képes beszéd

A zsákos ember

Film

Liam Neeson is volt már minden, csak akasztott ember nem.

„Elvisz a kóku!” – harsogták szüleim, ha gyerekkoromban valami rosszat csináltam, vagy épp valami jót (játékokat elpakolni, tökfőzeléket megenni, piszkos kezet megmosni) nem csináltam. Ha ez sem hatott, volt még a tarsolyban a „pulyaszedő cigány”, aki nemcsak jött, de el is vitt a mondás szerint; ha mégsem, akkor viszont elég volt megemlíteni, hogy valamelyik szülőm kimegy vesszőt törni. Na, nem mondom, a bátyámmal folytatott ölharcoknál néha még be is kellett hozni egy meggyfaágat, de bevetni már nem volt szükséges. Mindennek a néprajzi folklórban neve is van: gyermekijesztő, és általában vidékről vidékre változik. Szabolcsban a kóku, Tokaj környékén a mókár, a Duna mentén pedig a bubus közlekedik az ideges szülők szavajárásán; a mumus, a bagoly, a drótos meg az ördög viszont mindenhol. Vesszőtörésről a néprajzi lexikonban nincs adat, de kétlem, hogy egyedül az én szüleim voltak ilyen kreatívak. Sokáig azt hittem, az „Elverlek, mint szódás a lovát!” (újabb gyerekijesztés!) az ő találmányuk, de amióta a fiatal Dopeman polgári poétává változott és úgy fejtegetik sorait, mint Pilinszky verseit, tudom, hogy ő is élt a kifejezéssel.

Ami viszont földrajzi elhelyezkedésünk miatt nem dívott nálunk, az az „Elvisz a cáparajongó, szadista suttyó hajóskapitány!”. Nagyjából ezzel össze is foglaltuk Sean Byrne Veszélyes állatok című filmjének lényegét (augusztus 14-től a mozikban, forgalmazza a Vertigo Média). A rendező 2009-ben egy szalagavatóba csomagolva egyszer már készített hasonló, kínzós-menekülős horrort (ez volt a The Loved Ones); ezúttal legfőbb fegyvere az a Jai Courtney, akiről a 2010-es évek elején filmek sora igyekezett elhitetni, hogy ő lesz a következő nagy akció­sztár. Nem lett, de pszichopata őrültként most több mint meggyőző.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.