Ulrich Hub: Sánta kacsa, vak tyúk
A szerző az előző mesekönyvével, Az utolsó báránnyal szinte berobbant a gyerekirodalomba.
A szerző az előző mesekönyvével, Az utolsó báránnyal szinte berobbant a gyerekirodalomba.
A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával a társulat helyzetéről, a Yorick Stúdió működéséről, a román színházi hagyományokról és a legújabb rendezéséről beszélgettünk, de szóba került az elmagányosodás, a hit és a múlt feldolgozhatósága is.
A természetjárás egyszerre kaland, felfedezés és kikapcsolódás, ehhez csinál kedvet ez az egyszerű történet, amely a cseh szerző saját festett illusztrációival együtt kel életre.
Mindenki veszekszik, a veszekedés az élet természetes része.
Gothár Péter nem rendezett 2019 óta. (A TÁP Színház keretei között Takács Katalinnal és Znamenák Istvánnal színre vitte ugyan Beckett Elesettek című darabját, de azt még nem mutatták be.) Most Novák János invitálásának tett eleget. Dolgozott már korábban is a Kolibriben, 2005-ben a Darvasi László-féle Trapitit mutatta itt be. Érdekes, „mi lett volna, ha” kérdés, hogy amennyiben nem kerül körön kívülre, vajon akkor is megcsinálja-e az Ózt. Mindenesetre akár megfontoltnak és jól eltervezettnek is gondolható ez a visszatérés, hiszen e klasszikus, gyerekeknek szóló darabbal Gothár anélkül emlékezteti nézőit rendezői kvalitásaira, hogy különösebb felhajtást csinálna maga körül.
A rejtelmek birodalmába csöppenünk: a történetgenerátor segítségével az olvasók újabb és újabb mesék elbeszélőjévé válhatnak, szokatlan játékok részeseiként.