Könyv

Nem hallgatnak

Szerhij Zsadan: Harkiv Hotel

Kritika

A magyar olvasó számára sem ismeretlen az ukrán Szerhij Zsadan, hiszen két regénye, a 2004-es Depeche Mode és a 2010-es Vorosilovgrád is megjelent magyarul (2010-ben és 2012-ben, mindkettő Körner Gábor fordításában). A hazájában költőként, rocksztárként és politikai aktivistaként is közismert alkotó új kötetének megjelenése mégis a felfedezés (esetleg újrafelfedezés) erejével hathat, és nem csupán azért, mert ezúttal lírai műveiből kapunk egy karcsúságában is sokrétű ízelítőt. 

Az, hogy Zsadan két regénye után tíz évig nem jelent meg tőle semmi mifelénk, s a két – egyébként főmű-értékű – munkája sem szakította át a befelé forduló irodalmi érzékelésünk burkát, alighanem a kortárs magyar szcéna, és egyben a magyar kulturális hagyomány szomorú sivárságát is megmutatja. A regionális tájékozódás hiánya, a kapcsolatépítési kísérletek sporadikus volta, a szomszédos kultúrák lesajnálása olyan tradíció, amelytől nem sikerült eltávolodnunk az utóbbi két-három évtizedben sem, sőt olykor mintha úgy tűnne, még inkább felerősödtek a bezárkózási tendenciák, és ezzel együtt persze nőtt a szeparációs szorongásunk is. Az, hogy Zsadan költészete, illetve annak egy szelete hozzáférhetővé vált mégis, az a fordító, Vonnák Diána hosszú ideje kitartó eltökéltsége mellett alighanem a tavaly februárban kirobbant totális háborúnak is betudható.

Egy háború – főképp egy olyan kegyetlen, totális, pusztító háború, amilyet az oroszok indítottak tavaly tél végén – sok mindent képes felülírni, rettenetesen rövid idő alatt. Az irodalomhoz és az egyes irodalmi művekhez való viszonyunkat, a nyelvbe, a szavakba vetett hitünket mindenképpen. Habár a válogatás verseinek jelentős része, a kötet első nagyobb fejezete a szerző 1995 és 2013 között írt szövegeit tartalmazza, s a második nagy rész is bezárul 2022 előtt (csupán három vers szerepel a kötet végén az orosz invázió idejéről), az egész anyag, azaz Zsadan teljes magyarul olvasható lírai munkássága ma háborús költészetnek tűnik. Ez, akárhonnan nézzük is, megdöbbentő, és nyilván elkeserítő is. Rámutat a mai olvasó nézőpontjának kiszolgáltatottságára is (hiszen elvileg tudnunk kéne különbséget tenni a versek keletkezési ideje, és olvasásuk pillanata között), illetve a zsadani líráról, s talán az ukrán költészet hagyományának tágabb kontextusáról is meglehetősen sötét olvasatot ad. A Zsadan által megidézett történelmi és líratörténeti elemek kétségtelenül a permanens erőszakosság és folyamatos életveszély emlékeivel terhesek.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.