Rádió

Hét csapás

Irodalmi podcast a Könyvfesztiválról

Kritika

Elképesztő belegondolni, hogy mennyire más volt a világ a legutóbbi Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál idején. Több mint három év eltelt, mialatt ránk telepedett a járvány, kitört a háború, nyomában az élet szinte minden vonatkozását érintő válsággal.

A 2019-ben, a hagyományok szerint áprilisban megtartott 26. fesztivál után tehát a 27.-et jókora késéssel, megannyi bizonytalanság közepette rendezték meg.

A kérdésre, hogy luxus-e irodalomról, különösen nemzetközi irodalomról beszélni, arra programokat szervezni, ad absurdum pénzt költeni rá, miközben könnyen lehet, nem csupán a fűtésszámlát lesznek képtelenek sokan megfizetni az előttünk álló télen, de ahogy a forint árfolyama és az inflációs kilátások jelzik, adott esetben a paprikás krumplit sem, egyszerű a válasz: lényegében luxus, igen. De hát alighanem a könyv még mindig a legolcsóbb luxustermék, ráadásul esetében olyan luxusról van szó, amire a legzordabb körülmények között is égető szükségünk lehet: hogy úgy mondjuk, a lélek fényűzésére.

Nem tűnik túl optimistának Gál Katalin, a Könyvfesztivált szervező Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke sem, amikor azt mondja, soha ennyi baj nem volt még a könyviparban. Kijelentése Nyáry Krisztián könyves szakember és népszerű szerző Buksó című podcastjében hangzik el, a beszélgetés mindezek ellenére egyáltalán nem válik nyomasztóvá, és ez már önmagában is érdekes fordulatnak tetszik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Nem tud úgy tenni, mintha…

„Hányan ülnek most a szobáikban egyedül? Miért vannak ott, és mióta? Meddig lehet ezt kibírni?” – olvastuk a Katona József Színház 2022-ben bemutatott (nemrég a műsorról levett) Melancholy Rooms című, Zenés magány nyolc hangra alcímű darabjának színlapján.

Nyolcadik himnusz az elmúlásról

Egy rövid kijelentő mondattal el lehetne intézni: Willie Nelson új albuma csendes, bölcs és szerethető. Akik kedvelik a countryzene állócsillagának könnyen felismerhető hangját, szomorkás dalait, fonott hajával és fejkendőkkel keretezett lázadó imázsát, tudhatják, hogy sokkal többről van szó, mint egyszeri csodáról vagy véletlen szerencséről.

Szobáról szobára

Füstös terembe érkezünk, a DJ (Kókai Tünde) keveri az elektronikus zenét – mintha egy rave buliba csöppennénk. A placc különböző pontjain két-két stúdiós ácsorog, a párok egyikének kezében színes zászló. Hatféle színű karszalagot osztanak el a nézők között. Üt az óra, a lila csapattal elhagyjuk a stúdiót, a szín­skála többi viselője a szélrózsa más-más irányába vándorol.

Elengedték őket

Ukrajna belső, háború sújtotta vagy veszélyeztette területeiről rengetegen menekültek Kárpátaljára, főleg a városokba, az ottani magyar közösség emiatt szinte láthatatlanná vált sok helyen. A napi gondok mellett a magyar kormány hülyeségeire senkinek nincs ideje figyelni.