KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Kispoklok

Szaniszló Judit: A másik ember

Könyv

A tárcanovella-gyűjtemény címe többféle asszociációt felkínál. Rímel rögtön Sartre híres mondatára, amely szerint „A pokol a többi ember”, de arra is utalhat, hogy a beszélő önmagának valamiféle változásáról, fejlődéséről akar hírt adni.

És az is benne van, hogy figyelnünk kell egymásra, sosem vagyunk egyedül. A kötet írásait és a szerző fotóit megismerve mind a három értelmezés igazsága megmutatkozik.

Nem derűs ez a világ. De vicces. Szomorú, de nem tragikus. Az írások nem grandiózusak, nem bravúroskodók. A szociodrámák nem jóemberkedők, de nem is kegyetlenül őszinték. Ha egy pillanatra élesebbé válik a szöveg, a megfigyelést rögtön magára is vonatkoztatja. Saját magát is szurkálja hegyes tűivel.

Szaniszló Judit jól megformált szövegeket ír, amelyek nem válnak irodalmiaskodóvá. Például Mándyt talán csak az veszi észre, aki Mándy-rajongó. De anélkül is bőven érthető az adott novella, hogy detektálnánk a mester amúgy evidens jelenlétét.

A szerző (és vele együtt alteregója, J.) nem szereti a hurráoptimizmust. Mindig rosszat vár. Apróságokról ír. Pontosabban: apróságoknak tűnő témákról. Ahogy ő mondja: „Csak mondhassam el végül.” (J. vérzik) Merthogy üzenni kell, nem lehet üzenetek nélkül élni. „Üzenetek nélkül felvágatlan füzet, olvasatlan könyv, tanúk nélküli lehajtatlan ágytakaró az élet.”

Ismerős ez a világ, a mindennapjaink rekvizitumai, díszletei sorra megjelennek. Aldi, Tesco, Jófogás.hu, Városliget, Baross utcai lottózó, lakógyűlések, Zoom-meetingek, csetszobák, különféle számú járatok. És a szokásos köreink: túlélni egy válást, összejönni egy házas emberrel, pszichológusnak SMS-t írni, MRI-vizsgálatokra és vonatcsatlakozásra várni, hajléktalanokat elkerülni, pénzt adni a hamisan hegedülő koldus zenésznek. Aztán ott vannak az olyan pillanatok is, amikor a moziban nem értjük, min is nevet a mellettünk ülő. Jó magunkra ismerni, rémisztő és röhejes egyszerre.

A kötetben szereplő fotók alapján az is egyértelművé válik, hogy Szaniszló Judit a legprofibb amatőr fotós. Mindegyik felvételén van valami titok. Minek élünk, ha így élünk, kérdezi néha.

A tárcák, bármennyire is a másik emberről szólnak, végül önvallomássá állnak össze. Sőt: szelfivé. De egy olyanná, mint amikor tükröződő kirakatban észrevesszük a fotós alakját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.