E kérdés a rádiós műsorvezetők és szerkesztők számára is nagyrészt megoldhatatlan dilemmaként derengett fel. Megpróbáltak ugyan úgy tenni, mintha tudnák, merre kellene a röhögés forrását keresni, aztán mégsem sikerült odáig elvezetniük a tisztelt publikumot. Más kérdés, hogy van-e ilyen publikum még egyáltalán. A régi arcok, a régi otthonos díszletek, gesztusok java rég a feledésé, ami nem is biztos, hogy baj, legfeljebb egy-egy kipusztulni képtelen poén kering még az éterben, amelyek már új korukban sem voltak érdekesek.
A szent magyar sugárzásban olybá tűnik, hogy van valamiféle nosztalgia a régi trendek iránt, ugyanakkor ezek feléleszthetetlenségének tudata több-kevesebb iróniával csapódik le a műsorkészítői jegyzetekben. A Klubrádió például – hogy a honi paletta egyik végpontját említsük rögtön – a maga internetes száműzetésében igyekszik a normalitás érzetével lekötelezni a hallgatóit, miközben azért időről időre fel is lebbenti ennek az érzetnek a vásznát, s amolyan alulnézeti bepillantást nyújt a valóságra. Szilveszter délutánján egy monstre négyórás szórakoztató műsor ígéretével csábítottak, hogy aztán rögtön kiderüljön, a Para kabaré nevezetű produkció az elejétől a végéig előre rögzített etűdökből áll. Aligha találni annál kevésbé szórakoztató víziót, mint amilyen egy üres stúdióból közreadott óévbúcsúztató kabaré. Ennyi erővel végül is elszörfözgethet a hallgató a YouTube-on is, és lehet, hogy nem is jár rosszabbul vele.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
