Interjú

„Béke van”

Sebestyén Aba színész, rendező

Színház

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával a társulat helyzetéről, a Yorick Stúdió működéséről, a román színházi hagyományokról és a legújabb rendezéséről beszélgettünk, de szóba került az elmagányosodás, a hit és a múlt feldolgozhatósága is.

Magyar Narancs: Az időskori magányról szól a Kalamazoo cí­mű új rendezésed, Hernádi Judittal és Kern Andrással a főszerepben. Miért érdekelt ez a téma?

Sebestyén Aba: Konkrét darabra, szereposztásra kaptam felkérést Orlai Tibortól, és amikor kimondta a két színész nevét, már nem volt kérdés, hogy elvállalom-e. Azért a végső áment a darab elolvasása után mondtam. De láttam, hogy szerencsére megtalálom benne a kapcsolódási pontokat az értékrendemmel és az ízlésemmel is. Mert ha már komédiát csinálok, szeretném a legjobb minőségben. Ennek a darabnak a mély rétegeiben fontos mondanivaló van, így nemcsak egy vicces, szórakoztató esti program, hanem fontos kortárs problémákról is beszél. Például azt a kérdést is felveti, hogyan tovább egy-egy súlyos veszteség után. Nem feltétlenül kell az idősebb generációkra gondolni e tekintetben, sokféle élethelyzetben megjelenik a magány. Itt mind a két szereplő elveszíti az élettársát. És ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, legyen 30, 40, 50 vagy akár 70 éves. Hogy van-e egyáltalán értelme az életnek a nélkül az ember nélkül, akivel elképzeltük, hogy leéljük azt. Érdekelt, hogy ennek a két szereplőnek milyen belső lelki utakon, folyamatokon kell végigmennie ahhoz, hogy eljussanak addig a döntésig, hogy kilépnek a helyzetükből. Milyen az, amikor megpróbálnak nyitni, mennyi belső vívódás, frusztráció lehet bennük. Nevetünk, de megérezzük a sok-sok poén mögött a tragédiákat, gyötrelmeket.

MN: Hernádi és Kern híres páros.

SA: A próbák minden perce öröm volt. Gyönyörűen fel tudták mutatni a történet mélységét. Minden munkám során – függetlenül attól, hogy ismert, nagy színészekkel dolgozom, vagy a diákokkal az egyetemen – személyességre törekszem. Úgy érzem, a nélkül nem jutnak el a fontos üzenetek a néző lelkéhez. Hernádi Judittal és Kern Andrással is elértünk ehhez a személyességhez, a darabbeli szituáció problémáit valóban személyes attitűdből, gondolatokkal és belső tartalommal tudták megosztani. Így egyszerre lettek imádni valóan komikusak és esendők is, sokszor egyszerre, a különböző helyzetekben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.