Toroczkay András

Az idei tavasz egyik irodalmi érdekessége a korábban drámaíróként ismert iker szerzőpáros, Kovács Dominik és Kovács Viktor (Mintapinty, Bérnász, Milf) első regényének megjelenése volt.

„Az ég alacsony, szürke, tömör” – olvashatjuk a regény elején, és nem nehéz arra gondolnunk, hogy a vaskos könyv magja ez a kép volt.

A szerző egy interjújában arról beszél, hogy ő még emlékszik arra, amikor az irodalom nem tükör volt, hanem ablak, és hogy ő sem saját magát szeretné a művészeti alkotásokban visszatükröződve látni, hanem mások tapasztalatait.

Turi Tímea verseskötetében nem a hangosnak van igaza. Az Egyszerre egy beszéljen lapjain olykor Isten is megjelenik, de már nem akar igazságot tenni. A könyvről Toroczkay András írt az Olvasni muszáj sorozatban.

Lektűr? Nyilvánvalóan provokatív gesztus az alcím, hisz’ van, aki a lektűr kifejezést kizárólag a szórakoztató irodalomra használja, míg az idegen szavak szótára szerint szimplán csak olvasmányt jelent. Vajon Vida azt mondja ezzel, hogy a mű lektűrnek látszik ugyan, mert használja a könnyed olvasmányok jól bevált fogásait, azért mégsem lektűr?

„A dolgok csak egyféleképpen történhetnek, tudniillik, ahogy történtek” – ismételgeti az író szereplője, aki regényt ír az író szereplőjének családjáról, akiknek a nevei és a családtagjainak a nevei tökéletesen megegyeznek a valódi nevükkel. A főhőst ugyanis épp az (és semmi más nem) érdekli, mint az, hogy hogyan is történtek a múltban a dolgok. Mint egy krimiben: a lehetőségek közül ki kell zárni mindent, hogy eljussunk oda, ahogyan az eset valójában történt.

Midőn Vernon Subutex, a nagy nőcsábász (ötvenes fehér férfi) beleszeret a transzvesztita Marciába, arra jut, hogy nem a pina teszi a nőt. Már csak azért sem, mert a brazil lánynak – mint azt Subutex krumplihámozás közben vendéglátójának elújságolja – nagyobb a farka, mint az övé. Marcia meglehet, hogy nem tökéletes nő, sőt bizonyos kritériumok szerint talán egyáltalán nem is nő, de mégis az. Nem is akármilyen.

A szerző negyedik verseskötetének „címszereplője” nem a mesék kerek erdeje, de majdnem, hisz’ sok minden megtörténhet itt.

Havasréti József új regényéről a kiadója valamiért eltitkolta, hogy az egy trilógia záró része. (A két előzmény, a 2014-ben kiadott Űrérzékeny lelkek, és annak folytatása, a 2017-es Nem csak egy kaland.) Furcsa, Havasréti ugyanis folyton az előző könyvek szerep­lői­ről, az azokban leírt történésekről beszél; a főhőse, Rendes, rendre ilyesmin elmélkedik (régmúlt a mostban, most a régmúltban).

Ferencz Mónika második verseskötete a bátran eklektikus megszólalásmód miatt olyan, mint egy nagyon erős első kötet.

Az agyondíjazott szerző, aki fotósként is tevékeny, sikeres, úgy egy évtizede költőként kezdte a pályáját. A 2010-es Aktív kórterem és a ’11-ben kiadott Állapotok – negyvenöt töredék című verseskötetei után aztán a próza felé fordult.

A sakkban a mérgezett gyalog az a védtelenül hagyott bábu, amelynek leütésével az ütő fél hátrányba kerül, tudjuk meg rögtön a kötet elején.