csak rutinszerű zsidózó kitételek.
A valóságos felfedezést a fentebb citált közhely, az élet és az irodalom, vagy másként a költészet és a valóság móriczi viszonyrendszere kínálja, amit a naplóíró maga imigyen körvonalaz: "Csak egy súlyos defectusom van: folyton írok... Egy percnyi pihenés nélkül. Az élet minden benyomását és életem minden lelki hullámzását beledolgozom az Írásba." Majd másutt: "Életem nem számít, testem nulla, életem melegágy, trágyadomb: az a fontos, az Írás, amely belőlem kiterem." Ez utóbbi mondatnál persze már elkél némi óvatosság, hiszen az 1924-25-ös esztendők nagy válsága eminensen, de legalábbis eredendően magánéleti/szerelmi természetű. Móricz 1924 januárjában beleszeret a Belvárosi Színház üdvöskéjébe, a Búzakalász ősbemutatóján a női főszerepet adó Simonyi Máriába, s ezzel az író és a viszonyról tudomást szerző feleség, Holics Janka közös élete zátonyra fut. Az elkövetkező másfél évben Móricz több menekülési kísérlete kudarcot vall, mígnem a feleség - több búcsúlevelet és szuicid próbálkozást követően - 1925 tavaszán öngyilkos lesz. A feleség halála mindazonáltal nem zárja le a válságperiódust, ugyanis Móricz nem tud dűlőre jutni Simonyi Máriával: lánykérési nekirugaszkodásai nagy kiábrándulásokkal váltakoznak - olykor egy-egy nap leforgása alatt -, s ráadásul feltűnik a képben a debreceni úri özvegyasszony, Kardosné Magoss Olga, aki egy másfajta életminőség megtestesítőjeként egyhamar az író párhuzamos házasságkötési terveinek társfőszereplőjévé válik.
"Mintha egy vad Móricz regényt olvasnék" - írja maga Móricz saját életére reflektálva, s az irodalmi vonatkozások egyhamar átszínezik a magánéleti dokumentumok szövegegyüttesét. Részint, mert Móricz valóban minden mozzanatot felhasznál munkája során, s így egy-egy asszonyi riposzt vagy képszerű megfogalmazás utóbb a legkülönfélébb műfajú alkotásaiba kerül be, részint mivel az ugyancsak felettébb változatos műfajú naplószövegek között szépirodalmi vázlatok és tollpróbák tucatja akad. Ám legfőként azért, mivel a házassági és szerelmi viharok kellős közepén mégiscsak ott figurál az irodalom mint Móricz számára megkerülhetetlen válságforrás. Janka, a feleség ugyanis "megunta az irodalmosdit", és saját asszonyi szerepének megcsúfolását/megtagadását vélte felismerni férje írói sikereiben. Jellemző példa erre az a Móricz által megörökített veszekedés, mely egyre az irodalmi nyilvánosság elől kitakart feleség sérelmeit tételezi: "Szóval magának külön képe van. Magának van képe a világ számára a felesége nélkül. [...] - De akkor a Pillangó alá is azt kellett volna írni, nem azt, hogy írta M. Zs., hanem, hogy írták M. Zs. és felesége. - És nem? [...] Nem együtt csináltuk? Nincs benne ugyanannyi részem, mint magának?"
S az irodalom sorsdöntő szerepét hangsúlyozza számunkra a naplóíró életvezetési praxisa is, hiszen Móricz professzionális szövegeivel udvarol (akár egyszerre két irányba is), s irodalmi úton lepleződik le felesége előtt: "Addig nem tudott megírni ilyen baszást, míg a kurvával nem volt" - vágja a fejéhez Janka a Gaea című novellából kiolvasott sérelmet végső, halálos kimenetelű vitájukat kipattantva. Valamint nyilvánvalóvá válik az is, hogy Móricz nem pusztán új asszonyt, de egy új "első női olvasót" keresett magának, akivel közösen alakíthatja majd aktuális írásműveit csakúgy, mint a tárgyalt két év során többször is radikálisan átrendezett távlati terveit, írói programját.
Fentebb csak futólag utaltunk rá, hogy a Naplók vegyes összetételű szövegegyüttes, noha ez a tény döntően befolyásolja a befogadás aktusát. Móricz ugyanis nem konvencionális naplót írt: a most megjelentetett korpusz a bevett napi reflexiók mellett postázott, illetve végül visszatartott leveleket, írói és költői vázlatokat, ritmuspróbákat, drámadialógusba belejegyzett telefonbeszélgetéseket is szép számmal tartalmaz. Ráadásul a szövegeket részint már Móricz is összerendezi, blokkosítja, vagy éppen elindítja Simonyi Mária lakására, s mindezeken túl még a sértett Janka keze vonása is megjelenik a Naplók szövegegyüttese körül - lemásolva magának és rögvest dühödten kommentálva a színésznő leveleit, vagy éppen férje novellavázlatán háborogva. A műfaji sokszínűségével hökkentő korpusz, valamint a biográfiai és irodalmi utalások tömege nyilvánvalóan "déloszi úszót", azaz ezúttal avatott Móricz-filológust igényelt, s irodalmi életünk nagy szerencséjére Cséve Anna személyében akadt is ilyen tudós, aki gyűjtői, szerkesztői és jegyzetelői munkájával bámulatos teljesítményt nyújtott. Az összefüggéseket megvilágító, az első olvasásra egykönnyen zavarosnak ható utalásokat kihüvelyező ténykedése nemcsak mércét állított a hasonló szövegkiadások munkásai elé, de a "móriczi univerzum" ígérkező új világképéből is érdemi előleget mutatott számunkra.
Noran Kiadó 2004 Kft., Luna Könyvek, 2010, 848 oldal, 4999 Ft
