Nyolc körül érkezett egy Bud Spencer- (ez ünnepnapokon ma is így van), egy Rick Moranis- (ó, bárcsak…!) vagy egy Bruce Willis-, esetleg egy Val Kilmer-film (életem első emelt díjas SMS-ét – persze szüleim készülékéről – azért küldtem, hogy valamelyik kertévé Az Angyalt játssza le, merthogy választani lehetett, belém meg bevésődött Kilmer valóban angyali tekintete az előzetesből; de nem nyert, én meg dacból azóta sem néztem meg). Ami ezután következett, azt én már csak a reklámokból ismerhettem. Így került elém pár kósza képsor a Beavis és Butt-head című felnőtteknek szánt, és még a műfajon belül is szuperprosztónak számító animációból, én pedig sírva könyörögtem, hadd maradhassak fenn mesét nézni. Szinte látom leperegni az izzadságcseppet édesapám halántékán, amint az emeletes kiságy alsó részén mellém ülve megpróbál meggyőzni, hogy ez nem olyan mese ám, mint hiszem. Aztán, mint életemben annyiszor, ezúttal is győzött a fordított pszichológia: megengedték, hogy megnézzem, de nem bírtam fent maradni.
Az emlegetett Beavis és Butt-head (meglepetés: ezt se néztem utólag, de az a reklámban látott pár képsor, ahol az egyik szereplő kérődzve megetet egy kismadarat, beleégett a retinámba) véletlenül épp szeptember 3-án éled fel ismét – ez lesz a második feltámasztása, miután 2011-ben az MTV adott neki egy nyolcadik évadot. A kilencedik felvonás várhatóan itthon is a Comedy Centralra érkezik majd.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
