Rádió

Metában vagyunk

Probléma Hajóssal és Márkóval

Kritika

Szögezzük le rögtön, ennek a műsornak a célja a szórakoztatás. Persze még a legkegyetlenebb rétegműsorok is szórakoztatók – valakinek.

„Hajós András és Linczényi Márkó célja hétről hétre megmutatni, hogy a problémák nem állják útját a sikernek.” Ez a műsor alapvetése, a struktúra pedig a következőképpen néz ki: az adás mindenkori vendégét hosszú, kacskaringós felvezetés után mutatja be a két házigazda, majd megkérik, hogy ismertesse „a magával hozott” problémát, aztán vagy erről, vagy valami másról beszélnek körülbelül egy órán keresztül. Mi sem egyszerűbb, hihetnénk, ha nem tudnánk, hogy a legpuritánabb szerkezeteket a legnehezebb megtölteni igazán érdekes tartalommal. A rádiós időkben ezt megsegítették mindenféle pluszeszközök, zenei betétek, színes bejátszások, archív részletek, hangzó háttér. A ránk köszöntött újprimitív tartalom-előállítás korában ilyesmiről szó sincs. Mint kiderült, nem a szerző és nem is a műsorvezető, hanem a szerkesztő halott. Az összes.

Abban a világban, ahol minden azon múlik, hogy a megszólalók mennyire lehengerlő személyiségek, minden megszólaló túltolja. Ez nem kizárólag az ő hibájuk, ilyen a közeg, ilyen a közönségük, ilyen a világ, a műsorvezetői figurák afféle tükörképeink. Nem mindig jó ebbe a tükörbe nézni. Hajós és Linczényi ezt a problematikát alighanem átérzik mélyen, legalábbis erre utal, hogy folyamatosan „metában” vannak. Úgy beszélnek, ahogy egy nagyon mai podcast házigazdának kell, de közben ki is kacsintanak a hallgatóra, hogy jelezzék, kettős játékról, szerepről, médiaimágóról van szó. Mindezt olyan rutinos enerváltsággal, hogy a végére nehéz nem arra gondolni, hogy ez a szerep mégiscsak a szereplő maga. Eggyé váltak. És azt is érdekes megfigyelni, hogy az önirónia is lehet narcisztikus.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.