Interjú

„A lázadásom jegyei”

Gáldi Vinkó Andi fotóművész

Képzőművészet

Az elmúlt években az anyává válást dokumentálta: tejfoltos pólóban nézett a kamerába, megmutatva, hogy milyen lehet az, amikor a csecsemő farkasszemet néz a mellbimbóval, s milyen a szülés utáni egyszer használatos bugyi. Az anyaság társadalmi megítéléséről és az új könyvéről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Capa Központ Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című csoportos kiállításán a Sorry I Gave Birth I Dis­appeared But Now I’m Back (Bocsánat, szültem, eltűntem, de már itt vagyok) című könyved néhány képe szerepel. Már a Deák Erika Galériában is láttuk az anyag egy részét.

Gáldi Vinkó Andi: Az a budapesti könyvbemutató apropóján szervezett pop-up esemény volt néhány képpel, ahogyan az album hasonló bemutatóin csináltuk Amszterdamban, Londonban, Bristolban, Párizsban és Berlinben is. Az amszterdami alkalom során, az UNSEEN-en Deák Erikával már elkezdtük értelmezni, kontextusba helyezni a képeket, s ez a munka folytatódott. Mucsi Emesével, a kiállítás kurátorával már azzal játszottunk, hogyan működik installációként az anyag. Készült egy új neon is, amely mögött otthagytuk a kézzel írott jegyzetet, jelezve, hogyan válik valamiből műalkotás.

MN: Először Oltai Kata FERi nevű feminista projektgalériájában mutattad be az anyagot. Valamiféle kísérletként?

GVA: Még 2018–2019-ben, amikor nem is tudtam, mi lesz a projektből, mondtam Katának, hogy szeretném kitenni, térben látni a képeket, hogy lássam, hol tartok. Akkor csináltunk egy kis kiállítást, hogy be lehessen tekinteni a munkafolyamatba. Katával fogalmaztuk meg, milyen játékossága van a 10×15-ös képeknek, amelyeket celluxszal ragasztottunk ki a jegyzetekkel együtt. Most a Capa kiállítóterében kaptam egy sarkot, és azt csinálhattam, amit akartam, ötvöztem a kanonizált, szépen bekeretezett képeket a kiragasztottakkal, játszottam a méretekkel, az elhelyezéssel, s tettem ki jegyzeteket is.

MN: Lesz önálló kiállítás is belőle?

GVA: Jelenleg két külföldi lehetőségről tárgyalok, nagyon jó közegben. Hazairól egyelőre nincs szó. De szerintem elbírna egy önálló kiállítást ez a munka. Az az igazság, hogy az elmúlt években, már a gyerekeim születése előtt is a külföldi munkákra, jelenlétre koncentráltam. Közelebb kerültem ugyan újra Budapesthez, az itthoni emberekhez azáltal, hogy itthon voltam, de továbbra is nemzetközi viszonylatban gondolkodom.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.