Interjú

„Kerestem és keresem”

Takács Katalin színész

Színház

Manapság a Budaörsi Latinovits Színházban játszik a legtöbbet. Futó és korábbi szerepeiről, a szerepekkel folytatott küzdelmeiről beszélgettünk, és arról az egyetlen szerepálmáról. Persze esett szó a filmezésről is, meg arról, foglalkoztatja-e a visszavonulás.

Magyar Narancs: Az Aliz! című darabban egy 8 éves kislányt alakítasz. Milyen volt egy gyerek bőrébe bújni?

Takács Katalin: Sajnos az Aliz!-t már nem játsszuk.

MN: Ott van még a budaörsi színház repertoárján.

TK: Nagyon kevés előadást ért meg a Covid miatt. Amikor Tengely Gábor, a rendező fölkért rá, volt bennem kétely, de meggyőzött azzal, hogy szerinte megmaradt bennem valami a gyereklány énemből. Ez alapozta meg a próbamunkát. Nagy lelkesedéssel kezdtem neki, de azért furcsa volt, hogy nem a saját koromat kellett játszanom. Előfordult, hogy a próbán nem találtam a helyem, nem értettem, mit keresek ott. De végül is érdekes, izgalmas előadás született. Volt egy-két előadás utáni beszélgetés gyerekekkel. Féltem, hogy nem értik, Aliz miért nagymama korú, de a gyerekek tudnak a legjobban elvonatkoztatni, a képzeletük jobban szárnyal, mint a felnőtteké. Azt mondták, az első pár jelenet után már el is felejtették az életkori eltérést, nem érdekelte őket, hány éves vagyok. Játszottam korábban is gyerekeknek: Mosonyi Aliz Az öreg kisasszony autósmeséi című előadást kisebbeknek szántuk, és akkor is mámorító volt a gyerekek reakciója. Azt szintén egy bábrendező, Varsányi Péter vitte színre.

MN: Máshogy játszol a gyerekeknek?

TK: A szerepet természetesen nem játszom másként, nem készülök föl rá máshogy, csak ha telirakják a kezemet tárgyakkal, amelyeket meg kell személyesíteni, lelket kell adni nekik, amire bőségesen volt példa ezeknél a bábrendezőknél. A gyerekek másként figyelnek, mint a felnőttek. Nagyon édesen reagálnak, kérdeznek, belekiabálnak, fészkelődnek, vagy nagyon-nagyon figyelnek. Ennek mind külön hangja van. Az első két-három előadás tapasztalata alapján szóltam is a beengedő nézőtériseknek, kérjék meg a kísérő pedagógusokat: ne szóljanak rá a gyerekekre, hogy maradjanak csendben. Nekem az a feladatom, hogy ha valamelyik gyerek nagyon merész, tudjak válaszolni a viselkedésére. Ezek nem interaktív játékok, de adekvátnak kell lennie a reakcióimnak. És hát mi lehet annál fontosabb, mint hogy mit adunk át először a gyereknek a színház varázsából.

MN: Az idősebb színésznőknek kevés jó szerep van a drámairodalomban. A két gyerekelőadás példája viszont azt mutatja, hogy egy-egy jó rendezői ötlettel nem a szerepeknek kell megfelelni.

TK: Egyre inkább problémát jelent, hogy kevés jó szerep van, ami passzol az életkoromhoz. Már csak olyanokat szeretnék vállalni, amelyekben örömöm van, értelmét látom. És ha olyan emberekkel dolgozhatok, akiknek ugyanúgy fontos, hogy mit csinálunk, mint nekem. Már nincsenek szerepvágyaim. Azon morfondírozok, milyen jó lenne, ha egy író kimondottan a társulatra írna darabot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.