Szabó Ágnes

  • Szabó Ágnes

Szabó Ágnes cikkei

A TRASH-PÖRÖLY APOTEÓZISA

  • Szabó Ágnes
Tavaly májusban Dömsödi Zsolt munkái láttán még a nemzetközi kortárs grafika nagyjai is felkapták a fejüket. Dömsödi - akkor még a KREA grafikushallgatója - első helyezett lett a londoni Curzon Cinemas, a Don't Panic és az amerikai Fangoria magazin szervezte, A Night with George A.

"Hátul beosonok" - Bodó Viktor rendező

  • Szabó Ágnes
32 éves, volt színész és filmrendező, jelenleg színházi rendező és társulatigazgató (a Szputnyikban). A Schauspielhaus Grazcal közösen létrehozott produkciójával (Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról) meghívást kapott Európa egyik legrangosabb színházi fesztiváljára, a Berliner Festspiele keretében megrendezett Theatertreffenre. Bodó Viktorral legújabb grazi premierje, a Liliom után beszélgettünk a Schauspielhaus büféjében.

"Soha nem másolunk!" - Frédéric Carrion mesterszakács

  • Szabó Ágnes
Segédként kezdte, végigjárta a szamárlétrát, tíz évet húzott le különböző - főleg párizsi - éttermekben, míg "head chef" lett Londonban. Ezt követően nyitotta meg a burgundiai borvidék egyik településén, Virében saját éttermét, a Relais de Montmartre-ot, amely tavaly kapott Michelin-csillagot.

kiállítás - 20 RUHA EURÓPA SZÁMÁRA

  • Szabó Ágnes
A Petőfi Irodalmi Múzeum nem először tesz kísérletet az irodalom és a divat ötvözésére: a tavalyi Szentkuthy-centenáriumot ünneplő kiállítás nyitó- és záróeseményein ez már megtörtént. Akkor múltbéli múzsának öltözött színésznők léptek ki a rögzített fényképekből és keltek életre 21.

"Nem látok néphumort" - Dalos György író

  • Szabó Ágnes
1995 és 1999 között a berlini Collegium Hungaricumot vezette, azóta is Berlinben él. Március 17-én ő vette át a lipcsei könyvvásár fődíját Der Vorhang geht auf - Das Ende der Diktaturen in Osteuropa (Felgördül a függöny - A diktatúrák vége Kelet-Európában) című könyvéért. Az íróval még az esemény előtt, Berlinben beszélgettünk.

"A bugyimban dobog tovább" - Birgit Minichmayr színésznő

  • Szabó Ágnes
A 33 éves osztrák színésznőt eddig színházban (bécsi Burgtheater, berlini Deutsches Theater, Volksbühne), valamint nagy filmes produkciók - A bukás - Hitler utolsó napjai, a Parfüm és Szabó István Szembesítése - nyúlfarknyi szerepeiben láthattuk. A tavalyi Berlinalén, élete első főszerepében - a Mások vagyunkban - Kate Winslet és Renée Zellweger orra elől halászta el az Ezüst Medve-díjat. A Berlinben és Bécsben élő színésznőt valahol félúton, telefonon értük utol.

A 2010-es magyar felhozatal a moziban - Mi jöhet még?

  • Szabó Ágnes
Bár 2009-ben legalább 38 magyar film forgatási munkálatai indultak be hivatalosan, több nem készült el az idei (41.) szemlére. Mi mindenesetre voltunk olyan bátrak, s belenéztünk a versenyprogram üveggömbjébe, hogy lássuk a jövőt. Elhatározásunk utólag inkább vakmerőségnek tűnik.

film - Hova lettek Morganék?

  • Szabó Ágnes
- teszi fel a kérdést Hollywood eddig vagy tíz romkomot maga mögött tudó doyenje. És amilyen ravaszdi, meg is válaszolja: Alsóretkesre, ami - még jó, hogy nem Bivalybasznád ugrott be a fordítónak - a nagy vízen túl a wyomingi Rayt takarja.

Könyv - Teste fölött köröz - Janet Fife-Yeomans: Heath Ledger élete

  • Szabó Ágnes
Aligha volt bolygónknak olyan 14 év feletti lakója, akit (szinte napra pontosan) két éve ne sokkolt volna a hír, mely szerint Heath Ledger filmszínészt "helyi idő szerint 15:26-kor holtan találta házvezetőnője New York-i apartmanjában". A rákövetkező hetekben egymást érték az ellentmondásosnál ellentmondásosabb hírek Ledger állítólagos drogfüggőségéről, alvászavaráról, nőügyeiről és depressziójáról. E zűrzavarban próbál valamelyest rendet tenni és a miértekre választ adni Janet Fife-Yeomans, a sydneyi Daily Telegraph oknyomozó újságírója. Egyúttal megkísérli bemutatni a "fantasztikusan sokoldalú színészt, aki bármikor bármit el tud játszani", és az embert, akit "minden férfi bálványoz, és minden lány ágyba akar vinni".

"A legjobbakkal dolgozom" - Ágh Márton látványtervező

  • Szabó Ágnes
A színházban, főleg Kaposvárott és túlnyomórészt klasszikusokkal indult a pályája. Aztán a Krétakörrel átnyergelt az alternatívra, és ott is maradt. Dolgozott Greenawayjel a Tulse Luper bőröndjei: A moab történet Magyarországon forgó részeiben, de nevéhez fűződik egy sereg film is, a Portugál, a Nexxt, Az alkimista és a szűz, a Pánik, a Delta vagy a héten moziba kerülő Nibelung-lakópark látványterve is.

film - Derült égből szerelem

  • Szabó Ágnes
Hollywoodban vizsgálat indult a minőség-ellenőrzési főosztály felterjesztésére. A Miért olyan rémesek az utóbbi esztendők romkomjai, avagy ki csinál ma már egy Római vakációt? című munkaanyag a melodrámázás azonnali visszaállítását írta elő.

"A testükbe teszik" - Szkokán Boglárka szakácstanuló

  • Szabó Ágnes
A Le Cordon Bleu a világ egyik leghíresebb főzőiskolája, amit még 1895-ben alapítottak Párizsban. Ma huszonkilenc intézményük működik világszerte, az egyik legjobb London Marylebone negyedében van. Az iskolának jelenleg van egy magyar hallgatója is, ráadásul ő az egyedüli ösztöndíjas.

Kövess minket: