Magyar Narancs: Mikor érezték azt, hogy ebből a darabból filmet kell készíteni?
Deák Kristóf: Először 2020 nyarán láttam az előadást. A Covid-rabságból frissen felszabadulva ez volt az első színházi élményem. Akkor még nem voltam biztos benne, hogy csak ezért tetszett-e annyira, vagy azért, mert tényleg ilyen jó. Alexa hívott el, és már aznap este szóba került, hogy milyen remek filmet lehetne készíteni belőle. El is kezdtünk beszélgetni róla, hány nap alatt lehetne leforgatni és hasonlók. Aztán évek teltek el, mire megint előjött a téma, de akkor már Mentes Endre producer is képbe került, mi pedig egyre jobban kezdtünk hinni a projektben.
Bakonyi Alexa: Már a legelejétől fogva éreztem, hogy Varga Lóránt Egykutyája különleges. Ebben a végső felállásban mindössze hat próba után mutattuk be a lockdown előtt két nappal, és a pandémia aknamezőin átugrálva is folyamatosan alakult az előadás. Minden alkalommal beültem környékbeli helyekre a nézőkkel, a meglátásokat összeírtuk, beírtuk a közös chatbe, majd a gyakorlatban is beépítettük. Progresszív, rendhagyó módon készült az előadás, rendező nélkül; úgy, hogy beleférjen egy bőröndbe, ahonnan elő lehet bárhol rántani és előadni egy irodától kezdve egy mezőig. Rengeteg kalandozásom volt ezzel az anyaggal, benne van hét színész, minimum három rendező, és a közönség agya és lelke, míg annyira ki nem tágult, hogy azt éreztem, nincs már új, meglepő visszajelzés, megérett a szintlépésre. 2023-ban kezdtem dolgozni a filmadaptáción, addigra számos szakember látott potenciált a dologban. Végül azért esett Kristófra a választás, mert dolgoztunk már együtt, és éreztem, hogy az ő gondolkodása passzol hozzánk. El sem tudtam volna képzelni egy vizionárius, hegemón rendezőt, aki a nulláról akarja újra felépíteni. Fontos volt, hogy a színészek biztonságban érezzék magukat, a rendező pedig partnerként kezeljen minket. Az pedig, hogy végül az ACG Reklámügynökség gyártásában készülhetett el a mozi, külön kerekké teszi a történetet, hiszen náluk talált bázisra az Egykutya – négy éve játsszuk az ő irodájuk előterében.
MN: Mit jelent az, hogy az előadás rendező nélkül készült?
Bakonyi Alexa: Bár nem volt egyetlen, mindenható direktor, de nem teljesen spontán alakult. Rengeteg brainstormingot tartottunk, amikor minden színész elmondhatta, mit érez a saját szerepénél. Ehhez a típusú alkotáshoz végtelen sok kommunikáció szükséges. Mivel Lóránt műve egy társalgási dráma, csak felállítottunk egy KRESZ-t: ki honnan, hova megy, és demokratikusan döntöttünk mindenről. De miután végig támaszkodtunk a nézői visszajelzésekre, az úgynevezett külső szemekre is, innen nem volt olyan hatalmas lépés, amikor Kristóffal egy új, rendezői szem is bekerült a képbe. A film az előadás rengeteg jellemzőjét megörökölte, persze minimalizált, nyugodtabb módon, mintha kimerevítettük volna azt: kevesebb az összebeszéd és összemozdulás, de a történet maradt.

Deák Kristóf: Nagyon szeretek ilyen kollaboratív módon dolgozni, másnak nincs is igazán értelme. Rendezőként elképesztő nagy luxus négy olyan színész, aki ilyen mélységekben tisztában van a figurákkal. Rengeteg idő telt el azzal a forgatókönyv írásakor, hogy szétszedtük és újra összeraktuk a történetet, de annyira tömény, annyira egyben van az egész, hogy minden egyes szónak és mondatnak jelentése van, így szinte sebészi pontossággal kellett belenyúlni. Egy folyamat volt felfedezni, miért működik ennyire jól ez a sztori, majd ezt kellett lefordítanom filmre, ahol ugye, a színházzal ellentétben, nem oda figyel a néző, ahova akar, hanem oda, ahova én akarom. Ezt is meg kellett tanulnunk: az első próbák után éreztünk valami furcsaságot, aztán rájöttünk, hogy az előadásban megszokott módon kivártuk a nevetést, időt hagytunk a nézői reakciókra. A megbomlott ritmust aztán a filmen újra kellett építenünk.
MN: Alexa amellett, hogy az egyik főszereplő, kreatív producer is egyben. Ez pontosan mit takart?
Bakonyi Alexa: Elég konkrét dolgok voltak az adaptációval kapcsolatban a fejemben, hiszen az Egykutyát a saját gyerekemnek tekintettem, amelybe hét év alatt – 13 munkaposztot betöltve – minden energiám belepakoltam. Olyan partnereket kerestem tehát, akik segítenek megőrizni azt a szellemiséget, amitől kultelőadássá tudtunk válni. Azt is előre tudtam, hogy nagy lesz rám a kabát: az Egykutyán kívül ugyan csináltam rengeteg eseményt és négy egész estés előadást, így bőven volt pozitív tapasztalatom azzal, hogyan kell együttműködni az üzleti partnerekkel, de a filmezés más világ. Itt rengeteg emberrel kell közösen dolgozni, és nincs idő semmire, miközben az én vesszőparipám az állandó kommunikáció; ráadásul még a családokban is gyakori, hogy hiába beszélnek meg valamit, sokszor egyszerűen mást értünk ugyanazon szavak alatt. Úgyhogy nem volt könnyű folyamat. Nem titkolt célom volt, hogy egy Oscar-díjas rendező beemelésével kinyissuk, és szélesebb közönségnek is megmutassuk ezt az anyagot. A mainstream amúgy is az undergroundból építkezik.
Deák Kristóf: Egyetlen dologban nem engedtem: nálam alapszabály, hogy a színészek nem nézhetik vissza magukat forgatás közben. Márpedig Alexára főszereplőként ez ugyanúgy érvényes volt.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!