Interjú

„Kerestem és keresem”

Takács Katalin színész

Színház

Manapság a Budaörsi Latinovits Színházban játszik a legtöbbet. Futó és korábbi szerepeiről, a szerepekkel folytatott küzdelmeiről beszélgettünk, és arról az egyetlen szerepálmáról. Persze esett szó a filmezésről is, meg arról, foglalkoztatja-e a visszavonulás.

Magyar Narancs: Az Aliz! című darabban egy 8 éves kislányt alakítasz. Milyen volt egy gyerek bőrébe bújni?

Takács Katalin: Sajnos az Aliz!-t már nem játsszuk.

MN: Ott van még a budaörsi színház repertoárján.

TK: Nagyon kevés előadást ért meg a Covid miatt. Amikor Tengely Gábor, a rendező fölkért rá, volt bennem kétely, de meggyőzött azzal, hogy szerinte megmaradt bennem valami a gyereklány énemből. Ez alapozta meg a próbamunkát. Nagy lelkesedéssel kezdtem neki, de azért furcsa volt, hogy nem a saját koromat kellett játszanom. Előfordult, hogy a próbán nem találtam a helyem, nem értettem, mit keresek ott. De végül is érdekes, izgalmas előadás született. Volt egy-két előadás utáni beszélgetés gyerekekkel. Féltem, hogy nem értik, Aliz miért nagymama korú, de a gyerekek tudnak a legjobban elvonatkoztatni, a képzeletük jobban szárnyal, mint a felnőtteké. Azt mondták, az első pár jelenet után már el is felejtették az életkori eltérést, nem érdekelte őket, hány éves vagyok. Játszottam korábban is gyerekeknek: Mosonyi Aliz Az öreg kisasszony autósmeséi című előadást kisebbeknek szántuk, és akkor is mámorító volt a gyerekek reakciója. Azt szintén egy bábrendező, Varsányi Péter vitte színre.

MN: Máshogy játszol a gyerekeknek?

TK: A szerepet természetesen nem játszom másként, nem készülök föl rá máshogy, csak ha telirakják a kezemet tárgyakkal, amelyeket meg kell személyesíteni, lelket kell adni nekik, amire bőségesen volt példa ezeknél a bábrendezőknél. A gyerekek másként figyelnek, mint a felnőttek. Nagyon édesen reagálnak, kérdeznek, belekiabálnak, fészkelődnek, vagy nagyon-nagyon figyelnek. Ennek mind külön hangja van. Az első két-három előadás tapasztalata alapján szóltam is a beengedő nézőtériseknek, kérjék meg a kísérő pedagógusokat: ne szóljanak rá a gyerekekre, hogy maradjanak csendben. Nekem az a feladatom, hogy ha valamelyik gyerek nagyon merész, tudjak válaszolni a viselkedésére. Ezek nem interaktív játékok, de adekvátnak kell lennie a reakcióimnak. És hát mi lehet annál fontosabb, mint hogy mit adunk át először a gyereknek a színház varázsából.

MN: Az idősebb színésznőknek kevés jó szerep van a drámairodalomban. A két gyerekelőadás példája viszont azt mutatja, hogy egy-egy jó rendezői ötlettel nem a szerepeknek kell megfelelni.

TK: Egyre inkább problémát jelent, hogy kevés jó szerep van, ami passzol az életkoromhoz. Már csak olyanokat szeretnék vállalni, amelyekben örömöm van, értelmét látom. És ha olyan emberekkel dolgozhatok, akiknek ugyanúgy fontos, hogy mit csinálunk, mint nekem. Már nincsenek szerepvágyaim. Azon morfondírozok, milyen jó lenne, ha egy író kimondottan a társulatra írna darabot.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?