Interjú

„Béke van”

Sebestyén Aba színész, rendező

Színház

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatának tagjával a társulat helyzetéről, a Yorick Stúdió működéséről, a román színházi hagyományokról és a legújabb rendezéséről beszélgettünk, de szóba került az elmagányosodás, a hit és a múlt feldolgozhatósága is.

Magyar Narancs: Az időskori magányról szól a Kalamazoo cí­mű új rendezésed, Hernádi Judittal és Kern Andrással a főszerepben. Miért érdekelt ez a téma?

Sebestyén Aba: Konkrét darabra, szereposztásra kaptam felkérést Orlai Tibortól, és amikor kimondta a két színész nevét, már nem volt kérdés, hogy elvállalom-e. Azért a végső áment a darab elolvasása után mondtam. De láttam, hogy szerencsére megtalálom benne a kapcsolódási pontokat az értékrendemmel és az ízlésemmel is. Mert ha már komédiát csinálok, szeretném a legjobb minőségben. Ennek a darabnak a mély rétegeiben fontos mondanivaló van, így nemcsak egy vicces, szórakoztató esti program, hanem fontos kortárs problémákról is beszél. Például azt a kérdést is felveti, hogyan tovább egy-egy súlyos veszteség után. Nem feltétlenül kell az idősebb generációkra gondolni e tekintetben, sokféle élethelyzetben megjelenik a magány. Itt mind a két szereplő elveszíti az élettársát. És ilyenkor sok minden megfordul az ember fejében, legyen 30, 40, 50 vagy akár 70 éves. Hogy van-e egyáltalán értelme az életnek a nélkül az ember nélkül, akivel elképzeltük, hogy leéljük azt. Érdekelt, hogy ennek a két szereplőnek milyen belső lelki utakon, folyamatokon kell végigmennie ahhoz, hogy eljussanak addig a döntésig, hogy kilépnek a helyzetükből. Milyen az, amikor megpróbálnak nyitni, mennyi belső vívódás, frusztráció lehet bennük. Nevetünk, de megérezzük a sok-sok poén mögött a tragédiákat, gyötrelmeket.

MN: Hernádi és Kern híres páros.

SA: A próbák minden perce öröm volt. Gyönyörűen fel tudták mutatni a történet mélységét. Minden munkám során – függetlenül attól, hogy ismert, nagy színészekkel dolgozom, vagy a diákokkal az egyetemen – személyességre törekszem. Úgy érzem, a nélkül nem jutnak el a fontos üzenetek a néző lelkéhez. Hernádi Judittal és Kern Andrással is elértünk ehhez a személyességhez, a darabbeli szituáció problémáit valóban személyes attitűdből, gondolatokkal és belső tartalommal tudták megosztani. Így egyszerre lettek imádni valóan komikusak és esendők is, sokszor egyszerre, a különböző helyzetekben.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.