Színház

Hogy el ne felejtsük

Óz, a varázsló

Kritika

Gothár Péter nem rendezett 2019 óta. (A TÁP Színház keretei között Takács Katalinnal és Znamenák Istvánnal színre vitte ugyan Beckett Elesettek című darabját, de azt még nem mutatták be.) Most Novák János invitálásának tett eleget. Dolgozott már korábban is a Kolibriben, 2005-ben a Darvasi László-féle Trapitit mutatta itt be. Érdekes, „mi lett volna, ha” kérdés, hogy amennyiben nem kerül körön kívülre, vajon akkor is megcsinálja-e az Ózt. Mindenesetre akár megfontoltnak és jól eltervezettnek is gondolható ez a visszatérés, hiszen e klasszikus, gyerekeknek szóló darabbal Gothár anélkül emlékezteti nézőit rendezői kvalitásaira, hogy különösebb felhajtást csinálna maga körül.

Az Óz jól ismert, sokat is játszott darab, Lyman Frank Baum eredeti szövegét ezúttal Horváth Péter adaptálta leleményesen, nem spórolván a humorral. Szép és fontos a mélysége a parabolisztikus tanmesének, amely a varázslaton túl arról szól, hogyan találja meg valaki a magához való eszét, szívét és bátorságát, illetve arról, hogy mi a szeretet, az összetartozás, és mit jelent végigmenni az úton a céljaidért. Ehhez mérten igazi mélysége van Selmeczi György hol csengő-bongó, hol szomorkás vagy éppen komoly zenéjének.

Gothár nem imitálta a már korábbról ismert verziókat, saját értelmezését vitte színre, s nem is csalódhatunk benne. Megtartotta az eredeti történetet, a figurákat, de mindent magyarosított és jelen idejűvé tett. Így lett Dorothyból Kenzeszi Dorottya (Nyirkó Krisztina) kedves, bájosan furcsa, ügyesen őszinte, majdnem hétéves kislány, és a piros varázscipő helyett pedig csillogó, flitteres dorkó ad némi pluszt a gonosz legyőzéséhez.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk