„A lázadásom jegyei”

Gáldi Vinkó Andi fotóművész

Az elmúlt években az anyává válást dokumentálta: tejfoltos pólóban nézett a kamerába, megmutatva, hogy milyen lehet az, amikor a csecsemő farkasszemet néz a mellbimbóval, s milyen a szülés utáni egyszer használatos bugyi. Az anyaság társadalmi megítéléséről és az új könyvéről beszélgettünk vele.

Magyar Narancs: A Capa Központ Szabadság, egyenlőség, testvériség, érzékiség című csoportos kiállításán a Sorry I Gave Birth I Dis­appeared But Now I’m Back (Bocsánat, szültem, eltűntem, de már itt vagyok) című könyved néhány képe szerepel. Már a Deák Erika Galériában is láttuk az anyag egy részét.

Gáldi Vinkó Andi: Az a budapesti könyvbemutató apropóján szervezett pop-up esemény volt néhány képpel, ahogyan az album hasonló bemutatóin csináltuk Amszterdamban, Londonban, Bristolban, Párizsban és Berlinben is. Az amszterdami alkalom során, az UNSEEN-en Deák Erikával már elkezdtük értelmezni, kontextusba helyezni a képeket, s ez a munka folytatódott. Mucsi Emesével, a kiállítás kurátorával már azzal játszottunk, hogyan működik installációként az anyag. Készült egy új neon is, amely mögött otthagytuk a kézzel írott jegyzetet, jelezve, hogyan válik valamiből műalkotás.

MN: Először Oltai Kata FERi nevű feminista projektgalériájában mutattad be az anyagot. Valamiféle kísérletként?

GVA: Még 2018–2019-ben, amikor nem is tudtam, mi lesz a projektből, mondtam Katának, hogy szeretném kitenni, térben látni a képeket, hogy lássam, hol tartok. Akkor csináltunk egy kis kiállítást, hogy be lehessen tekinteni a munkafolyamatba. Katával fogalmaztuk meg, milyen játékossága van a 10×15-ös képeknek, amelyeket celluxszal ragasztottunk ki a jegyzetekkel együtt. Most a Capa kiállítóterében kaptam egy sarkot, és azt csinálhattam, amit akartam, ötvöztem a kanonizált, szépen bekeretezett képeket a kiragasztottakkal, játszottam a méretekkel, az elhelyezéssel, s tettem ki jegyzeteket is.

MN: Lesz önálló kiállítás is belőle?

GVA: Jelenleg két külföldi lehetőségről tárgyalok, nagyon jó közegben. Hazairól egyelőre nincs szó. De szerintem elbírna egy önálló kiállítást ez a munka. Az az igazság, hogy az elmúlt években, már a gyerekeim születése előtt is a külföldi munkákra, jelenlétre koncentráltam. Közelebb kerültem ugyan újra Budapesthez, az itthoni emberekhez azáltal, hogy itthon voltam, de továbbra is nemzetközi viszonylatban gondolkodom.