Krusovszky Dénes

A magyar olvasó számára sem ismeretlen az ukrán Szerhij Zsadan, hiszen két regénye, a 2004-es Depeche Mode és a 2010-es Vorosilovgrád is megjelent magyarul (2010-ben és 2012-ben, mindkettő Körner Gábor fordításában). A hazájában költőként, rocksztárként és politikai aktivistaként is közismert alkotó új kötetének megjelenése mégis a felfedezés (esetleg újrafelfedezés) erejével hathat, és nem csupán azért, mert ezúttal lírai műveiből kapunk egy karcsúságában is sokrétű ízelítőt. 

„A magam részéről a továbbiakban sem szeretnék cenzúrát – de gyakorló apaként gyermekeink védelmét mindennél fontosabbnak tartom.”

Szögezzük le rögtön, ennek a műsornak a célja a szórakoztatás. Persze még a legkegyetlenebb rétegműsorok is szórakoztatók – valakinek.

Rövidre szabott rádióhallgatói/rádiókritikusi megpihenésünk után a visszatérés rögtön egy időhurokba vezetett. A Kossuth rádió közelmúltidéző műsorának címe szerint 30 éve szabadon élünk, de valójában inkább 33 éve vagyunk abban, amiben, ha tetszik szabadságban, bár a címnek ezt a felét is erősen lehetne ellenérvelni manapság. Alighanem a 2020-ban indult műsorfolyam címe ragadt ott idétlenül az egyes adások felett. Szerencsésebb cím lenne a „30 éve történt”, ha már. (Emlékezetünk szerint volt már hasonló címhelyzet ugyanezen a frekvencián, csak akkor még 25 évről volt szó, szintén több éven át. Tudjuk jól: kemény dió az emlékezés.)

Az év utolsó napja, akármilyen volt is az az év, hagyományosan a jókedvé és kacagásé kellene, hogy legyen. De akad-e még olyasmi, amin röhögni lehet?

A labdarúgó-világbajnokság elkezdődött, és halálra dolgoztatott stadionépítő rabszolgák ide, homokba tiport emberi jogok amoda, nem söpört végig bojkotthullám a bejutott válogatottak között. Igaz, a fél Pest megyényi területen felhúzott megastadionok egyikében sem mérnek sört, ami majdnem kiverte végül a biztosítékot, de aztán ez is átment, ahogy minden.

Némiképp zavarba ejtő, hogy a magyar nép egyik örök sorskérdését (vagy kedvenc gumicsontját), hogy mi a különbség város és vidék, népi és urbánus, vagy mondjuk polgár és paraszt (ma már nem létező kategóriák, tegyük hozzá gyorsan) között, éppen egy (újabb) kétharmaddal megnyert választás hozta ismét divatba.

Elképesztő belegondolni, hogy mennyire más volt a világ a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idején. Több mint három év eltelt, mialatt ránk telepedett a járvány, kitört a háború, nyomában az élet szinte minden vonatkozását érintő válsággal.

A figyelem fegyver, alighanem ez lehet az immár fél éve zajló ukrajnai háború egyik fontos, ha nem is nagyon váratlan tanulsága. A figyelemért, a közvélemény együttérzéséért és egyetértéséért, a globális empátiáért folytatott küzdelemben úgy tűnik, eddig a megtámadott ukrán félnek sikerült fontos győzelmeket aratnia, ám ahhoz, hogy ez továbbra is így maradjon, szükséges, hogy ezt a figyelmet folyamatosan fenntartsák. Mert lankad, s nem lehet egy pontra célozni vele a végtelenségig.

Az Olvasni muszáj legfrisebb részében Krusovszky Dénes ír az Alföld folyóirat augusztusi, világirodalmi számáról.

A spanyolviaszt, amitől egy irodalmi szövegen alapuló hangzó anyag élvezetessé válik, nemigen kell feltalálni, hiszen receptje nagyjából a rádiózással egyidős. Mégis: a kurrens kínálatot elnézve, a műsorkészítők (itt és ott) mintha elfeledkeztek volna róla. A hangjátékok fényes korának leáldoztával az „egy könyv – egy hang” hangoskönyv-koncepció mintha leradírozta volna a cizelláltabb műsorkészítést.