Interjú

„Konyharuhát mindig”

Fajgerné Dudás Andrea képzőművész

Képzőművészet

Névválasztásáról, performance-okról, happeningekről, konyharuhákról, illetve a női szerepekről és a feminizmusról is beszélgettünk a hazai képzőművészet jeles alkotójával.

Magyar Narancs: Műveid leggyakoribb forrása a nőiséged megélése, a magánéleted különböző aspektusainak értelmezése. Miért alakult így?

Fajgerné Dudás Andrea: Tizenhat évesen döntöttem el, hogy művész leszek. Akkoriban az öntestelfogadás, a boldog test festése érdekelt. Megismerkedtem Frida Kahlo művészetével, inspirált, hogy szándékosan ábrázolta az összenőtt szemöldökét és a bajuszát. Már akkor is jól éreztem magam a kövér, molett testemben, és szépnek láttam magam. Az ő hatására még inkább kiteljesedett ez az elfogadás, s a kiindulópontja lett annak, hogy a művészetemmel megmutassam, nem csak a média által diktált testben érezheti jól magát az ember.

MN: Milyen a te női szereped?

FDA: Mondják, hogy a nőknek sokféle szerepük van, kérdés, hogy ezek valóban különbözők-e. Tényleg rengeteg feladata van egy nőnek. Folyamatosan többfelé kell figyelni, mindent fejben tartani, és rengeteget dolgozni. Néha elgondolkodom, hogy egy-egy szituációban nőként vagy férfiként gondolkozom. De mindig ugyanaz a személy vagyok anyaként, művészként és feleségként is. A társadalom leg­inkább úgy tekint a feministákra, mint ha csak és kizárólag férfigyűlölő homoszexuális szinglik lennének. Én heteroszexuális nő vagyok és feminista. Hangsúlyozni akarom, hogy a feministákról tévesek a köztudatba beágyazott sztereotípiák.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.