KÖNYVMELLÉKLET - kritika

Kispoklok

Szaniszló Judit: A másik ember

Könyv

A tárcanovella-gyűjtemény címe többféle asszociációt felkínál. Rímel rögtön Sartre híres mondatára, amely szerint „A pokol a többi ember”, de arra is utalhat, hogy a beszélő önmagának valamiféle változásáról, fejlődéséről akar hírt adni.

És az is benne van, hogy figyelnünk kell egymásra, sosem vagyunk egyedül. A kötet írásait és a szerző fotóit megismerve mind a három értelmezés igazsága megmutatkozik.

Nem derűs ez a világ. De vicces. Szomorú, de nem tragikus. Az írások nem grandiózusak, nem bravúroskodók. A szociodrámák nem jóemberkedők, de nem is kegyetlenül őszinték. Ha egy pillanatra élesebbé válik a szöveg, a megfigyelést rögtön magára is vonatkoztatja. Saját magát is szurkálja hegyes tűivel.

Szaniszló Judit jól megformált szövegeket ír, amelyek nem válnak irodalmiaskodóvá. Például Mándyt talán csak az veszi észre, aki Mándy-rajongó. De anélkül is bőven érthető az adott novella, hogy detektálnánk a mester amúgy evidens jelenlétét.

A szerző (és vele együtt alteregója, J.) nem szereti a hurráoptimizmust. Mindig rosszat vár. Apróságokról ír. Pontosabban: apróságoknak tűnő témákról. Ahogy ő mondja: „Csak mondhassam el végül.” (J. vérzik) Merthogy üzenni kell, nem lehet üzenetek nélkül élni. „Üzenetek nélkül felvágatlan füzet, olvasatlan könyv, tanúk nélküli lehajtatlan ágytakaró az élet.”

Ismerős ez a világ, a mindennapjaink rekvizitumai, díszletei sorra megjelennek. Aldi, Tesco, Jófogás.hu, Városliget, Baross utcai lottózó, lakógyűlések, Zoom-meetingek, csetszobák, különféle számú járatok. És a szokásos köreink: túlélni egy válást, összejönni egy házas emberrel, pszichológusnak SMS-t írni, MRI-vizsgálatokra és vonatcsatlakozásra várni, hajléktalanokat elkerülni, pénzt adni a hamisan hegedülő koldus zenésznek. Aztán ott vannak az olyan pillanatok is, amikor a moziban nem értjük, min is nevet a mellettünk ülő. Jó magunkra ismerni, rémisztő és röhejes egyszerre.

A kötetben szereplő fotók alapján az is egyértelművé válik, hogy Szaniszló Judit a legprofibb amatőr fotós. Mindegyik felvételén van valami titok. Minek élünk, ha így élünk, kérdezi néha.

A tárcák, bármennyire is a másik emberről szólnak, végül önvallomássá állnak össze. Sőt: szelfivé. De egy olyanná, mint amikor tükröződő kirakatban észrevesszük a fotós alakját.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.