Rádió

Metában vagyunk

Probléma Hajóssal és Márkóval

Kritika

Szögezzük le rögtön, ennek a műsornak a célja a szórakoztatás. Persze még a legkegyetlenebb rétegműsorok is szórakoztatók – valakinek.

„Hajós András és Linczényi Márkó célja hétről hétre megmutatni, hogy a problémák nem állják útját a sikernek.” Ez a műsor alapvetése, a struktúra pedig a következőképpen néz ki: az adás mindenkori vendégét hosszú, kacskaringós felvezetés után mutatja be a két házigazda, majd megkérik, hogy ismertesse „a magával hozott” problémát, aztán vagy erről, vagy valami másról beszélnek körülbelül egy órán keresztül. Mi sem egyszerűbb, hihetnénk, ha nem tudnánk, hogy a legpuritánabb szerkezeteket a legnehezebb megtölteni igazán érdekes tartalommal. A rádiós időkben ezt megsegítették mindenféle pluszeszközök, zenei betétek, színes bejátszások, archív részletek, hangzó háttér. A ránk köszöntött újprimitív tartalom-előállítás korában ilyesmiről szó sincs. Mint kiderült, nem a szerző és nem is a műsorvezető, hanem a szerkesztő halott. Az összes.

Abban a világban, ahol minden azon múlik, hogy a megszólalók mennyire lehengerlő személyiségek, minden megszólaló túltolja. Ez nem kizárólag az ő hibájuk, ilyen a közeg, ilyen a közönségük, ilyen a világ, a műsorvezetői figurák afféle tükörképeink. Nem mindig jó ebbe a tükörbe nézni. Hajós és Linczényi ezt a problematikát alighanem átérzik mélyen, legalábbis erre utal, hogy folyamatosan „metában” vannak. Úgy beszélnek, ahogy egy nagyon mai podcast házigazdának kell, de közben ki is kacsintanak a hallgatóra, hogy jelezzék, kettős játékról, szerepről, médiaimágóról van szó. Mindezt olyan rutinos enerváltsággal, hogy a végére nehéz nem arra gondolni, hogy ez a szerep mégiscsak a szereplő maga. Eggyé váltak. És azt is érdekes megfigyelni, hogy az önirónia is lehet narcisztikus.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)